Szerző: Voith Hunor

2015. július 3. 18:00

Látványosan nőtt a Teslák iránti kereslet

Rekord negyedéves értékesítési eredményről számolt be a Tesla Motors. A gyártó szűkszavú előzetes jelentése szerint a második negyedévben az elemzői várakozásokat és saját előrejelzését is meghaladó mennyiségű Model S-t tudott értékesíteni - a befektetők legnagyobb örömére.

Az előző év hasonló időszakához képest mintegy másfélszer több, összesen 11 507 Model S elektromos autót tudott értékesíteni a Tesla Motors a második negyedévben - jelentette be a vállalat egy szűkszavú közleményben, még a rendes negyedéves pénzügyi jelentés kiadása előtt. Ez rekordmennyiségnek számít a cég történetében, és saját előrejelzéseit valamint az elemzői várakozásokat is felülmúlja. Az első negyedéves forgalomnövekedés egyébként hasonló mértékű volt, a Model S egyel korábbi változatából (az autót a gyártó pont a második negyedév elején, áprilisban frissítette) az első három hónapban 10 045 fogyott, ami éves szinten 56 százalékos növekedésnek felel meg.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Tesla éves értékesítési célját korábban 55 ezer darabban határozta meg (2020-ra pedig összesen félmillióban), ami az első két negyedéves eladások alapján nem tűnik tarthatónak. Igaz, a gyártó kínálatában jelenleg egyedül a listaáron (állami és egyéb kedvezmények nélkül) 75 ezer dolláros alapáron kínált (ez egyébként 7 százalékkal magasabb az előző változaténál) Model S szerepel - az ígéretek szerint ősszel piacra kerülő Model X jelentősen megdobja majd a forgalmat. Az eddigi információk szerint az új modellre hatalmas előrendelése van a vállalatnak, miközben az autó alapára még mindig nem ismert (az előrendelésnél viszont a kasszánál kell hagyni egy ötezer dolláros előleget).

Azt is érdemes megemlíteni, hogy az eladási átlagár az árbevétel alapján erősen közelíti a 100 ezer dollárt, tehát az amúgy is tehetős vásárlói réteg szereti felextrázni új, menő elektromos autóját. A szép ütemben növekvő forgalom, a magas átlagár és a 25 százalékos bruttó nyereséghányad ellenére a Tesla egyelőre még mindig masszívan veszteséges, az idei első negyedévben a 940 millió dolláros árbevétel mellett 154 millió dollár volt a veszteség. Ez azonban nem az üzlet gyengélkedésének köszönhető, hanem annak, hogy a cég továbbra is hatalmas összegeket öl kutatás-fejlesztésbe - az első negyedévben 426 millió dollárt, aminek köszönhetően készpénztartaléka 1,9 milliárd dollárról 1,5 milliárdra csökkent. Az akkumulátortechnológiai fejlesztésekbe öntött temérdek pénz azonban várhatóan többszörösen megtérül majd, miután az év második felétől a Tesla elkezdi szállítani otthoni és ipari felhasználásra szánt integrált, skálázható akkumulátorait.

A befektetők nagyon pozitívan fogadták a hírt, a részvényárfolyam a bejelentés után mintegy 4 százalékot ugrott, 280 dollárra. A Bank of America Merril Lynch jelentősen megemelte célárfolyamát, 65 dollárról 180 dollárra, bár ahogy az új összeg is mutatja, a befektetési bank azon a véleményén nem változtatott, hogy a gyártó részvényei nagyon túlértékeltek. A Credit Suisse nem osztja ezt a nézetet, és az eddig is magas 290 dolláros célárfolyamot 325 dollárra módosította a bejelentés után.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról