:

Szerző: Gálffy Csaba

2015. június 4. 17:10

Miben tér el a nagyvárosi és a kistelepülési internetező?

Felzárkóztak a nagyvárosokhoz a kisebb településeken élő internetezők - állítja az eNET friss, április végi kutatása. Az adatok szerint érdemi különbség már nincs a település mérete alapján, a korábban jelentős digitális szakadék eltűnt - legalábbis ebben a dimenzióban mindenképp.

Az eNET friss kutatása szerint kiegyenlítettebbé vált az internethasználat gyakorisága a nagyvárosi és kisebb településen élő internet-felhasználók között: míg előbbi csoport 89 százaléka használja naponta többször a hálót, a kisebb településeken élők esetében ez arány 86 százalék - érdemi eltérés tehát már nincs falu és város között ebben a tekintetben, a rendszeres internethasználat már nem nagyvárosi kiváltság, hanem a mindennapi rutin része.

A felhasználók otthon, és az esti órákban lógnak a hálón a leggyakrabban, ebben a két csoport nagyjából megegyezik. Jelentősebb az eltérés a munkahelyi/iskolai és az utazás közben internetezésben, mindkettő jóval gyakoribb a nagyvárosiak körében (60 vs 51 illetve 45 vs 34 százalék). Ezt részben indokolja a munkavégzés eltérő jellege is, a városiak nagyobb eséllyel dolgoznak irodában, internetre kötött számítógépen.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az internetet nagyjából azonos feladatokra használják szerte az országban, településtípustól függetlenül, némi meglepetésre pontosan ugyanúgy, az eltérés jelképes. A célzott információkeresés, a kevésbé fókuszált böngészés, az elektronikus levelezés mind 89-90 százaléknyi internet-felhasználónak rendszeres tevékenysége, csupán a közösségi média szakad ettől le kissé, 78 százalékkal. A kisebb településeken élők minden esetben néhány százalékkal kisebb arányban említették mindenik tevékenységet, a sorrendben azonban nincs eltérés.

A felmérés a Facebook-használatra is rákérdezett, az amerikai szolgáltatásnak elképesztő elérése van a hazai internetezőkre, ráadásul ebben a kisebb településeken élők már rávernek a nagyvárosiakra. A kutatás szerint a nagyvárosiak 82 százaléka, a kisebb településeken élőknek pedig 85 százaléka látogatja napi (!) szinten az oldalt, a többi közösségi médium messze lemarad a Facebook mögött.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.