Szerző: Gálffy Csaba

2014. július 18. 13:21

Microsoft-leépítés: itt suhogott a kasza

Százmilliós piacról mond le a Microsoft, nem kívánja kiszolgálni a fejlődő országok tömegeit filléres telefonokkal. A leépítés nem csak a Nokiából harap le, a cég saját portáján is alapos söprögetésbe kezdett, átalakul a Windows-divízió tesztelési folyamata és az Xbox-ambíciókat is visszaskálázza a cég.

A Microsoft történetének legnagyobb leépítését jelentette be Satya Nadella, a cég elnök-vezérigazgatója tegnap. Ahogy arról beszámoltunk, a szoftverház mintegy 18 ezer dolgozótól válik meg, ezek jelentős része a felvásárolt Nokia telefongyártó részlegének munkatársa. Mintegy 5500 embert azonban saját szervezetéből távolít el a Microsoft, mára már azt is lehet tudni többé-kevésbé pontosan, hogy honnan kerülnek ők ki. Az alább említett nagyobb bezárásokon túl a leépítés a Microsoft teljes egészét érinti, így a jogi osztálytól az értékesítésig és a marketingig mindenhol létszámszűkítésre kerül sor a következő hetekben.

Nokia X

Azt már tegnap bejelentette a Microsoft, hogy az androidos Nokia-termékvonal, az X család megszűnik. Az okostelefonos piac legalját célzó X-ek leváltására hamarosan Windows Phone-alapú modellek érkeznek, várhatóan hasonló, 100 dollár körüli áron. A lépéssel nehéz vitatkozni, a Nokia X bemutatását gyakorlatilag teljes értetlenség fogadta, a piacra került eszközök pedig súlyos használhatósági problémákkal küzdöttek. A Nokia ugyan viszonylag gyorsan piacra dobta a második iterációt, az X2-t, a második mobilos ökoszisztéma támogatásáról a Microsoft vezetését úgy tűnik nem sikerült meggyőzni ezzel sem.

Az X-család bevezetése óta folyamatosan lebegett fölötte Damoklész kardja, nem lehetett ugyanis biztosra venni, hogy a felvásárlás lezárását követően az alternatív operációs rendszerre épülő termékvonalat a Microsoft életben tartja-e, ezzel tovább osztva a három nagy platform között amúgy is legkarcsúbbnak számító fejlesztői bázisát. A bejelentés a szkeptikusokat igazolta, a Microsoft az első adandó alkalommal bezárta a Nokia X projektet, az itt dolgozó fejlesztőket és mérnököket pedig részben átcsoportosította, részben pedig kirúgta.

Nokia X: 2014. február 24 - 2014. július 17.

A leépítéssel egy időben az összes következő generációs Nokia X termék fejlesztése leáll, az elkészült terméktervezet, formaterveket, prototípusokat a következő generációs olcsó Windows Phone-ok alapjául fogja a cég felhasználni. A Nokia X-ek értékesítése még egy ideig folyik majd, ahogy a már eladott termékek támogatása is zavartalan lesz - mondja a Microsoft. A termelés várhatóan a felhalmozott alkatrészek erejéig és a már elfogadott megrendelések teljesítéséig folyik majd, ezt követően pedig leáll.

Nokia Asha és S40

A Nokia X-nél nagyobb, valódi tömegeket érintő kérdés a Nokia butatelefonjainak problémája. A finnek tavaly 250 millió mobiltelefont értékesítettek világszerte, ezzel a 444 milliós Samsung mögött globálisan a második helyet foglalta el a gyártó. E telefonoknak csak töredéke, mintegy 30 millió egység volt Windows Phone, a többi a gyártó Asha illetve Series 30 és Series 40 beágyazott rendszerét használta, amelyek nagyon messze vannak a Microsoft-ökoszisztémától. A felvásárláskor ezért nagy kérdés volt, hogy mit kezd a Microsoft ezzel a több százmilliós (és tavaly még növekvő) eladást produkáló divízióval, a The Verge birtokába jutott információk szerint ezt is a Nokia X után küldi a Microsoft és gyors ütemben felszámolja a hagyományos telefonok gyártását.

