Szerző: Gálffy Csaba

2014. október 29. 08:19:00

Elindultak az Amazon német adatközpontjai

Megnyitotta második európai zónáját az Amazon - jelentette be a cég. A frankfurti központ érkezését hatalmas várakozás előzte meg, a dublini egységgel ugyanis immár lehetővé vált az Európán belüli redundáns üzemelés is.

A tesztüzem lejártával hivatalosan is beindította tizenegyedik, frankfurti "régióját" az Amazon. Az Amazon Web Services szolgáltatás alá tartozó két új zóna segítségével az európai felhasználókat az eddiginél magasabb színvonalon tudják kiszolgálni az alacsonyabb késleltetésnek köszönhetően. Ennél is fontosabb azonban, hogy az ír és a német régió igénybevételével immár építhetőek olyan redundáns rendszerek, amelyek az egyik központ kiesését is túl tudják élni, így magasabb megbízhatóságot nyújtanak.

Az új régió az Amazon Web Services nevezéktanában az EU Central nevet kapta, egyelőre ide két zóna, az EU Central 1a és az EU Central 1b tartozik. Mindkét zóna Frankfurtban található, azonban külön, egymástól fizikailag is távolabb eső adatközpontot jelentenek, amelyek mindegyike  redundáns internetkapcsolattal és áramszolgáltatással rendelkezik. Az Amazon tájékoztatása szerint az új adatközpontok teljesen széndioxid-semleges, vagyis az elfogyasztott áram előállítása során keletkezett kibocsátást a cég valamilyen formában semlegesíti.

Machine learning és Scrum alapozó képzések indulnak! (x) A HWSW októberben induló gyakorlatorientált, 10 alkalmas, 30 órás online képzéseire most early bird kedvezménnyel lehet regisztrálni!

Az Amazon két szempont szerint választja ki, hogy hol építsen új adatközpontot. Az egyik, hagyományos szempont, hogy fizikailag is közel legyen a kiszolgált piachoz, ami alacsonyabb késleltetést jelent a végfelhasználó számára. Megjelent azonban nemrég egy új szempont, amit a cég csak "adatszuverenitás" koncepciójával ír le: egyre több olyan vállalat van, amely az adatait tároló és feldolgozó infrastruktúrát hazai talajon szeretné látni. Ugyan a cég nem beszél a PRISM és az azt követő lehallgatási botránysorozat hatásáról, de burkoltan utal arra, hogy az európai felhasználók szeretnék az európai jog hatálya alatt tudni adataikat. Mivel a cégnek jelentős üzleti érdekeltsége van Németországban, logikusnak tűnik, hogy az adatközpontok is ebben az országban kapjanak helyet.

A fizikai közelség a magyar piacon is látványosan érezhető, a dublini központ IP-tartományának pingje 50 ezredmásodperc körüli értékével szemben Frankfurt mindössze 24-26 milliszekundumra van (a HWSW irodájából mérve), a késleltetésre érzékeny feladatok esetében ez jelentős előrelépést tud jelenteni. Ebben közrejátszik, hogy az Amazon az európai gerinchálózat struktúrájához választotta az adatközpontot, amely így közvetlen kapcsolatot kap a frankfurti nagy adatkicserélőhöz - amely az itthon BIX-szel áll közvetlen kapcsolatban, de London és egyéb csomópontok felé is közvetlen eléréssel rendelkezik.

a címlapról

tikk-takk

0

Hibrid okosórát fejleszt a Google?

2019. szeptember 18. 14:46

Újabb részletek derültek ki a Fossiltól vett technológiáról, érdekes hibrid készülékek lehetnek a csőben.