:

Szerző: Gálffy Csaba

2015. november 16. 17:39

Itt az Intel-Altera versenytársa?

Partneri megállapodást jelentett be az IBM és a Xilinx, ezzel újabb fontos szövetségest szerzett az OpenPOWER ökoszisztéma. Szavak már vannak, a tettekre is sor kerülhet lassan.

Évek óta gründolja az Intel szerveroldali kihívóját az IBM, a cég most újabb partnerséget jelentett be. Ezzel egy újabb hiányzót pipált ki az OpenPOWER szövetség, az általános célú magok és a fix funkciós dedikált gyorsítók mellett FPGA-val, vagyis gyártás után újrahuzalozható áramkörökkel is kombinálhatóak lesznek a POWER-magok. A partneri megállapodás a közös hardvereken és licencelésen túl a szoftverekre, driverekre és middleware-re is kiterjed.

Mint ismeretes, az Intel szinte egyeduralkodóvá vált a szerverek piacán, a Xeon sorozatú processzorok soha nem látott dominanciát élveznek, miután az x86 győzedelmeskedett, az AMD pedig teljesen kiszorult a piacról. Az IBM azonban már a visszavágót tervezi az OpenPOWER szövetség formájában, amely különböző cégek együttműködéséből gyúrná össze az Intel kihívóját.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Ez a szövetség erősödött most nagyot a Xilinx csatlakozásával. Az Intel az Altera felvásárlásával mérte az első csapást ezzel a gyártó immár házon belül tudhat saját FPGA divíziót, amely a változó nagyvállalati számítási feladatokhoz elengedhetetlen. Az Intel ezzel lépéskényszerbe hozta a kihívó szövetséget is, a kombinált x86-FPGA chipek ellenében az OpenPOWER-nek is csatába kell majd küldenie valamit. Az IBM-Xilinx partnerséggel ez úgy tűnik megoldódhat.

Egyelőre csak szavak

Az IBM még 2013-ban jelentette be OpenPOWER kezdeményezését, vagyis azt, hogy licencelni fogja a POWER utasításarchitektúrát és a saját tervezésű Power8 sorozatú processzormagjait is. Ez azt jelenti, hogy immár nem csak az IBM, hanem a licencet megvásároló chipgyártók is készíthetnek POWER-processzorokat, az IBM-féle általános célú magok mellé pedig tetszőleges speciális gyorsító áramköröket párosíthatnak. Szinte természetes, hogy az egyik első partner az Nvidia volt, a cég GPU-i egyre népszerűbbek, a cégnek azonban nincs házon belül ütőképes saját fejlesztésű általános processzormagja - a Denver projekt egyelőre halvaszületett.

Lassan ideje lenne az első termékek piacra dobásának, az IBM és partnerei azonban egyelőre nem produkálják a beígért egyedi processzorokat. Egyelőre ami látszik az a szövetség folyamatos, szerény ütemű bővülése és marad a várakozás az új generációs POWER-chipekre.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.