Nokia 220 - százmilliók platformja volt az S30 és S40

A leállás azonban nem lesz azonnali. Az Asha és Series 40 platformok fejlesztései úgynevezett "maintenance mode"-ba váltanak, vagyis valószínűleg a súlyos hibák kijavítására lesz a következő időszakban is kapacitás, érdemi fejlesztések azonban már nem jönnek. A készülékeket kiszolgáló infrastruktúrát és online szolgáltatásokat még 18 hónapig működteti majd a Microsoft, ezt követően fokozatosan leállítja majd ezeket is. A gyártás oldalán a cég valószínűleg kielégíti a már leadott rendeléseket és hosszabb távú partneri megállapodásokat, újakat azonban már nem köt, így fokozatosan kivonul erről a piacról.

"Míg a Nokia célja a sikeres hardverek készítése volt, a Microsoftnál a saját platformok, szolgáltatások és alkalmazások kerülnek előtérbe" - fogalmazza meg frappánsan a fókuszváltást Jo Harlow, a Microsoft mobiltelefonos üzletágának vezetője. Tehát a telefongyártás önmagában (öncélúan) nem jelent üzleti értéket a cég számára, hardvert csupán azért gyárt a vállalat, hogy a felhasználókat saját platformjaival és szolgáltatásaival vegye körül. A Microsoft ugyanakkor nem engedné át ezt a vásárlói réteget más gyártóknak, készül már a stratégia arra, hogy hogyan lehet ezt az elképesztően nagy felhasználói-vásárlói bázist valahogyan Windows Phone-ra konvertálni.

Az átszervezés részeként a Microsoft leválasztja a Mixradio fejlesztői csapatát, a nokiás brigád által fejlesztett ötletes és kifejezetten sikeres streaming rádiós szolgáltatás a jövőben önálló életet él majd - a Microsofton kívül.

Xbox Entertainment Studios

Nadella ígérete szerint a Microsoft sokkal fókuszáltabb működésre vált, azokról a piacokról, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül a központi kompetenciákhoz, kivonul majd. A listára feliratkozik a saját videós tartalmak gyártása is, az Xbox számára eredeti tartalmakat gyártó Xbox Entertainment Studios néhány hónapon belül megszűnik, a cég pedig fokozatosan leállítja a saját műsorok készítését. A már beindított programok, mint a Signal to Noise dokumentumfilm-sorozat, vagy a Halo: Nightfall minisorozat készítését kipörgeti a cég, új projektek azonban már nem indulnak, az Xboxra a tartalmakat ezentúl kizárólag külső partnerek (az NFL-től a Netflixig) szállítják majd.

Az egyik utolsó projekt: focivébés valóságshow a Microsofttól. Nem illeszkedett.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A döntéssel a Microsoft kivonul a saját, exkluzív videós tartalmak gyártásából, a területet inkább átengedi az erősebb videós jelenléttel rendelkező cégeknek, mint a Netflix vagy az Amazon (illetve részben a Google). Ezzel az Xbox elveszít egy differenciáló tényezőt, azonban az így felszabaduló erőforrásokat a cég átcsoportosíthatja relevánsabb, a konzolos verseny szempontjából értékesebb területekre.

Átszervezés a Windows divíziónál

A ZDnet értesülése szerint az egyik közvetlenül és azonnal érintett divízió az Operating System Group, Terry Myerson részlege lesz. A Windowst fejlesztő divíziónál a Sinofsky-Ballmer érában funkcionális csapatok működtek, projektmenedzsment-fejlesztés-szoftvertesztelés felosztásban - vagyis a teszteléssel a tesztelőcsapat, a fejlesztéssel pedig a fejlesztőcsapat foglalkozott, minimális átjárással a két részleg között. Az új struktúrában a dedikált tesztelés részben megszűnik, részben beolvad a fejlesztésbe, a ZDnet szerint a dedikált tesztelő mérnökök "jelentős részétől" megválik a Microsoft.

A változás közvetlen eredménye, hogy a tesztelés sokkal közelebb kerül a fejlesztéshez, ezt elsősorban a kiadási intervallumok lerövidülése teszi szükségessé. Míg a hosszú, három-öt éves kiadási ciklusban kényelmesen volt idő a tervezésre, fejlesztésre majd a dedikált, kiterjedt tesztelésre, a rövidebb, féléves-éves periódusban erre már nincs lehetőség, a tesztelést közvetlenül a fejlesztési folyamatba kell építeni. Hogy a szoftverek minősége ne romoljon, Nadella bejelentette, hogy a Microsoft elsőrendű prioritássá emeli a házon belül használt fejlesztői eszközök fejlesztését, így a forráskód-kezelés, kódkönyvtárak megosztása vagy a tesztelési eszközpark is megújul a következő időszakban.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról