Szerző: Hlács Ferenc

2015. június 15. 13:15

Nem adja magát az ASUS-nak a HTC

Nem hagyja magát felvásárolni a HTC: a szebb napokat is látott vállalat nyilatkozatban cáfolta a néhány nappal ezelőtt felröppent találgatásokat, amelyek szerint az ASUS adott esetben akvirálná a céget.

Az elmúlt héten a Reuters cikke kapcsán gőzerővel indultak be a találgatások egy esetleges ASUS-HTC akvizícióról. A portál Johnny Shih-t, az Asustek vezérigazgatóját idézte, aki a vállalat éves találkozóján beszélt a HTC esetleges felvásárlásáról, mondván, "nem zárták ki az akvizíció lehetőségét". A gyorsan felröppenő pletykáknak az is lendületet adott, hogy a telefongyártó idei csúcskészüléke, a HTC One M9 nem teljesített túl fényesen, a vállalat pedig az idei év elején közölt szerény növekedés után, a második negyedévre vonatkozó előrejelzésében már veszteséges időszakról beszél - ezt a cég részvényei is megérezték, azok múlt hét elején mintegy 20 százalékot zuhantak.

A borús kilátások dacára azonban a HTC ma rövid úton véget vetett a pletykáknak: a vállalat befektetőinek szánt nyilatkozatában "határozottan cáfolta az értesüléseket", hangsúlyozva, hogy nem léptek kapcsolatba az Asustekkel és az esetleges akvizíciót sem veszik fontolóra. A vállalat egyébként nemrég cserélt vezérigazgatót, Peter Chout a cég társalapítója, illetve az igazgatótanács akkori elnöke, Cher Wang váltotta le márciusban, röviddel a gyártó új csúcstelefonjának bemutatása után. Egyelőre kérdés, hogy Wangnek sikerül-e megfékeznie a vállalat 2012-ben indult lejtmenetét.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A cég csaknem három éve, egy-egy levegővételnyi szünettel tartó térvesztése eleinte a gyenge marketingstratégiának volt betudható: annak ellenére, hogy mind a 2012-es One X, mind pedig a 2013-ban bemutatott One M7 készüléke remek értékeléseket kapott, a vásárlók tömegeit a cég nem tudta meggyőzni. Tovább rontott a helyzeten, hogy az utóbbi két év csúcsmodelljei, a One M8 és M9 már a tesztelők tetszését sem nyerte el egyöntetűen. Igaz, az M8-cal a cégnek tavaly év végére sikerült - éppen hogy - nyereségesre fordulni, mint az az előrejelzésekből és a visszaesett részvényárfolyamból is látszik, az M9 nem vitte tovább a szerény lendületet.

A HTC, Wang vezetésével ugyanakkor más területen is tapogatózik, az idei Mobile World Congressen például egy VR-szemüveget leplezett le. Ha a hasonló headsetek valóban népszerűek lesznek a felhasználók körében, jó kapaszkodót jelenthet a cégnek, hogy időben lépett a területre. Ez persze majd csak idén év végén, illetve jövő év elején válik majd láthatóvá, a hasonló készülékek piacra kerülésével.

Az ASUS okostelefonos üzletága ugyanakkor aránylag jól teljesít: bár eladásai jócskán elmaradnak az olyan óriásokétól mint az Apple vagy a Samsung, idén 17 millió készülék értékesítését tervezi, ami kétszerese a tavalyi eredményeinek. A HTC esetleges felvásárlása a cégnek az Egyesült Államok piacán is előnyt jelentett volna, amelyet az ASUS nemrég vett célba, a HTC viszont jól ismert a területen, miután fénykorában, 2011 végén az USA okostelefon-piacának mintegy negyedét birtokolta.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról