Szerző: Hlács Ferenc

2015. január 20. 11:23

Tovább terjeszkedik az okosotthon-piacon a Xiaomi

Újabb okosotthon-kiegészítőkkel rukkolt elő a Xiaomi. A vállalat a végfelhasználókat célzó, okostelefonról vezérelhető kütyük mellett egy, a gyártópartnereknek szánt modult is bejelentett, amellyel szinte bármilyen háztartási gép okosabbá tehető.

HIRDETÉS

A Xiaomi az utóbbi években egyre tempósabb gyarapodást mutat, olyannyira, hogy ebben az ütemben akár már az első negyedévben a harmadik legnagyobb okostelefon-gyártóként betonozhatja be a helyét az Apple és a Samsung után. A kínai vállalat termékpalettája ennek megfelelően, a konkurens óriásokhoz hasonlóan már nem merül ki a telefonokban, a cég olyan friss területeken is igyekszik megvetni a lábát, mint az okosotthon-kiegészítők piaca: a vállalat most egy Smart Home Suite névre hallgató csomagot leplezett le.

A partnerek is okosíthatnak

A pakk nagyjából a hasonló készletektől megszokott kiegészítőket tartalmazza, akad benne egy mozgásérzékelő, két szenzor amelyekkel követhető, hogy a kiválasztott ajtók vagy ablakok épp nyitva vagy csukva vannak, továbbá egy vezeték nélküli kapcsoló, amellyel tetszőleges háztartási készülékek áramellátása vezérelhető távolról. A csomag egy központi egységet is tartalmaz, amely Wi-Fin keresztül összeköti a kiegészítőket a felhasználó okostelefonjával vagy táblagépével.

HUAWEI MateBook 14: a laptop, ami nagyobb önmagánál (x)

A cég újdonsága leginkább kijelzőjével és ötletes megoldásaival emelkedik ki a mezőnyből.

HUAWEI MateBook 14: a laptop, ami nagyobb önmagánál (x) A cég újdonsága leginkább kijelzőjével és ötletes megoldásaival emelkedik ki a mezőnyből.

A vállalat emellett egy a gyártópartnereket célzó modullal is előállt, amelyet azok saját termékeikbe építhetnek be, a hűtőszekrényektől a mosógépeken át egészen a légkondicionálókig, hogy azokat okostelefonról is vezérelhetővé tegyék, magyarán "felokosítsák". Az eszköz előreláthatólag nem jelent majd túl jelentős pluszköltséget az érdeklődő cégek számára, miután a Xiaomi darabja mindössze 22 jüanért azaz mintegy 3,6 dollárért árulja majd - ezt pedig a tervek szerint egy évvel később 15, még egy évre rá pedig 10 jüanra nyesi vissza.

Szép reményű piac

A gyártó már tavaly is előrukkolt néhány otthonautomatizációs megoldással, ezek voltak az okostelefonról irányítható Mi Smart Power Plug fali aljzat, az Ants névre hallgató "okoskamera", illetve a Yeelight nevű, több színben is világító villanykörte, mindezt pedig a Mi Smart Remote Center fogta össze - valószínűleg egy hasonló (ha nem ugyanez) a központi egység lesz majd jelen a frissen bejelentett csomagban is. A tavaly ősszel bemutatott eszközöket a cég első körben egy aránylag szűk körű 200 fős bétatesztre adta ki és ugyanígy jár majd el az újonnan megjelenő készülékek esetében is. A Bloomberg szerint a Smart Home Suite tesztje január 26-án indul.

A Xiaomi tavaly bejelentett eszközei

A Xiaomi tavaly decemberben mintegy 200 millió dollárt fektetett a szintén kínai, Midea háztartásigép-gyártóba - a vállalat ambíciói tehát az okosotthon-kütyük terén már egészen egyértelműek. Különösen miután a konkurens óriások is egyre komolyabb lépéseket tesznek ezen a területen, elég csak az Apple tavaly nyáron bejelentett otthonautomatizációs platformjára, azaz a Homekitre, vagy a Google vaskos befektetésére gondolni, mikor 3,2 milliárd dollárért felvásárolta az okostermosztátot fejlesztő Nestet. Az okosotthonoknak az International Data Corp felmérése is fényes jövőt ígér, a kutatás szerint a jelenleg 1,9 billió dolláros piac 2020-ra 7,1 billiósra hízik majd.

A Beckhoff ultrakompakt, C6025 típusú ipari PC az Intel Core i processzorcsalád nagy számítási teljesítményével rendelkezik, ventilátor nélküli, kisméretű kivitelben. A rendkívül alacsony fogyasztású, új Intel Core i U processzorok teszik mindezt lehetővé.

a címlapról

Hirdetés

Csúcstechnológia pár koppintással: ezt tudja a Huawei nova 9

2021. november 30. 19:59

Manapság egyre-másra jelennek meg olyan új mobilok, amelyek hihetetlen funkciókat ígérnek, de ezeket szinte műszaki diplomával lehet csak előcsalogatni. A HUAWEI nova 9 igazi ereje abban rejlik, milyen egyszerű előcsalogatni a mobil tudását.