Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Sony: látszik a fény az alagút végén

Voith Hunor, 2015. február 05. 13:32
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Messze a konszenzusos elemzői várakozásokat felülmúló negyedéves eredményekről számolt be a Sony. Ha a japán vállalat a közeljövőben helyre tudja rakni a korábbi negyedévekben gigászi leírásokat halmozó mobildivízióját, fél évtizednyi szenvedés után újra stabilan nyereséges működésre válthat.

A mobilos üzletág katasztrofális helyzetétől eltekintve az előzetes elemzői becsléseket messze felülmúló negyedéves eredményeket publikált a Sony. A pénzügyi jelentés hivatalosan csak előzetesnek minősül, ugyanis a cég a Sony Pictures Entertainmentet ért novemberi hackertámadás miatt a leányvállalat eredményeit nem tudta határidőre konszolidálni. A minden üzletág végleges eredményeit ismertető jelentés ezért csak később, a Sony tervei szerint március 31-én fog megjelenni – a vállalat egyébként ezen a napon zárja folyó pénzügyi évét is.

Az október-decemberi periódusban 21,8 milliárd dolláros árbevétel mellett elért 1,52 milliárdos üzemi eredmény meglepően magas az elemzői konszenzus által várt 20,3 milliárdos forgalom és 823 milliós nyereséghez képest – a komoly átszervezések erre a negyedévre már meghozták áldásos hatásukat. A nettó profit 758 millió dollár volt, szemben a 320 milliós elemzői várakozással.

Éves összehasonlításban látszik csak igazán az átszervezések jótékony hatása: az üzemi eredmény duplázódott, az adózás előtti nettó profit pedig 86 százalékot ugrott 2013 hasonló időszakához képest. A Sony ennek megfelelően a teljes üzleti évre vonatkozó kilátását pozitívan módosította: a cég már “csak” 1,45 milliárd dollárnak megfelelő veszteségre számít a korábban előrejelzett 1,9 milliárddal szemben. A pozitív trendben szerepet játszik, hogy a japán jen amerikai dollárral szembeni gyengülése is a Sony malmára hajtotta a vizet, éves szinten 12 százalékot gyengült a japán fizetőeszköz a dollárhoz viszonyítva.

Még a tévégyártás is nyereséges lett

A remek eredmények elsősorban a PlayStation 4 sikerének és a mobileszközökbe leszállított kameramoduloknak és érzékelőknek köszönhetőek, a régóta veszteséges – és tavaly kiszervezett – tévégyártás is nyereségbe fordult. Sőt, még az előző negyedévben másfél milliárd dolláros egyszeri leírást elkönyvelni kénytelen mobildivízió is hozott némi pénzt a konyhára.

A Sony 2014 utolsó három hónapjában 6,4 millió PS4-et, 1,1 millió PS3-at és 1,4 millió kézikonzolt tudott értékesíteni – a 2013 novemberében piacra dobott PlayStation 4 összeladásai így már meghaladták a 20 milliót. Éves összehasonlításban a teljes Game and Network Services üzletág forgalma 16,8 százalékkal 4,4 milliárd dollárra emelkedett (az árfolyamhatástól megtisztítva 8 százalékkal). A vállalat viszont jócskán túlbecsülte a PS TV és a PS Vita iránti keresletet, a nyakán maradt készletek miatt egy egyszeri 93 millió dolláros leírásra kényszerült.

A tévégyártás a cég sorozatban harmadik nyereséges negyedévét zárta, az eladások Észak-Amerikában és Európában jelentősen nőttek – a teljes szórakoztatóelektronikai divízó forgalma 3,4 milliárd dollár volt, az üzemi eredmény 209 millió dollár lett. Televíziók értékesítéséből 2,3 milliárd dollár bevétele volt a Sonynak, ami 10 százalékkal magasabb mint egy évvel korábban, az üzemi eredmény 77 millió dollár, szemben az előző év hasonló időszakában elszenvedett 42,5 milliós veszteséggel. Ha a vállalat 2015 első három hónapjában is tartani tudja a remek mutatókat, 11 év után először zárhat nyereséges évet a tévégyártásban.

A teljes évre várt közel másfél milliárd dolláros veszteség szinte teljes egészéért felelős mobildivízió az október-decemberi időszakban jól teljesített, az eladott telefonok száma 2013 utolsó negyedévéhez képest 10,7 millióról 11,9 millióra nőtt. A telefongyártásból származó forgalom a három hónapban 3,5 milliárd dollár volt, ez az árfolyamhatástól megtisztítva 23 százalékos növekedés. Nemrég felmerült, hogy a Sony a mobilgyártástól is megválhat a jövőben, a vállalat vezetése az elmúlt néhány év tapasztalatai alapján ugyanis elfogadta, hogy “egyetlen üzletág sem működhet örökké”, és bár egyelőre még nem tárgyalnak potenciális vevőkkel, “minden divíziónak meg kell értenie, hogy a Sony [bármikor] kiléphet egy-egy piacról”.

A kameramodulokat és érzékelőket gyártó üzletágnál hatalmasat javult az üzemi eredmény, a szervezeti átalakításoknak köszönhetően majdnem duplázódott, 190 millió dollárra, miközben a forgalom azonos árfolyamon számolva még csökkent is, 5 százalékkal. A Sony Pictures Entertainment volt a mostani negyedév fekete báránya, a forgalom az árfolyamhatástól megtisztítva éves szinten közel negyedével, 1,63 milliárd dollárra zuhant. A vállalat ráadásul még mindig nem végzett az őszi támadás romjainak feltakarításával, előzetes számításaik szerint nagyjából 35 millióba fog fájni a Sonynak ez a kis közjáték.

További bejelentések jönnek

A japán óriás karcsúsítása és racionalizálása korántsem ért véget, bár üzleti elemzők és a Sony vezetői szerint is túl vannak az igazán kritikus döntések meghozatalán és kivitelezésén. A kulcs most a mobilgyártás konszolidálása, a szeptemberi ezer fős leépítést újabb 1100 fő elbocsátása fogja követni, melyet a következő egy év során, fokozatosan terveznek végrehajtani. Hirai Kazuo, a cég vezérigazgatója pedig február 18-án az átfogó stabilizációs stratégia újabb elemeit fogja ismertetni - arról egyelőre nincs újabb információ, hogy a cég a jövőben vajon kiszáll-e a mobilpiacról.

A jó eredmények hatására a Sony részvényei 18 százalékot emelkedtek, a befektetők most láthatóan bizalmat szavaznak a japán szórakoztatóelektronikai óriásnak.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.