Szerző: Dömös Zsuzsanna

2015. április 1. 13:51

A Facebook fizet legjobban a külföldieknek

Évről-évre egyre hamarabb telik be a H-1B vízumok kvótája az Egyesült Államokban, a tech cégek pedig még több külföldi foglalkoztatását javasolnák. Sokak szerint valójában az olcsó munkaerő miatt szorgalmazzák a cégek a külföldiek alkalmazását, valójában helyben is lenne elég munkavállaló a helyek betöltésére.

Évek óta a H-1B vízumok kvótájának növeléséért lobbiznak a tech cégek: pár nappal ezelőtt a Google vezérigazgatója, Eric Schmidt is felszólalt az ügy érdekében, szerinte a gazdaság motorja lehet a külföldi munkaerő alkalmazása, amivel orvosolható lenne az amerikai, informatikai területen feltételezett munkaerőhiány.

A H-1B olyan speciális vízumfajta, mely az amerikai cégek számára teszi lehetővé, hogy magasan képzett, külföldi munkaerőt szerződtessenek. A kiadható vízumok kvótája 2005 óta nem mozdult el 85 ezerről, ezen belül is 20 ezer hely van az olyan dolgozók számára fenntartva, akik már az USA-ban szerezték meg mesterdiplomájukat. A vízum átmeneti, nem ad letelepedési engedélyt, emellett nem automatikus - a munkáltatónak kell a helyeket megpályáznia. Minden évben napok alatt telnek be a helyek túljegyzés miatt, a tech cégek ezért a jelenlegi 65 ezres limitet felemelnék 115.000-195.000 közé.

Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda

Betekintést nyújtunk olyan folyamatokba, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára.

Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda Betekintést nyújtunk olyan folyamatokba, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára.

A speciális vízum kérdése és gazdaságra gyakorolt hatása rendkívül vitatott. Míg a tech cégek arra hivatkoznak, hogy fő céljuk a diverzitás növelése, illetve a feltételezett munkaerő- és szaktudás hiányának orvoslása, több tanulmány is kimutatja, hogy a STEM területeken (science, technology, engineering, mathematics) emlegetett krízis nem valóságos, a speciális munkavállalási engedélyt a cégek csupán arra használják, hogy a "bennszülött" munkaerőhöz képest jóval olcsóbb külföldi (európai, indiai, kínai, stb.) munkavállalókat alkalmazhassanak.

Hogy fizetik meg a tech cégek a külföldieket?

Az OFLC (Office of Foreign Labor Certification) friss kimutatása szerint a H-B1 vízummal rendelkező alkalmazottak fizetéseinek mediánja a tech-cégeknél (Amazon, Apple, Facebook, Google és Microsoft) már bőven meghaladja a 100 ezer dollárt, és folyamatosan növekszik. A külföldi munkavállalókat a Facebook fizeti meg legjobban: 135 ezer dollárral vezeti a listát, az Amazon pedig egyre kevesebbet penget, egyre jobban lemaradva a többi vetélytárstól. Zuckerberg az elmúlt évek során is aktívan indítványozta a kvóta bővítését, a közösségi oldal több területen is jobban fizet, mint a többiek.

Melyik szakember éri a legtöbbet?

A kimutatás öt pozíciót is alaposabban megvizsgált, így összevetve a tech óriásoknál dolgozó szoftvermérnök, rendszermérnök, pénzügyi elemző, computer system analyst, és marketing menedzser pozíciók fizetéseit. A szoftvermérnököket a Facebook fizeti meg legjobban (132 ezer dollár), legkevesbé pedig 108 ezer dollárral az Amazon. Az Amazon jellemzően minden területen 100 ezer dollár körüli bért ajánl, a felsorolt állások közül marketing menedzserei visznek a legtöbbet haza (130 ezer dollár). A rendszerelemzők az egyetlen csoport, ahol nem a Facebook a legjobban fizető, hanem a keresőóriás Google (123 ezer dollár).

Két területen lehet kiugró különbségeket felfedezni: a pénzügyi elemzők fizetésében extrém különbség mutatkozik, a Facebook 162 ezer dollárral tartja a csúcsot, a második helyen leledző Microsoft 111 ezer dolláros fizetését is bőven megelőzi. A rendszerszoftver mérnökök esetében mindegyik cég 100 ezer dollár felett fizet, a Microsoft viszont az átlagos 82 ezer dollárral alulfizeti őket.

A vízumok kétharmadát jellemzően a STEM területek dolgozói kapják meg, a maradék egyharmad jut az egészségügy, pénzügy, és más területek szakembereinek. A tech-dolgozók a bevándorlók közt a jobban fizetettek közé tartoznak, a legtöbb vízumos (227 ezer ember)  60-80 ezer dollár körül keres. A legjobban fizetettek csoportjában mindössze hétezren vannak azok, akiknek fizetése meghaladja a 200 ezer dollárt.

A kraftie a HWSW IT-karrierrel foglalkozó, immár sok tízezer IT szakembert mozgató meetup- és podcast-sorozata. Mostantól pedig már egy hírlevél is! Iratkozz fel Te is, ha szeretnél heti egyszer egy rövid, de értékes karrierfókuszú tartalmat kapni.

a címlapról