Szerző: Hlács Ferenc

2014. november 14. 15:08

Minden WP8-as Lumia megkapja a Windows 10-et

Az összes Windows Phone 8.x-et futtató Lumia okostelefon megkapja a szoftver legfrissebb, egyszerűen Windows 10 névre hallgató változatát, mikor az megjelenik - közölte a Microsoft Twitter-oldalán.

Örülhetnek a Windows Phone-tulajdonosok, a Microsoft ugyanis bejelentette, minden a rendszer 8-as vagy újabb verziójával rendelkező Lumia-felhasználó garantáltan megkapja okostelefonjára a Windows 10-es frissítést. A vállalat Lumia üzletágának hivatalos Twitter-oldalán tette közzé a jó hírt, noha azt egyelőre nem tudni, mi lesz a helyzet a más gyártóktól származó, Windows Phone 8 rendszert futtató készülékekkel - mindenesetre nincs kizárva, hogy a jövőben azok is hasonló támogatásban részesülnek majd.

Érdekes megfigyelni, hogy a tweetben nem Windows Phone 10, hanem Windows 10 olvasható, ami jól mutatja, hogy a vállalat igyekszik egyetlen ernyőnév alá bevonni mobil és asztali operációs rendszereit, hogy így is egységesítse az ökoszisztémát. Az is ezt támasztja alá, hogy a Microsoft egy későbbi Twitter-posztban azt ígérte, a jövőben további Windows 10-es telefonokat is piacra dob - ez önmagában valószínűleg senkit nem ér meglepetésként, ugyanakkor megerősíti, hogy a vállalat már most igyekszik a lehető legtöbbet kommunikálni az új nevet.

Arról se feledkezzünk meg, hogy ezek a készülékek már a Nokia logó nélkül, egyszerűen Microsoft Lumia márkanév alatt érkeznek, akárcsak a nemrég bejelentett Lumia 535, amely elsőként vált meg a finn gyártó emblémájától.

Szoftvertesztelés: ütött az óra

A tesztelői szakmát rengeteg friss hatás éri, kifejezetten nehezített pálya ez mostanság.

Szoftvertesztelés: ütött az óra A tesztelői szakmát rengeteg friss hatás éri, kifejezetten nehezített pálya ez mostanság.

A Microsoft döntése értelmében még az olyan olcsó, belépőszintű eszközök is megkapják a legfrissebb elérhető szoftvert, mint például a tavaly megjelent Lumia 520. Ez éles ellentétben áll az androidos készülékek esetében tapasztaltakkal, ahol a belépőkategóriás modellek jó része élete végéig a megjelenésekor érkezett rendszerre van korlátozva - hacsak a tulajdonos nem dönt a rootolás, illetve egyedi ROM telepítése mellett.

A vállalat lépése azért is örömteli, mert korábban már többször is sikerült magára haragítania felhasználóinak jó részét a frissítések kapcsán. Ilyen volt a Windows Phone 7-tel érkezett Nokiák esete, amelyek megjelenése után néhány hónappal a cég közölte, azokra nem jelenik meg a Windows Phone 8 - de a Microsoft idei augusztusi bejelentése sem kedvezett túlzottan az elhanyagolt felhasználóknak, miszerint a hoppon maradt platformon a Skype app is visszavonul, azt nem csak letölteni, de használni sem lehet többé. A mostani bejelentés persze a Windows Phone 7-es telefonok tulajdonosainak még mindig nem nyújt túl sok vigaszt, ugyanakkor mindenképp pozitív fejleményt jelent, főként az olcsóbb készülékek háza táján.

Csatlakozz partnerprogramunkhoz, mi pedig ajánlunk ügyfeleinknek, ezenkívül egyedi kedvezményeket is adunk webhosting csomagjainkra. Próbáld ki ingyenesen az Aruba Cloud-ot, most 40 ezer forint értékű vouchert adunk!

a címlapról