Szerző: Gálffy Csaba

2015. augusztus 4. 10:00

Olcsó(bb) SPARC-processzort fejleszt az Oracle

Az Intel újabb kihívót köszönthet a szerveres mainstream szegmensben, a korábban szándékosan kivonuló Oracle egy új fejlesztéssel térne vissza a Xeonok ellen. A Sonoma az általános célú magok helyett a dedikált gyorsítókra fókuszál majd.

Olcsó szerverekbe szánt SPARC processzort fejleszt az Oracle – jelentette be a vállalat. A tervezett új lapka műszaki részleteiről várhatóan augusztus második felében beszél részletesebben is a cég, egyelőre annyi biztos, hogy a processzort kifejezetten a költségérzékeny vásárlóknak szánja majd az Oracle.

A Sonoma kódnéven fejlesztett processzor már az új szerveres trendet követi, az erős általános célú végrehajtás helyett a dedikált áramkörökre helyezi a hangsúlyt, amellyel egyes számítási feladatok akár nagyságrendekkel is gyorsíthatóak. Az ilyen áramkörök hátránya, hogy csak fix feladatot képesek gyorsítani, abban azonban hatékonyságuk felülmúlhatatlan - mind fogyasztás/teljesítmény mind bármely más mutatóban egy vagy több nagyságrenddel jobbak az ilyen megoldások. Az M7 esetében kriptográfiai műveleket gyorsítását, dedikált memóriavédelmet, illetve az adatbázis-műveletek gyorsítását végző koprocesszort említette meg az Oracle, várhatóan a Sonoma is hasonló úton indul majd.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

"Az elmúlt évtized a magok [számáról], az órajelekről és a cache méretekről szólt" - mondta John Fowler, az Oracle hardveres divíziójának vezetője egy pcworld.com-nak adott interjúban. "A jövőben inkább a biztonság és a hatékonyság termületén elért innovációkról fogunk majd beszélni. Ebben próbálunk úttörők lenni" - mondta Fowler. A lépés abszolút logikus az Oracle részéről, amely az IBM (és érdekes módon az Apple) mellett egyike a keveseknek, melyek házon belül fejlesztenek processzort, operációs rendszert és alkalmazást is, így össze tudja hangolni ezeket a fejlesztéseket. Ha a cégnél sikerül a processzoros csapat és a szoftverfejlesztők között hatékony együttműködést kiépíteni (ez egyáltalán nem triviális amúgy), akkor a kétirányú optimalizáció komoly versenyelőnnyé fordítható a piacon.

Érdekes kérdést vet fel az "olcsó processzor" is, amelyet a cég kimondottan egy új árszinten, az olcsó(bb) szerverek piacán vetne be. Az Oracle hagyományosan nem számít olcsónak, sem a hardverek, sem a szoftverek oldalán nem vett részt árversenyben a cég, a Sun felvásárlását követően például gyors ütemben le is építette az olcsóbb szerverekkel foglalkozó ágazatokat, ami a hardveres bevételek látványos zsugorodását hozta. A cég azonban az elmúlt hónapokban új stratégiát hirdetett, Larry Ellison alapító-elnök kimondott árversenyt hirdetett a publikus felhők ellen, januárban pedig a hardverek kapcsán tett ígéretet a belépő modellekhez való visszatérésre. Hogy mennyire gondolja komolyan ezeket a törekvéseket az Oracle, idővel elválik, a Sonoma bejelentése és a korábbi nyilatkozatok alapján Ellison nem a levegőbe beszélt.

Beszállás, a vonat hamarosan indul

Az Intel jelenleg erős dominanciát élvez a szerverpiacon, a vállalat mind volumenben, mind bevételben marginalizálni tudta az összes többi szereplőt - eladott darabszámban a 95 százalékot közelíti a cég részesedése. A szerveres számítási feladatok azonban átalakulóban vannak, a nagyvállalati felhasználók és a nagy nyilvános felhős szolgáltatók is kezdenek elfordulni az általános célú processzoroktól a specializáltabb, dedikált feladatot ellátó processzorok felé. Nem véletlen, hogy az Intel összes versenytársa erre az új hullámra igyekszik felkapaszkodni - ezt lovagolná meg az AMD, az ARM-os gyártók, az OpenPOWER szövetség, és immár az Oracle is bejelentette igényét a torta egy szeletére.

Persze az Intel vezetése is látja a trendeket, pontosan ezért vásárolta fel júniusban az Alterát (részletesebb elemzésünk a linkelt cikkben). Az FPGA-ban utazó Altera ugyanis az egyik legjobb megoldás az ilyen alternatív igényekre - a helyben felprogramozható, integrált FPGA modulokkal a Xeonokok olyan rugalmasságra tehetnek szert, amiről a versenytársak csak álmodhatnak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról