:

Szerző: Hlács Ferenc

2014. szeptember 24. 08:20

Tanulékony okoségő a Stacktől

Okosizzóval állt elő Stack nevű vállalat, amely korábban a Teslánál, illetve a NASA-nál dolgozó fejlesztőkből állt össze. Az Alba névre hallgató fényforrás okostelefonról vezérelhető, továbbá a felhasználók szokásaihoz is képes alkalmazkodni.

Az okos-villantykörték az okosotthon kiegészítők talán legelemibb darabjai, azok számos gyártó felhozatalában megtalálhatók mint például a Samsung vagy az LG, a legismertebb modell pedig valószínűleg a több színben pompázó Philips Hue. Bár az okostelefonról vezérelhető eszközök jóval kényelmesebbek és sokszor energiatakarékosabbak is a hagyományos megoldásoknál, azokból egyelőre jórészt hiányzik az okosotthon-kiegészítőkre már egyre inkább jellemző tanulékonyság. Ezen igyekszik segíteni az Alba névre hallgató okoskörte, illetve a mögötte álló, korábban a Tesla, illetve a NASA berkeiben dolgozó fejlesztőkből verbuválódott, Stack nevű csapat.

Az Albát több szenzorral is felszerelték, abban mozgás-, jelenlét és fényérzékelőt is találunk. A kütyü ezekkel képes a fényviszonyoknak megfelelő erősséggel világítani, amivel a fejlesztők szerint akár 60-80 százalékkal energiatakarékosabb is lehet a konkurenciánál. Az izzó képes teljesen önállóan működni, a reggeli órákban kékes, az estéhez közeledve pedig melegebb árnyalatú fényt bocsát ki.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Okostelefonos alkalmazás természetesen azért ehhez az eszközhöz is tartozik, a felhasználók innen vezérelhetik a villanykörte minden létező funkcióját, a fényerőtől a színtónusig, illetve különböző profilokat is beállíthatnak esti filmezéshez vagy éppen vacsorához. A telefonokhoz az okoségő Bluetoothon keresztül, iBeacon technológiával kapcsolódik, amellyel egyben a felhasználók pozícióját is képes meghatározni a lakásban - így tanulja meg azok szokásait. A vállalat ezzel kapcsolatban már most igyekszik mindenkit megnyugtatni, semmilyen személyes információt nem tárolnak a felhasználókról.

Az iBeacon technológia segítségével az Alba később más okosotthon-kiegészítőkkel is képes lehet együttműködni, noha egyelőre nem tudni, a jövőben napvilágot lát-e valamilyen újfajta eszköz a Stack zászlója alatt. A fejlesztők egyébként nem csak otthoni, de üzleti felhasználásra is alkalmasnak látják az okos-villanykörtét, például az egyes boltokban a vásárlók mozgásának megfigyelésére - ezt az ambíciót az is mutatja, hogy az okoségő első bekapcsolásakor ki kell választani, hogy azt otthoni, vagy üzleti területen használják majd.

Az Alba fényforrások 2015 első negyedévében válnak elérhetővé, az előrendelésre ugyanakkor már most lehetőség van: a két villanykörtéből álló alapcsomag 150 dollárért kapható.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

0

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.