Szerző: Voith Hunor

2015. február 12. 14:01

Cisco: megverjük a VMware-t

A vártnál jobb negyedévet zárt folyó pénzügyi évében a Cisco. Az előző negyedév csalódást keltő eredményei után a most közzé tett pénzügyi jelentés pozitívan lepte meg a befektetőket, a vállalat éves szinten jelentős növekedést tudott elérni. A VCE szövetség széthullásával azonban a VMware-t újra konkurensként kezeli a vállalat, melynek vezérigazgatója a Facebooknak is odaszúrt az eredmények ismertetésekor.

A befektetőknek csalódást keltő első negyedév után erős, az elemzői várakozásokat felülmúló három hónapot tudhat maga mögött a Cisco. A vállalat a folyó pénzügyi év második negyedévében (ez a naptári negyedik negyedévnek felel meg) 11,9 milliárd dolláros forgalom mellett 2,4 milliárdos nettó eredményt ért el, ez 7 illetve 68 százalékos növekedést jelent éves összehasonlításban. (A profitnál azért ekkora az ugrás, mert a Cisco egy évvel ezelőtt ebben a periódusban könyvelt el egy, a korábbi években felhalmozott, memóriakomponensekhez kapcsolódó egyszeri leírást). A cég részvényenként 2 centtel emelt az osztalékon is (23 centre). A vállalat papírjai a jó hírek hatására 6,5 százalékot emelkedtek, az árfolyam sokéves (még 2007-ben felállított) rekordot döntött, jelenleg 28,5 dollár körül mozog.

John Chambers vezérigazgató az elemzői konferenciahíváson kiemelte, hogy ez a Cisco mindent összevetve az elmúlt 3 év legkiegyensúlyozottabb negyedévét zárta. A router üzletág forgalma éves szinten 11 százalékkal 3,6 milliárd dollárra nőtt (a Nexus 3000-es és 9000-es termékek eladásai három és félszeresére ugrottak), és az első negyedévben kissé gyengébben teljesítő (éves összehasonlításban 4 százalékos visszaesést produkáló) NGN routingból származó bevétel most 2 százalékkal emelkedett. A kollaborációs eszközök terén szintén fellendült a kereslet, az év elején tapasztalt 10 százalékos csökkenéssel szemben most ugyanekkora növekedést könyvelhettek el az előző év hasonló időszakához képest.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az adatközponti üzletág kilőtt, a Cisco 40 százalékos forgalomnövekedésről számolt be ezen a területen, ami az első negyedév amúgy is tisztességes 15 százalékos mutatójának fényében nagyon meggyőző eredmény. Ez egyértelműen a Cisco szerverek iránti erős keresletnek tudható be, a szerverpiacon a vállalat hatalmas lendülettel tör előre – az IDC szerint a területre alig néhány éve belépő cég mára a második legnagyobb blade-gyártó a HP mögött. A portfólió fekete bárányának továbbra is a szolgáltatói videómegoldások számítanak, a részleg árbevétele az első negyedévesnél is nagyobb mértékben, 19 százalékkal zuhant éves szinten.

Már nem barát a VMware

A Cisco tavaly ősszel kezdett kihátrálni a 2009-ben az EMC-vel és VMware-rel létrehozott szövetségből, a VCE-ből. A jó és üzletileg is gyümölcsöző kapcsolat viszont megromlott, amikor az EMC felvásárolta a szoftveresen meghatározott hálózati (SDN) technológia egyik megalkotójaként is számon tartott Nicirát. Belsős források szerint a Ciscónak is lett volna lehetősége az akvizícióra, de Chambers sokáig csak blöffnek tartotta az EMC és Nicira között folyó tárgyalásokat, és végül hoppon maradt. Az SDN és NFV népszerűségének növekedése közvetlenül fenyegette a Cisco legnagyobb üzletágát, és Chambers nem számolt komolyan azzal a lehetőséggel, hogy az EMC hagyja az általa 80 százalékban birtokolt VMware-nek, hogy ezen a területen kvázi házon belül konkurenst állítson a Ciscónak. Ezt követően született meg a döntés arról, hogy a Cisco egy 10 százalékos jelképes részedesést leszámítva fokozatosan kiszáll a VCE-ből.

Chambers az elemzői konferenciahíváson egy, a témához kapcsolódó kérdésre nem habozott csípős választ adni a vállalat VMware-hez fűződő kapcsolatáról. “A VMware versenytárs. Így fogunk rá tekinteni a jövőben, és remekül fogunk szórakozni, miközben legyőzzük. Szeretném, ha jobb ember lennék, de nem vagyok” - mondta a cégvezető. Ezt követően sietett kihangsúlyozni az újonnan létrehozott (például az IBM-mel) együttműködési megállapodásokat.

02:13
 

Introducing 6-pack: the first open hardware modular switch

Még több videó

Az eredmények ismertetését megelőzően csupán néhány órával korábban bemutatott 6-pack kapcsán a Facebooknak is odaszúrt egyet. A közösségi oldal mérnökei által az első nyílt hardverű moduláris switch-nek hívott megoldás - és a hasonló “olcsó hálózattechnológiai újdonságok” - Chambers szerint nem jelentenek veszélyt a Cisco üzletmenetére, mert biztonsági szempontokat vizsgálva ezek az eszközök “számításba sem jönnek” a nagyobb vállalatoknál.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról