Szerző: Hlács Ferenc

2014. március 24. 11:15

Okos fényforrással állt elő az LG

Az LG is belép az okosotthon-kiegészítők piacára, Smart Lamp nevű okos villanykörtéjével. A LED-es fényforrás a gyártó szerint akár tíz évig is bírja, biztonsági funkcióval is kiegészül, továbbá androidos és iOS-es készülékekről is vezérelhető lesz.

Okos villanykörtékkel egy-két kivételtől eltekintve leginkább a Kickstarter-projektek között böngészve találkozhattunk, most azonban az LG is a területre merészkedik, Smart Lamp nevű termékével. A gyártó szerint a 10 wattos LED-es fényforrások, - gyűjtőnéven az “LG Smart Lighting” termékek - akár tíz évig is működnek, napi öt órás használat mellett, valamint természetesen okostelefonról és tabletről is vezérelhetők, amihez legalább 4.3-as Android rendszerre, vagy iOS 6-ra lesz szükség.

Az LG okos fényforrása számos intelligens funkciót kapott, képes például a lakókat a fényerő fokozatos növelésével felébreszteni, vagy távollétükben a fények bekapcsolásával imitálni, hogy valaki még tartózkodik a házban, de igény szerint a beérkező hívásokat vagy üzeneteket is jelzi egy-egy felvillanással. Az Android-felhasználók ráadásul a ház fényeit a telefonjuk vagy tabletjük által játszott zenéhez is igazíthatják. Az izzók Wi-Fin és Bluetoothon is képesek csatlakozni a telefonokhoz, netán táblagépekhez és kétféle színhőmérsékletű kivitelben is kaphatók lesznek.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Egy-egy LG villanykörte nagyjából 32 dolláros áron kerül majd a boltokba, egyelőre csak Dél-Koreában. Ezzel jóval olcsóbb lesz mint a Philips Hue nevű villanykörtéje, amelynek indulókészlete 200 dollárért vásárolható meg, igaz abban három égőt és egy hozzájuk tartozó vezérlődobozt is találunk, az izzók ráadásul többféle színben is világítanak. A koreai gyártónak sikerült a Belkin hasonló megoldásánál WeMo Smart LED Bulbnál is lejjebb szorítani árait, ott a két égőből és egy WeMo Link kontrollerből álló kezdőcsomag 129 dollárért vásárolható meg, a körték külön-külön pedig 39 dollárba kerülnek.

Az LG Smart Lamp így jó vétel lehet azok számára, akik hiányolják otthonukból az okostelefonról vezérelhető világítást, ám nincs igényük a Hue által kínált színes fényekre. Azzal, hogy a vállalat is belépett az okosotthon-kiegészítők piacára egyre inkább úgy tűnik, a trendre a közösségi finanszírozásra építő garázsprojektek fejlesztői mellett már a nagyvállalatok is felfigyelnek és nem akarnak lemaradni a benne rejlő lehetőségekről. Egyelőre azonban csupán maroknyi cég kínálatában találunk hasonló eszközöket, mint a már említett Belkin és a Philips, bár utóbbi jelenléte egyre halványabb a konzumer területen.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról