Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

November elején jöhet az Android L

Hlács Ferenc, 2014. szeptember 26. 13:40
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Közelít a Google szokásos őszi bejelentéseinek ideje, amelyekkel a vállalat az új Nexus készülékeket és az aktuális legfrissebb Anrdoid-verziót leplezi le. Bár a keresőóriás egyelőre fukarkodik a hivatalos tájékoztatással, a pletykák szerint bő egy hónapon belül megérkezhet az új rendszer és több új referenciaeszköz is várható.

Lassan közeleg a legújabb Android-verzió kiadásának szokásos őszi időpontja, a Google azonban egyelőre nem adott hivatalos tájékoztatást ezzel kapcsolatban. Pletykák és elejtett információmorzsák persze most is akadnak, az Android Authority bennfentes forrásai pedig az operációs rendszer új, egyelőre csak L néven ismert verziójának pontos megjelenési dátumát is tudni vélik: azt november 1-jére jósolják - ami a 4.4-es KitKat változat tavaly október 31-i bemutatását tekintve reálisnak tűnik.

HTC Nexus 9?

A keresőóriás ugyanakkor vélhetően már hetekkel korábban is szolgál majd újdonságokkal, méghozzá új referenciahardver, vagyis Nexus készülékek formájában - az eddigi értesülések szerint új táblagépre és okostelefonra is számíthatunk. A Wall Street Journal információi szerint a tabletet a HTC gyártja majd, a vállalat és a Google fejlesztői az elmúlt hónapokban a keresőóriás főhadiszállásán közösen dolgoztak a készüléken.

Kifejezetten érdekes, hogy a választás éppen a HTC-re esett, miután a tajvani cég Flyer névre hallgató termékének 2011-es bukása óta nem állt elő új táblagéppel, így jóval kevesebb tapasztalattal rendelkezik a területen mint riválisai - okostelefonjai, köztük a One M8 zászlóshajó azonban világszerte kifejezetten pozitív fogadtatásra találtak. A Google valószínűleg igyekszik szélesíteni partnereinek skáláját, illetve lehetőleg elkerülni, hogy azok monopol helyzetbe kerüljenek, miután például a Samsung, amelynek nevéhez több Nexus készülék, köztük az eddigi legnagyobb referenciatablet is fűződik, nagyon megerősödött, sőt saját alkalmazásboltjával, illetve Tizen operációs rendszerével még függetlenedési törekvéseket is mutat a Google-ökoszisztémától.

Bár a szóban forgó tabletről biztosat még nem tudunk, a pletykák szerint 8,9 hüvelykes kijelzője lesz 2560x1600 pixeles felbontással, vagyis 340 PPI-s pixelsűrűséggel. Az igazi nagy durranást a 2,5 gigahertzes Tegra K1 "Denver" processzor jelenti majd, amelynek a táblagépen minden valószínűség szerint futó Android L is kihasználhatja 64 bites képességeit. Ha minden igaz, a táblagép bejelentése október 15. vagy 16. környékére várható, és valószínűleg ezzel egy időben jelentik be az új Nexus okostelefont is.

32-bitre száműzhetik az Android L-t a Nexus phableten

Az már szinte biztos, hogy a telefont a Motorola gyártja, az eddig kiszivárgott képek alapján pedig a vállalat Moto X készülékére kísértetiesen hasonló eszközről lesz szó. Bár hivatalos elnevezés még nem ismert, a kütyü többek szerint Nexus X névre hallgat majd, bár a Nexus 6 sincs kizárva - ezt indokolná az okostelefon pletykált mérete is: nem kevesebb mint 5,92 hüvelykes kijelzőjével ez lehet ugyanis az első Nexus phablet. A jókora panel 2560x1440-es felbontást kap, ami igen tisztességes, 496 PPI-is pixelsűrűséget jelent.

Fotó: 9TO5Google

Valószínűleg a 3 gigabájt RAM-ra sem lesz panasz, a 2,6 gigahertzes négymagos Qualcomm Snapdragon 805 processzorral kapcsolatos feltételezések ugyanakkor remélhetőleg tévesnek bizonyulnak, mert bár csúcskategóriás lapkáról van szó, az még ARMv7 utasításkészletet használ, vagyis 32 bites - határozottan kifogásolható lépés lenne a Google részéről olyan hardveren bemutatni legújabb szoftverét, amely nem képes teljes mértékben kihasználni annak képességeit.

Ami a telefon további részét illeti, 4K videofelvételre képes 13 megapixeles kamerára számíthatunk, ha hihetünk a fotóknak, akkor a Moto X-éhez hasonló körvakuval. A belső tárhelyopciók 16 és 32 gigabájt lesznek, a microSD-s bővíthetőség pedig vélhetően kimarad. A Motorola Nexus telefonnal kapcsolatban egyébként korábban 5,2 hüvelykes kijelzőméretet rebesgettek - ebből most néhányan arra következtetnek, hogy az okostelefonból esetleg két különböző méret is megjelenik, ami érdekes párhuzam lenne az Apple új iPhone-jaival. Biztosat tehát egyelőre nem tudni, október közepén azonban várhatóan lehull a lepel az új készülékekről és az új Android verzió teljes nevéről is.

Érdekel az androidos mobilalkalmazás-fejlesztés? Gyere el a HWSW szeptember 30-án kezdődő 14 alkalmas, 40 órás, gyakorlatorientált képzésére, ahol az alapoktól kezdve sajátíthatod el az androidos fejlesztést. A képzés tartalmazza a hamarosan megjelenő Android L verzió újdonságait is! A részletes tematika és a regisztráció itt elérhető el.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.