:

Szerző: Voith Hunor

2015. augusztus 25. 18:00

A Twitter előtt mindenki egyenlő

A cég elvágta API-ját a politikusok törölt tweetjeit megjelenítő oldalak előtt.

Miközben a Google az Európai Unióban a felejtés jogának alkalmazásakor kifejezetten ügyel arra, hogy politikusok, köztisztviselők vagy egyéb közszereplők (utóbbi státuszról a cég által alkalmazott adatvédelmi szakemberek döntenek) ne tüntethessék el utólag kínossá váló, nemkívánatos nyomaikat a cég keresőjéből, a Twitter mostani lépésével egyértelművé tette, hogy a közszereplőknek náluk ugyanannyi joga van a magánélet védelméhez, mint bármelyik átlagos embernek.

A Twitter még május közepén vágta el az API-jához való hozzáférést a Politwoops amerikai oldalától, arra hivatkozva, hogy az amerikai politikusok tweetjeit monitorozó, és a törölt üzeneteket későbbi megtekintésre automatikusan learchiváló szolgáltatás megsérti a fejlesztői megállapodás vonatkozó előírását. Azaz, az API-t használó külső fejlesztők csak olyan formában jeleníthetik meg az üzeneteket ahogy azt a Twitter is teszi – tehát ha ott törlésre kerül, az API-t igénybe vevő felületről is el kell tűnnie.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A Politwoops egy 2010-es holland hackathonon született, majd az Open State Foundation gondozásában harminc országra terjesztette ki működését, melyekben a szolgáltatás monitorozta és automatikusan eltárolta az utókor számára a politikusok törölt tweetjeit. Az alapítvány igazgatója, Arjan El Fassed szerint a politikusok törölt tweetjei is nyilvános "parlamentáris történelemnek" minősülnek – ha már egyszer kikerültek a Twitterre, a véleménynyilvánítást ne lehessen meg nem történtté tenni. "Ez nem elgépelésekről szól hanem arról, hanem betekintést nyújt abba, a megválasztott politikusok üzenete hogyan változhat meg figyelmeztetés nélkül." (Tehát fű alatt - a szerk.) Az oldalak főleg az adott országok újságíróinak voltak hasznosak, akik így néha fülön csíphettek egy-egy politikust, amikor az hirtelen látványos pálforduláson ment keresztül.

A Twitter most májusi döntését "egészítette ki" azzal, hogy a Politwoops API-hozzáférését minden érintett országban (oldaltól) megvonta, továbbá a diplomaták Twitter-tevékenységét figyelő Diplotwoopsot is letiltotta. A Politwoops.eu oldala egyébként az Európai Parlament képviselőinek üzeneteit monitorozta, így természetesen a magyar EP-képviselőkét is.

A Twitter döntése leginkább azért érdekes, mert a politikusokat megválasztó közösség információhoz jutásának jogát valamint a politikusokkal szemben elvárt magas fokú transzparenciát és véleményvállalást alárendeli általános magánszféra-védelmi szabályozásának. Az Open State Foundation egyelőre mérlegeli lehetőségeit a további működtetésre, de az oldalakon négy nappal ezelőtt minden tartalomfrissítés megszűnt.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

1

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.