Szerző: Voith Hunor

2015. január 29. 15:50

Megérkezett a régi-új mobilos Outlook

A Microsoft tavaly decemberben mintegy 200 millió dollárért vásárolta fel az Acomplit, hogy az addig is népszerű alkalmazásból egy hivatalos, multiplatform, mobilos Outlookot faragjon. A most megjelent app egyelőre gyakorlatilag csak egy MS-bőrbe bújtatott Acompli, de az ígéretek szerint a jövőben számos fejlesztés fog érkezni hozzá. Az androidos Office-ból néhány hétnyi nyilvános tesztelés után megérkezett a végleges változat, és a OneDrive is kapott néhány fejlesztést.

A Microsoftnak nagyon nyögve nyelősen ment Office-csomagjának okostelefonos és tabletes környezetre szabott változatainak fejlesztése, a redmondi vállalat kapott is ezért hideget-meleget a szaksajtótól és a felhasználóktól egyaránt. Bár saját mobilplatformjára, a Windows Phone-ra 2010 végén kiadta az első Office Mobile-t, az iPhone-os és androidos verziókra 2013 nyaráig kellett várni – és ekkor a tabletes változatok még sehol nem voltak. Ipadre végül 2014 márciusában érkezett meg az Office, az androidos tabletek tulajdonosai pedig csak néhány hete tudják kipróbálni a programcsomag tabletre optimalizált verzióját. Az igazi nagy durranás a telefonra és tabletre optimalizált, Windows 10-es Office lesz, az első nyilvános tesztverzió a következő hetekben lesz elérhető.

Outlook iOS-re és Androidra

A csomagból azonban notóriusan hiányzott az Outlook, a levelezőkliens helyét legsikeresebben az Acompli tudta betölteni. Ez az app 2014 áprilisában jelent meg, és lényegében mindent tudott, amit a felhasználók egy mobilos Outlooktól elvártak volna: megvolt a kulcsfontosságú Exchange támogatás, képes volt szinkronizálni a naptárakkal és teljes OneDrive, Google Drive és Dropbox integrációval rendelkezett. A felhasználók nagyon pozitívan fogadták, sokak szerint ez volt az a mobilos levelező, amit a Microsoftnak nagyon régóta el kellett volna készítenie.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Microsoft minden bizonnyal hallgatott a véleményekre, ugyanis tavaly év végén mintegy 200 millió dollárért felvásárolta az Acomplit, hogy az Office-csapat keze alatt készülődő fejlesztésekkel kiegészítve később hivatalos okostelefonos Outlookként adja majd ki. Ez ma megtörtént, iOS-re egy végleges változat, míg Androidra egy nyilvános tesztverzió jelent meg. Ahogy arra számítani lehetetett, ennyi idő alatt nem nagyon lehetett komoly változtatásokat eszközölni a programban, a Microsoft gyakorlatilag még csak újramárkázta az appot, funkcionalitásában az Outlook még megegyezik az Acomplival. Az Office-csapat fejlesztői a jövőben inkább a vállalati felhasználók igényeire fognak koncentrálni, ennek megfelelően fogják bővíteni a szoftver képességeit.

Office androidos tabletre és fejlesztett OneDrive

Az androidos tabletekre szánt Office nyilvános tesztverziója néhány hete próbálható ki, a Microsoft most a végleges változatot is elérhetővé tette. A vállalat szerint a tesztverziós alkalmazásokat (Word, Excel és PowerPoint együtt) több mint 250 ezren töltötték le, háromezernél is több fajta androidos eszközre. A felhasználók négyötöde aktívan próbálgatta is az appokat, és folyamatosan küldték visszajelzéseiket a Microsoftnak. Az androidos Office hivatalosan az operációs rendszer 4.4-es verzióját támogatja, és bár a programok Lolliponon is futnak, hivatalos támogatást a legújabb főverzió csak a közeljövőben kap.

A Microsoft a nagy frissítési őrület közepette végre iOS-re is kiadta frissített OneDrive alkalmazását, amivel egységesen kezelhetők a felhős tárhelyszolgáltatás konzumer és üzleti célú fiókjai. A maces kliens szintén frissült, lehetővé téve a felhasználóknak, hogy üzleti fiókjukban tárolt fájljaikat offline módban is elérhessék. A OneDrive néhány új funkcióval is bővült a január 28-i frissítéssel, a tárhelyre feltöltött képekből – ahogy a Windows 10 legutóbbi bemutatóján is láthattuk – például automatikusan lehet albumokat generálni, valamint a keresés paraméterezése is finomodott. A következő hetekben további újdonságok kerülnek majd be: a képlopásokat közvetlenül OneDrive-ra is el lehet majd menteni, és a Windows 7-et vagy Windows 8.x-et futtató gépekre kötött eszközökkel egy gombnyomással OneDrive-ba lehet importálni a képeket.

08:54
 

How to use the OneDrive for Business Mac sync client & updated iOS app

Még több videó

A konzumer és üzleti célú OneDrive szolgáltatások a Microsoft szerint a jövőben egységes motort fognak kapni, melynek fejlesztése házon belül OneSync kódnéven zajlik, de arról még nincs információ, hogy ez mikor kerül be a szolgáltatás alá.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.