Szerző: Voith Hunor

2015. június 18. 10:15:00

Oracle: a befektetők gyorsabb átállást várnak

Nagyot esett az Oracle részvényárfolyama, miután a vállalat közzétette legutóbbi negyedéves pénzügyi eredményeit. A vártnál gyengébb számokért a cég – az előző negyedév után – újfent az erős dollárt okolta, de az elemzők szerint az igazi gond az, hogy a felhős szolgáltatások értékesítése a vártnál lassabb ütemben nő.

Az előző év hasonló időszakához képest minimálisan eltérő bevételről, viszont nagyot zuhanó nettó eredményről számolt be az Oracle legutóbbi negyedéves teljesítményét ismertető pénzügyi jelentésében. A vállalat a május végével lezárt három hónap alatt 10,7 milliárd dolláros forgalmat ért el, ez az árfolyamhatás kiszűrésével 3 százalékos emelkedést jelent, azt figyelembe véve viszont 5 százalékos csökkenést. A profit ennél sokkal nagyobb pofont kapott: a tavalyi március-májusi időszakhoz képest konstans árfolyamon 14 százalékot, az árfolyamhatást figyelembe véve pedig 24 százalékot zuhant, 3,6 milliárd dollárról 2,7 milliárdra. A vállalat részvényárfolyama a bejelentést követően mintegy 6,5 százalékot esett.

A cég – az előző negyedévhez hasonlóan – hivatalosan továbbra is az erős dollárt jelölte meg az elemzői várakozásokat alulmúló teljesítmény okaként. Ugyanakkor a nagyobb üzleti lapok és a Reuters által megkérdezett piacelemzők egyöntetűen azon a véleményen vannak, hogy az Oracle-nél a vártnál lassabban halad a felhős üzleti modellre való átállás, és a hagyományos licencértékesítések csökkenését az SaaS, PaaS és IaaS kategóriákból származó bevételek egyelőre nem képesek kompenzálni.

Pedig a SaaS-ból és PaaS-ból (szoftver illetve platform mint szolgáltatás) származó bevétel éves szinten és konstans árfolyamon 35 százalékot (ettől eltekintve 29 százalékot), az infrastruktúra-szolgáltatásból származó bevétel pedig 31 százalékot (árfolyamhatással számolva 25 százalékot) nőtt. Ugyanakkor a teljes forgalomhoz képest ez még mindig édeskevés, alig 570 millió dollár, miközben az új licencek értékesítése egy év alatt konstans árfolyamon 10 százalékot, az árfolyamhatással terhelve pedig 17 százalékot esett. A többi divízió – licencfrissítés és terméktámogatás, hardverértékesítés és -támogatás – jól teljesített, konstans árfolyamon egyszámjegyű növekedést tudtak produkálni, és az árfolyamhatással terhelve sem volt túlzott a visszaesés.

Mark Hurd és Safra Katz

Az eredményeket ismertető konferenciahíváson egybként Safra Katz és Mark Hurd is pozitívan ítélte meg a május végén lezárt negyedévet. A két társvezérigazgató szerint a saját, belső előrejelzésükhöz képest lényegesen nagyobb növekedést tudtak elérni a felhős szolgáltatások terén, és az üzleti modellből adódó eltérő, hosszabb időszakra szétterülő bevételi struktúra és a hagyományos szoftverlicenc-értékesítések visszaesése miatt az átmeneti időszakban érthető a gyengébb pénzügyi teljesítmény.

Az Oracle korábban ismertetett tervei szerint ősztől minden terméket szolgáltatásként is fogja kínálni. Safra Catz akkor a felhős üzleti modellben rejlő lehetőségeket is szemléltette: míg egy egymillió dollár értékű hagyományos licencértékesítést az azt követő öt évben további egymilliós támogatási árbevétel követ, addig egy egymilliós kezdeti PaaS-eladás után fél évtized alatt még ötmillió dollár folyik be a kasszába. A vállalat az új stratégiához értékesítési részlegét is átalakította, egy, a felhős szolgáltatások eladását ösztönző bónuszrendszerrel a középpontban.

a címlapról