Szerző: Hlács Ferenc

2015. február 23. 13:48

Nyílt bétára vált az iOS

Nyílt béta kiadásban is elérhető lesz az iOS 8.3. A rendszert egyelőre nem megerősített információk szerint már nem csak a fejlesztők, de az első tízezer jelentkező is kipróbálhatja a stabil verzió rajtja előtt.

Módosít az iOS tesztelési modelljén az Apple: a vállalat mobil operációs rendszere márciustól nyílt bétára vált. Az iOS 8.3 béta verzióját ennek megfelelően, a szoftver történetében először, nem csak a fejlesztők, de bárki tesztelheti majd - legalábbis a 9to5Mac értesülései szerint. A vállalat tavaly asztali operációs rendszere, az OS X Yosemite béta verzióját is hasonló tesztprogram keretei között adta ki, az októberi, hivatalos megjelenés előtt. Akkor az első egymillió érdeklődő próbálhatta ki a rendszer még befejezetlen változatát - ugyanakkor a pletykák szerint az iOS-es teszt esetében a cég ennél jelentősen szűkmarkúbb lesz és tízezer főnél húzza meg a határt. Az óvatos kezdés kissé furcsa, miután a mobil operációs rendszer jóval nagyobb felhasználói bázist tudhat magáénak mint az asztali szoftver.

Az iOS 9 is átveszi a modellt

A gyártó várhatóan az OS X nyílt bétájáról ismert AppleSeed program keretei között adja ki a legújabb iOS tesztverziót. Noha a 8.3-as kiadás nyilvánosan most lesz először hozzáférhető, a fejlesztők abból már két korábbi verziót is kipróbáltak. Az Apple, az eddigi információk szerint egész pontosan március 9-én debütáló nyílt béta mellett, a júniusi fejlesztői konferenciáján bejelentett iOS 9-et is hasonló módon adja majd ki, így annak korai verziója már a nyár folyamán elérhető lesz a leggyorsabb érdeklődők számára, a stabil változat őszre várt megjelenése előtt.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A nyilvános bétára feliratkozók az egyes kisebb ráncfelvarrások korai verzióihoz is hozzájuthatnak, az OS X esetében például hamarosan megkapják a 10.10.3-as frissítést, amelyben több más újítás mellett az átalakított, iCloudra épülő Photos app is helyet kap. A nyílt béta modell az iOS 8.3-mal veszi kezdetét, a stabil változatban még szintén kiadatlan 8.2 nem lesz ilyen formában elérhető. Ahogy a korábbi tesztverziók esetében, a rendszerrel itt is érkezik egy külön alkalmazás, amely a felfedezett hibák, bugok jelentésére szolgál.

Tényleg stabil lehet a végleges kiadás

A fejlesztők az első iOS 8.3 bétát nemrég, február elején próbálhatták ki. A szoftver számos újdonságot tartogat, ilyen például a vezeték nélküli CarPlay támogatás, a némileg felturbózott Siri, a frissített Emoji billentyűzet és a Google szolgáltatásokba történő egyszerűbb bejelentkeztetés. A 9to5Mac szerint továbbá a vállalat már a 8.4-es Copper kódnévre hallgató frissítésen is dolgozik, amelybe az Apple új streaming zeneszolgáltatása is bekerül majd, amelyet a cég a tavaly felvásárolt Beats technológiájára épít fel.

Bár a nyílt bétával a vállalat már idő előtt jóval nagyobb publicitást ad a rendszernek a megszokottnál, cserébe jóval szélesebb körben tesztelheti azt, ezáltal pedig a végleges verzió kiadásakor is stabilabb, megbízhatóbb szoftverrel rukkolhat elő. Erre az iOS 8 göröngyös rajtja után szüksége is lesz, a rendszer első stabilnak bélyegzett kiadásában ugyanis számos bug benne maradt, aminek kapcsán sok felhasználó adott hangot nemtetszésének. A kezdeményezés további előnye, hogy várhatóan visszaszorítja majd a szoftver béta változatának illegális terjesztését - mivel ingyenesen elérhetővé teszi azt mindenki számára.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról