Szerző: Gálffy Csaba

2014. május 21. 16:14

Nem lassul a Lenovo

Folytatja menetelését a Lenovo, a PC-piac meghódítása után most új szegmensek, a tabletek, okostelefonok, illetve vállalati infrastruktúra felé fordult a gyártó figyelme. A pénzügyi adatok visszaigazolják a stratégiát, a bevétel egészséges ütemben növekszik, ahogy a vékony, de stabil profit is.

Gyors ütemben növekvő bevételről és egészséges profitról számolt be a Lenovo negyedéves pénzügyi jelentésében. Eszerint az év első három hónapjában a bevétel 19 százalékkal 9,4 milliárd dollárra nőtt, a profit pedig 124 millióról 168 millióra emelkedett. A befektetők számára rendkívül jó hír, hogy a legtöbb piacon szép emelkedik a nyereséghányad és az átlagos eladási ár.

A szegmenseket tekintve a noteszgépek eladásai 13, az asztali PC-k szállításai pedig 7 százalékkal emelkedtek, miközben a globális PC-piac továbbra is enyhe zsugorodást mutatott az első negyedévben az IDC és a Gartner szerint. A cég az előző év hasonló időszakához képest mindkét szegmensben jelentősen tudta növelni piaci részesedését (3,1, illetve 1,5 százalékponttal).

A tableteket, okostelefonokat és konzumelektronikát magában foglaló divízió még nagyobbat dobbantott, a telefonok forgalma 59 százalékkal, a tableteké pedig 110 százalékkal emelkedett, a cég tehát rendkívül jól pozicionálja a termékeit, a teljes piac növekedésénél lényegesen nagyobb ütemben tud növekedni, ezzel részesedését növeli. Elsősorban a hazai piacon aratnak ezek az eszközök, de a tabletekkel például a cég már Európában és Amerikában is megjelent, nem kis sikerrel.

Nőttön nőtt

A cég robbanásszerű növekedést jól mutatja, hogy bevételét éves bevételét 5 év alatt több mint megduplázta, 16,6 milliárd dollárról 38,7 milliárd dollárra növelte. Ezzel szépen skálázódott a cég amúgy nagyon vékony profitja is, amely 129 millióról 817 millió dollárra nőtt éves szinten. Ezzel a gyártó továbbra sem "nyomtatja a pénzt", vagyis a forgalomhoz képest igen szerény profitot termel, a növekedésbe visszaforgatott nyereséget azonban valószínűleg a befektetők sem sajnálják, a Lenovo piaci értékelése az öt éves időszak alatt több mint megháromszorozódott.

Az okostelefonok területén rendületlenül nyomul előre a gyártó, a jelentés szerint az előző év hasonló időszakához képest mintegy 60 százalékkal több telefont adott el, az egész évben pedig 50 millió darabot szállított le. Ez még nem elég ahhoz, hogy a cég a Samsung és az Apple mögött stabilan megszerezze a harmadik pozíciót a gyártók rangsorában, de ha ezt a teljesítményt hosszabb távon is őrizni tudja, akkor összejöhet a stabil bronz, illetve elkezdődhet az Apple  becserkészése az eladott darabszámot tekintve.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A Lenovo elképesztően jól teljesített az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióban, a bevételek itt 39 százalékkal ugrottak meg a negyedév során, az üzemi nyereséghányad pedig 1 ponttal 2,9 százalékra emelkedett, ezzel egy időben pedig a PC-piacon megszerezte az első pozíciót is, de az okostelefonok és a tabletek teljesítményével is nagyon elégedett a vállalat. Ez egyúttal arra is utal, hogy az európai tech-piac is beindult végre, a kontinenst sújtó elhúzódó pénzügyi válság immár elvonulni látszik.

A kínai piac is fokozatosan elindul a drágább gépek felé, az országban a PC-s üzemi nyereséghányad már 6,9 százalék, az átlagos eladási ár pedig növekszik. A hazai piacon a Lenovo komoly befektetéseket eszközöl az okostelefonos és tabletes szegmens megszerzésére, ez hatalmas marketingkampányokat és nyomott árú értékesítést jelent, a cég kimondott célja a hazai piacon a telefonokat is felhúzni a PC-k mellé és véglegesen megszerezni a domináns pozíciót a többi gyártó előtt.

Van még étvágy

A Lenovo  nem ül a babérokon, a két folyamatban lévő felvásárlás fel is vázolja, hogy merre terjeszkedik tovább a cég a következő években, a Google-től a Motorola Mobilityt, az IBM-től pedig az x86-os szerverekkel foglalkozó üzletágat vette meg nemrég. A cég ezekre a szegmensekre mint a növekedés fontos forrásaira számít a következő időszakban, a szerveres üzletágat például egy év alatt 5 milliárdos bevételre szeretnék felfuttatni a kínaiak. A Motorola Mobilityvel még merészebben számol a cég, a felvásárlás lezárását követő évben (összesen Lenovo+Motorola) 100 millió darab okostelefont és tabletet szállítana le a cég, ami a mostani, mintegy 60 milliós évi darabszámhoz képest meredek növekedést jelentene.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról