Szerző: Hlács Ferenc

2014. október 2. 13:19

Prémium fitneszórát mutatott be az Intel által felvásárolt Basis

Hamarosan érkezik a Basis Peak, az Intel által nemrég megvett vállalat legújabb fitnesz- és egészségkövető okosórája. A viselhető készülék vékonyabb dizájnt, illetve kifinomultabb szenzorokat kapott és várhatóan novemberben kerül a boltokba.

Új okosórát mutatott be az Intel által idén felvásárolt Basis. Az elsősorban fitneszkövetőnek szánt, Peak névre keresztelt kütyü kissé ormótlan elődjéhez képest jóval kompaktabb fémből készült házat kapott, és egészségfigyelő funkciókból sincs benne hiány.

Éjjel-nappal figyeli a viselőt

Az előző verzióból ismert szenzorok itt is megtalálhatók, ráadásul némi ráncfelvarrást is kaptak: az optikai pulzusmérőbe például erősebb LED került a pontosabb mérések érdekében - a szívritmust ráadásul már edzés közben is képes mérni az óra, nem kell többé megállni az aktuális pulzus leolvasásához. A készülék emellett testhőmérséklet-érzékelőt, háromtengelyes gyorsulásmérőt, illetve a bőr ellenállását mérő GSR (Galvanic Skin Response) szenzort is kapott, utóbbi gyakorlatilag azt figyeli, hogy a felhasználó mennyire izzad, ebből pedig az aktivitásra, illetve akár a stresszességre vonatkozó információkat szűr le.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az érintőkijelző továbbra is fekete-fehér, Gorilla Glass 3 védi, az eszköz továbbá a gyártó szerint egészen 5 atmoszféra nyomásig vízálló, így akár úszás, könnyebb búvárkodás közben sem kell levenni. Az alvásfigyelő funkciók is bővültek, a kütyü a gyártó szerint képes automatikusan felismerni, hogy viselője mikor alszik el, nem kell külön jelezni, ha valaki lefekvéshez készülődik. A szívritmust az óra alvás közben is folyamatosan figyeli, valamint a már említett (az előző verzióénál szintén pontosabb) gyorsulásmérővel a forgolódást is képes követni.

Tekintélyes üzemidő

A Peak mindezek mellett egészségesebb életmódra is ösztökéli a felhasználót, többek között időről időre figyelmezteti, hogy az adott nap még mennyi testmozgásra van szüksége, illetve hogy hogy áll az aznap elégetett kalóriák terén, mindezt az óra Androidot és iOS-t futtató készülékekre is elérhető társalkalmazásán keresztül, amelyekhez Bluetooth LE segítségével kapcsolódik. Itt egyébként saját szokásokat is megadhatunk, amelyeket fejleszteni szeretnénk, az app pedig adott időközönként figyelmeztet majd rá.

A fentieken túl azért hagyományos okosórás funkciónak is jutott hely a kütyüben, azon - az első frissítést követően - megjelennek a telefonra kapott értesítések és üzenetek. A gyártó főként a fekete-fehér kijelzőnek köszönhetően 4 napos üzemidőt ígér, amelynek végén egy mágnesesen csatlakoztatható töltővel tölthető. A Peak ára 200 dollár környékén alakul és novembertől lesz kapható.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról