Szerző: Gálffy Csaba

2015. október 14. 14:54

Nem megy a tabletes piac az Intelnek

Erősen felemás eredményről számolt be az Intel negyedéves jelentésében: Míg a szerveres termékek továbbra is kicsattanó egészségnek örvendenek a versenytársak hiányában és a felhős éhség nyomán, a PC-s ágazat tovább zsugorodott, különösen az olcsóbb termékek alól húzták ki a padlót. De semmi nem teljesített olyan rosszul, mint a tabletek.

"A gyengélkedő PC kliens üzletág [teljesítményét] az adatközponti termékek, a memóriagyártás és az Internet of Things üzletág erős növekedése ellensúlyozta" - foglalta össze egyetlen mondatban az Intel negyedéves teljesítményét Stacy Smith, a cég pénzügyi igazgatója. Ez az ellensúlyozás pontosan annyira sikerült, hogy a cég bevétele 14,5 milliárd dolláron stagnált, profitja pedig minimális mértékben, 6 százalékkal, 3,1 milliárd dollárra csökkent az előző év hasonló időszakához képest.

PC-k: kiesett a piac alja

A kliensekbe szánt lapkákkal foglalkozó üzletágba tartoznak az asztali, notebookos és tabletes processzorok is, a PC-piac általános zsugorodását követve a részleg bevétele 7 százalékkal 8,5 milliárd dollárra esett, a leszállított lapkák mennyisége azonban sokkal nagyobb mértékben, 19 százalékkal zsugorodott. Az elmúlt évben inkább a piac alja esett ki, vagyis a belépő szintű tabletek és notebookok iránt esett vissza a kereslet, jól mutatja ezt, hogy az átlagos eladási ár (ASP) 15 százalékkal emelkedett.

Brian Krzanich, a cég elnök-vezérizgazgatója az elemzői konferenciahíváson azt is elárulta, hogy a fejlett országok (Egyesült Államok, Európa, Kína) csak szerény visszaesést mutattak, a fejlődő országok azonban folyamatosan problémát jelentenek a cég számára, ezekben az országokban sokkal jelentősebb visszaesést tapasztalt az Intel.

Szegmensekre bontva hasonló trendet mutatnak az asztali és a hordozható megoldások, a desktop platformok 15 százalékkal, a notebookosok 14 százalékkal zsugorodtak darabszámban, az ASP 8 illetve 4 százalékkal emelkedett meg. A legdrámaibb visszaesést a tableteknél könyvelte el az Intel, a szállítások 39 (!) százalékkal, 8 millió darabra estek tavalyhoz képest. Ennek prózai magyarázata van, az elmúlt években az Intel mélyen gyártási önköltség alatt, sőt, sokszor ingyen kínálta a gyártóknak az x86-os tabletes lapkákat, e gyakorlat visszavágásával az eladások is bedőltek. Jellemző, hogy az ASP százalékos változását itt az Intel meg sem adta, valószínűleg sokszorosára nőtt az egy lapkára jutó bevétel.

A cég még év elején bejelentette, hogy felhagy a tabletpiac "megvásárlásával", vagyis nem erőlteti a piaci részesedés megszerzését minden áron, ennek megfelelően 800 millió dollárral mérsékli a mobilos aldivízió veszteségét. A jó hír, hogy ennek mintegy 75 százalékát már sikerült elérni, igaz, ennek a piacon is azonnali hatása lett, ez magyarázza a 39 százalékos visszaesést. A másik magyarázat lehetne amúgy a tabletpiac zsugorodása is, ezt azonban leginkább az Apple visszaesése okozta, az Intel által megcélozható piac gyakorlatilag stagnált a harmadik negyedévben.

Az adatközponti termékek húzzák egy ideje az Intel szekerét, ezen a piacon a gyártó évek óta egyedül maradt, és élvezi a mobilos szolgáltatások mögé tett backendek illetve a felhős megoldások virágzását. A bevétel 12 százalékkal, 4,1 milliárd dollárra nőtt, a bővülést fele-fele arányban köszönheti a cég az eladások emelkedésének és az átlagos eladási ár növekedésének. Azért az Intel is óvatosságra int, míg a cég korábban középtávon 15 százalékos növekedési ütemet várt, ezt most "alacsony kétszámjegyű" növekedésre módosította.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Kimagasló teljesítményt nyújtott a flashmemóriák gyártása, 20 százalékos növekedésével ez volt a legegészségesebb szegmens. Ezeket a memórialapkákat meglepő éhséggel vásárolták az adatközpontokba a különböző piaci szereplők - Krzanich szerint az értékesítés mintegy 80 százalékát tették ki a vállalati SSD-k. Ezt a termékkategóriát ugyanazok a trendek rántották meg mint a Xeonokat - a nagyvállalatok és a "felhőben utazó" cégek egyszerűen nem tudnak elegendő SSD-t vásárolni. Ezzel összehasonlítva viszonylag pici, 581 milliós bevételt ért el az IoT-részleg, bevétele pedig nem is nő a hype-pal szinkronban, mindössze 10 százalékos bővülést mutatott fel az elmúlt egy év során.

A vártnál lényegesen alacsonyabb volt viszont az eredményhányad, amely két százalékpontot esett. Ezt két dolog indokolta az Intel szerint, egyrészt az értékesített darabszám is csökkent, ami visszavetette a gyártás méretgazdaságosságát. A másik ok, hogy most pörgött fel az új írországi gyártósor, amelynél az első ostyákra jutó költséghányad még nagyon magas, ez idővel a normális közelébe esik majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról