:

Szerző: Koi Tamás

2015. február 25. 11:56

Összekapcsolja LTE-hálózatát a Telekom és a Telenor

A következő évtized végéig közösen használhatja a Magyar Telekom és a Telenor a két cég által tavaly elnyert, LTE-hálózat üzemeltetésére igénybe vehető mobilfrekvenciákat. A megállapodás révén az operátorok nagyobb kapacitású és lefedettségű mobilhálózatot építhetnek.

Hazánkban mindeddig példa nélküli kooperációval, közös használatban üzemeltethet (Budapestet leszámítva) a Magyar Telekom és a Telenor Magyarország a tavalyi frekvenciapályázaton elnyert 800 MHz-es blokkokra épülő mobilhálózatot. Az erről kötött előzetes megállapodást tegnap hagyta jóvá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), ugyanakkor még a versenyjogi szerv, a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálhatja a megállapodás piaci versenyre gyakorolt hatását.

Duplázás

Az NMHH tavalyi pályázatán a Magyar Telekom és a Telenor tavaly frekvenciahasználati jogosultságot szerzett a 790-862 MHz-es sávban (itt mindkét cég egy 2x10 MHz-es duplex blokkhoz jutott hozzá). A frekvenciák hatékony kihasználása céljából a szolgáltatók 2014. december 18-án haszonbérleti megállapodást kötöttek, amelyhez az NMHH engedélyét kérték - áll a hatóság szerda délelőtt kiadott közleményében.


Év végéig összesen 1600 új torony épülhet

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A szervezet az elektronikus hírközlésre vonatkozó jogszabályokban foglalt hatáskörében a műszaki előírások teljesítését és a jogszabályi környezetet megvizsgálta, és február 24-én jóváhagyta az így megvalósuló másodlagos kereskedelem tárgyában kötött szerződést. A mobilszolgáltatók a frekvenciák 2029-ig szóló haszonbérletéről írták alá a megállapodást, amelyben a frekvenciahasználati jogot kölcsönösen és részben átengedik egymásnak.

Az együttműködés eredményeképpen a szolgáltatók olyan 800 MHz-es LTE-mobiltelefon-hálózatot biztosítanak előfizetőiknek, amely nagyobb kapacitással, valamint jobb technológiai adottságokkal rendelkezik, mint amelyet önállóan építenének ki. A megállapodás más frekvenciablokkok közös használatára nem terjed ki. Az összekapcsolással mind az előfizetők, mind a szolgáltatók jól járhatnak, hiszen az erőforrások egyesítése szinte azonnali, pozitív eredménnyel járhat, amit leginkább a Telenor előfizetői fognak azonnal tapasztalni, mivel a norvég tulajdonú cégnek jelenleg jóval kisebb a 4G/LTE lefedettsége, mint versenytársának. A frekvenciablokkok közös használatával az LTE-alapú mobilnet sávszélessége is a duplájára nő a 800 MHz-es lefedettségi területeken.

Az NMHH a jóváhagyást megelőzően vizsgálta azt is, hogy a frekvenciablokkok közös használata és az együttműködési szerződés a jogszabályi követelmények alapján nem veszélyezteti-e a szolgáltatóknak a szélessávú frekvenciapályázat során a hálózatkiépítésre és a lefedettségre tett egyéni vállalásait. A vállalások betartását és a hatósági szerződésekben foglaltak teljesülését az NMHH éves adatszolgáltatás során ellenőrzi.

RANtastic

Nem meglepő

A két cég együttműködésére reagált a legkisebb piaci szereplőnek számító Vodafone Magyarország is. A cég vezérigazgatója szerint a frekvenciapályázaton tett vállasainak megfelelően a Vodafone az év végéig egyedül több 800 MHz-es bázisállomást épít, mint versenytársai közösen. Ezzel együtt a szolgáltató nem tekinti véletlennek, hogy a két versenytárs a ma bejelentett lépésre "kényszerült".

A Magyar Telekom témában kiadott közleménye szerint a nemzetközi gyakorlatban már elfogadott együttműködési forma (csak Európában több tucat ilyen megállapodás létezik mind a Deutsche Telekom, mind a Telenor Csoport érdekeltségi köreit illetően) révén a Telekom 2015 végére a korábban bejelentett helyett várhatóan 97%-ra, a Telenor pedig 95%-ra növeli az országos kültéri lakossági 4G lefedettségét.

Az együttműködést bejelentő sajtótájékoztatón Drozdy Győző, a Telenor Magyarország stratégiai tanácsadója elmondta, hogy az együttműködési megállapodás kizárólag a Radio Access Network (RAN) elemekre terjed ki, a maghálózatot a továbbiakban is külön-külön üzemelteti a két cég, illetve a mostani állapot szerint különálló üzleti ajánlatokat is kínálnak az operátorok meglévő és új ügyfeleik számára. Drozdy a HWSW kérdésére elmondta, a versenyhatóság utólagosan vizsgálja a két cég megállapodásának piacbefolyásoló hatásait.

Tremmel János, a Magyar Telekom hálózatfejlesztésért felelős igazgatója hangsúlyozta, hogy az ügyfelek számára ez az együttműködés kvázi "láthatatlan", illetve mégsem, mivel az erőforrások összekapcsolásával az ország nagyobb területén működhet majd maximum 150 Mbps elméleti maximális sávszélességet kínáló mobilnet-hálózat.

Vizsgálódik a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a két cég közti együttműködés bejelentését követően sajtóközleményben tudatta, hogy versenyfelügyeleti eljárás keretén belül vizsgálja, hogy a Telekom és a Telenor fenti magatartása összhangban áll-e a versenytörvény és az Európai Unió működéséről szóló szerződés rendelkezéseivel. A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások magatartása törvénybe ütközik - hangsúlyozza a hivatal. Az eljárás a tények tisztázására és azok versenyjogi értékelésére irányul. A törvény szerint az eljárás lefolytatására biztosított időtartam 6 hónap, amely – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, 6-6 hónappal meghosszabbítható.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

2

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.