:

Szerző: Bodnár Ádám

2014. június 19. 14:23

Ismét nyereséges a BlackBerry

Gyorsan tudott pici lenni a BlackBerry, az agresszív költségcsökkentésnek köszönhetően a vállalat üzemi és nettó szinten is profitot ért el a most véget ért negyedévben.

Papírvékony profitot tudott magából kipréselni a május 31-én véget ért pénzügyi negyedévében a BlackBerry. A vállalat forgalmának már több mint a felét adják a szolgáltatások, mert a készülékeladások ennyire visszaestek.

Nagyon gyorsan tudta csökkentenie a kiadásait a BlackBerrynek, így a sebesen zsugorodó árbevétel ellenére is némi profitot tudott elérni a most lezárt negyedévben. A vállalat mai tájékoztatása szerint a 2015-ös pénzügyi év első negyedében 966 millió dolláros bevételt könyvelt el, ami kevesebb mint harmada ez egy évvel korábban elért 3,07 milliárdnak. A cég azonban látszólag jól alkalmazkodott a látványosan zuhanó bevételhez, kevesebb mint felére vágta vissza működési költségeit egy év alatt, leépítette a kutatás-fejlesztést, az adminisztrációs költséget és például létesítmények eladásával az amortizációs kiadásokat.

Ezeknek köszönhetően a BlackBerry üzemi eredményhányada 33 százalékról a viszonylag egészségesnek mondható 47 százalékra emelkedett és az egy évvel korábbi 169 millió dolláros veszteség helyett a cég 20 milliós profitot tudott elérni. A nettó nyereség 23 millió dollár volt, ami jelentős javulás az egy évvel korábbi 84 milliós mínusszal szemben. Az egyszeri tételek között szerepelt egy 226 milliós átszervezési költség, ezt azonban bőven ellensúlyozta az a 287 millió dolláros egyszeri nem készpénzjellegű bevétel, amit a BlackBerry a törlesztendő adósságai ("debentures") értékváltozásai miatt könyvelt el. Ezeket a tételeket figyelmen kívül hagyva 60 milliós veszteséget mutatott a mérleg.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A bevételek megoszlásában is javulást ért el a BlackBerry. Így is fel lehet fogni azt, hogy a telefoneladások annyira lecsökkentek, hogy mára a szolgáltatások adják a forgalom 54 százalékát, a készülékeladásokból 39 folyt be, a fennmaradó 7 százalék pedig szoftverből származik. A negyedév során 2,6 millió BlackBerry készülék fogyott világszerte, de a vállalat csak 1,6 millió telefon eladása után könyvelhetett el bevételt, további 1 millió eladott készülék már korábban az értékesítési csatornába került. Egy telefon átlagos eladási ára 235 dollár volt.

A telefongyártó, illetve most már inkább okostelefonos szolgáltatásokat nyújtó kanadai cég működése szerencsére nincs veszélyben, a negyedévet 3 milliárd dollár feletti likvid állománnyal zárta. "Az elmúlt hat hónapban elsősorban a hatékonyságunk javítására összpontosítottunk minden szempontból, hogy csökkenjenek a költségek és emelkedjen a nyereséghányad" - mondta.Jason Chen, a tárasaság elnök-vezérigazgatója. A következő cél, hogy növekedési pályára állítsa a céget és a 2015-ös pénzügyi év végére cash flow szinten is pozitív legyen a mérleg..

 

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.