Szerző: Bodnár Ádám

2014. október 15. 12:30

Nagyon erős volt az Intel harmadik negyedéve

A PC-piac pangása ellenére nagyon erős negyedévről számolt be az Intel. A cég történetében most először adott el százmillió processzort három hónap alatt, a mobilos üzletág továbbra is katasztrofálisan teljesít.

14,6 milliárd dolláros rekord árbevételt ért el a harmadik negyedévben az Intel, jelentette be a vállalat kedd este, a tőzsde zárása után. Az éves szinten 5 százalékot javuló bevételhez 18 százalékot erősödő operatív eredmény társult, míg a nettó eredmény 19 százalékot ugrott és elérte a 3,3 milliárd dollárt. A PC-s és szerveres chipek szegmensében brillírozott a cég, a mobilos lapkák terén ugyanakkor továbbra is szenved. Az elemzők által figyelt bruttó eredményhányad 65 százalék volt, ami a vállalat legjobb éveit idézően magas, de 1 százalékponttal elmaradt a cég saját előrejelzésétől - a vállalat szerint ez a 14 nanométeres chipek gyártásának beindításával kapcsolatos kiadásokkal magyarázható.

Húztak a PC-k és a szerverek

A PC-s processzorokért felelős részleg 9,2 milliárd dolláros bevétellel zárta a most lezárt negyedévet, ez éves szinten 9 százalékos erősödést jelent annak ellenére, hogy a két nagy piackutató cég, az IDC és a Gartner szerint a PC-eladások a harmadik negyedévben éves összevetésben stagnáltak. Az vállalati PC-k terén erősödő kereslet ugyanakkor az Intelnek kedvez, a cég 15 százalékkal tudta növelni PC-s processzorokból származó bevételét tavalyhoz képest, főleg a noteszgépekbe szánt chipek forgalmának erősödése miatt. Az Intel PC-s üzletágának profitja 3,2 milliárd dollárról 4,3 milliárdra szaladt fel.

A szerverchipeket forgalmazó divízió még ennél is jobb teljesítményt ért el, éves szinten 16 százalékkal növelte bevételét, amely így 3,7 milliárd dollárt tett ki - a számokat látványosan  meghúzták a szeptember elején piacra dobott új generációs Xeon E5 v3 sorozatú processzorok - a chipek alig pár hete jelentek meg és máris a Xeon-eladások tizedét teszik ki. Éves összehasonlításban 6 százalékkal emelkedett az üzletág által eladott chipek száma, az átlagos eladási ár pedig még ennél is magasabb ütemben, 9 százalékkal emelkedett. Ennek eredményeképp a Data Center Group üzemi eredménye 1,5 milliárd dollárról 1,9 milliárd dollárra nőtt egy év alatt. Hasonló növekedést ért el az "Internet of Things" részleg is, ahol éves szinten 14 százalékkal nőtt az árbevétel, igaz, mindössze 530 millió dollárra, amelyhez 153 milliós üzemi profit társult, ez szinte megegyezik az egy évvel korábbi időszak nyereségével.

Gyászos szereplés a mobil szegmensben

Továbbra is fekete foltként éktelenkedik a vállalat pénzügyi jelentésén a mobilos üzletág, amely a negyedévet írd és mondd 1 millió dolláros bevétellel zárta mindössze, amelyhez gigászi, több mint 1 milliárd dolláros üzemi veszteség társult. A cég továbbra is képtelen értelmes piaci részesedést szerezni (vásárolni) az okostelefonok piacán, annak ellenére, hogy gyakorlatilag ingyen osztogatja a processzorokat. Ennek ellenére a vezetőség ragaszkodik hozzá, hogy a részleget előbb-utóbb nyereségesen fogja tudni működtetni. Egyelőre ez távolinak tűnik, de amíg a PC-s és szerveres lapkák területén kvázi egyeduralma van az Intelnek és az ott elért profitból úgy tudja finanszírozni a mobilos fejlesztéseket, hogy közben még masszív nyereséget is termel, aggódásra csak a többi gyártónak van oka.

Tabletes processzorból viszont 15 milliót adott el a cég és jó úton halad, hogy elérje az évre kitűzött 40 millió darabot. A Strategy Analytics közelmúltban kiadott elemzése szerint az Intel már a második legnagyobb gyártó a tabletprocesszorok terén az Apple mögött - a cég szerint a tabletes chipjeinek négyötöde kerül androidos eszközbe, a windowsos készülékek aránya 20 százalék körül van. Az Infineon kommunikációs részlegével együtt megszerzett, LTE-vezérlőkkel foglalkozó tevékenység is egyre jobban működik, az XMM7260 sorozatú CAT6 LTE-chipek egyre több gyártó (pl. Samsung) készülékeiben tűnnek fel. Az Intel egyébként úgy látja, pár éven belül látványosan meg fog emelkedni a 4G-modemmel eladott tabletek száma és a PC-k több mint 10 százaléka is gyárilag tartalmaz majd mobil szélessávú modemet.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A 14 nm-es chipek gyártásának felfuttatása jól halad és a kihozatal is javul, mondta el az elemzői konferenciahíváson Brian Krzanich elnök-vezérigazgató, azonban a cég nem áll úgy ezzel a technológiával mint szeretné. Az első Broadwell generációs Core M lapkák szállítása már megkezdődött (valószínűleg a héten érkező új MacBook Airek is megkapják), de a 14 nm-es lapkák rohamára csak 2015 elején érdemes számítani.

Erős év vége látszik

A negyedik negyedévre 14,7 milliárd dollár körüli árbevételt jelez előre az Intel, ez a tavaly elért 13,8 milliárd dollárhoz képest 6,5 százalékos növekedést jelent, ha teljesül. A bruttó eredményhányadot 64 százalékra várja a vezetés, továbbra is a 14 nanométeres gyártás beindítása jelent extra költségeket a cég számára. Az Intel az idei negyedévre a kereslet szokásos szezonális erősödését várja.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.