Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Komoly security line-up az idei SYSADMINDAY-en: FPS játékok hackelésétől a hálózati szemfényvesztésen át a COM-Object Hijackingig!

A belépőszinten tűnik el először a Nokia logó

Hlács Ferenc, 2014. november 11. 09:45
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Belépőszintű okostelefonnal int búcsút a Microsoft a Nokia márkanévnek: a frissen bejelentett, öthüvelykes Microsoft Lumia 535-öt a gyártó a legolcsóbb készülékek közé pozicionálja, az a szerény hardver ellenére egészen ígéretes versenyzőnek tűnik a belépő kategóriában.

Ez a pillanat is eljött, a Microsoft bejelentette az első Nokia logó nélkül érkező Lumia készülékét. Az ennek megfelelően csak Microsoft Lumia 535 névre keresztelt okostelefont a vállalat a belépőkategóriába szánja, azon belül is a legolcsóbb szegmenst veszi célba. Az eszköz öthüvelykes kijelzőjével igyekszik megfelelni a belépőszinten is egyre népszerűbb "nagyképernyős" trendnek - igaz, a felső kategóriába tekintve ez a méret már egyre inkább a "mini" címkével ellátott készülékekre lesz jellemző.

A kijelző felbontása 960x540 képpont, a pixelsűrűség tehát ebben az esetben nagyjából 220 PPI - nem túl magas érték, főleg telefonok esetében, de miután a fő cél az ár alacsonyan tartása, igazából panasz sem nagyon lehet rá, sőt külön jó pont, hogy IPS panelről van szó, Gorilla Glass 3 védelemmel. A mögötte dolgozó hardver sem fog benchmarkrekordokat dönteni: Snapdragon 200 processzorral már a belépőszinten is rég találkoztunk, abból viszont szerencsére a Cortex-A7 magos verzió került a Microsoft telefonjába, négy darab, 1,2 gigahertzen ketyegő maggal és Adreno 302 GPU-val.

A RAM mérete 1 gigabájt, a belső tárhelyé pedig 8, ezt természetesen microSD-kártyával tovább bővíthetjük. A kütyü mindkét oldalán egy 5 megapixeles kamerát találunk, az előlapi szenzor ráadásul (ma már szinte kötelező jelleggel) széles látószögű, hogy minél többen férjenek a vele készített szelfikbe. Az akkumulátor mérete 1905 mAh, ez bár valamivel kisebb mint az öthüvelykes eszközökben jellemzően használt telepek kapacitása, miután viszonylag alacsony fogyasztású hardvert kell meghajtania, elöljáróban úgy tűnik üzemidő terén nincs ok különösebb aggodalomra.

A 8,8 milliméter vékony eszközből két SIM befogadására képes változat is megjelenik, továbbá mindkét modellen előre telepítve megtalálható lesz a Microsoft Office csomagja, a Word, Excel, Powerpoint és OneNote alkalmazásokkal, illetve a Skype app sem maradt le róluk. Az első Microsoft Lumia legnagyobb erőssége ugyanakkor kétségtelenül az ára: a vállalat által 110 euróra becsült kiskereskedelmi árral számolva az egyébként szerény hardver is abszolút értelmezhető megoldás, ráadásul ez a bolti bruttó ár, a szolgáltatóknál ennél biztosan jóval olcsóbban kapható lesz előfizetés mellé, hűségidővel.

A Lumia 535 modellszámon a szimpla SIM-es verzió fut, de a készülékből kétkártyás kivitel is készül, Lumia 535 Dual SIM néven. A telefonok még novemberben piacra kerülnek, fekete, fehér, szürke, kék, zöld és narancs színű borítással.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
FPS játékok hackelésétől a hálózati szemfényvesztésen át a COM-Object Hijackingig: Veres-Szentkirályi András (Silent Signal), Balázs Zoli (MRG Effitas), Marosi-Bauer Attila (Hacktivity) és sokan mások. A standupot Felméri tolja.