Szerző: Hlács Ferenc

2014. május 14. 16:03

A fejlesztőkhöz már megérkezett a 64 bites Android

A Google-t megelőzve létrehozta az Android 64 bites változatát a Linaro nevű nonprofit szervezet. A rendszer legújabb, 4.4-es verziójára épülő variánssal a fejlesztők már most elkezdhetik tesztelni a 64 bites platformra szánt szoftvereiket.

Mióta az iOS 64 bites verziója megjelent, a Google-t is egyre feszültebb várakozás lengi körül, hogy mikor áll elő az Android 64 bites hardverre íródott változatával. A Linaro nevű szervezet azonban úgy tűnik, ráunt a vesztegelésre, és saját maga hozta létre egy ilyen verziót a nyílt forrású mobil operációs rendszerből. A csapat szoftverének segítségével a türelmetlenebb vállalatok vagy egyéni fejlesztők már most megkezdhetik alkalmazásaik tesztelését a megújult platformon.

Sikeres tesztek 64 bites hardveren

A Linaro egy nonprofit szervezet, amelynek számos, az Android jövőjében komolyan érdekelt nagyvállalat is tagja, többek között a Samsung, a Qualcomm, a Mediatek, a ZTE, sőt a Facebook, a HP, illetve az ARM és a Canonical is. A korábban szerverekre koncentráló csoport az utóbbi időben főleg Linux-alapú szoftvereket készít, az ARM 64 bites ARMv8 architektúrájára - ehhez pedig a tagoktól összesen mintegy 200 fejlesztőt kapott. Persze nem a szervezet az egyetlen hasonló ambíciókkal: korábban már az Inteltől is láthattunk egy 64 bites Androidot, noha az x86-os architektúrára készült, így nem működik a piac túlnyomó többségét adó ARM-os telefonokon és tableteken.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Természetesen a Linaro rendszere esetében sem teljes értékű Androidra kell gondolni a megszokott felhasználói interfésszel és funkciókkal, sokkal inkább egy kifejezetten a fejlesztők számára készült tesztrendszerről van szó. A 32 bites, 4.4-es KitKat Androidra épülő szoftvert sikeresen futtatták 64 bites ARM lapkákon, igaz ilyenekkel 2015 előtt aligha találkozhatunk androidos okostelefonokban vagy táblagépekben.

A szervezet megoldása ugyanakkor visszafelé kompatibilis, így egy emulátor segítségével létező 32 bites készülékeken is életre kelthető és tesztelhetők rajta a 64 bites appok. Ebben a környezetben a szoftver jóval lassabb, mint ha valódi 64 bites hardveren futtatnák, a Linaro szerint azonban tesztelésre és fejlesztésre így is jól használható.

Gyors lehet az átállás

A 64 bites mobil készülékek területén az Apple tavaly ősszel jókora előnyre tett szert iPhone 5S és az iPad Air modelljeivel, azokba ugyanis már a vállalat 64 bites A7 processzorai kerültek. A Google egyelőre nem nagyon beszélt terveiről az architektúrával kapcsolatban, pedig az komoly előrelépést jelenthet a gyártók számára, akik így gyorsabb és több memória kezelésére képes termékeket dobhatnak piacra. Ehhez a szoftveren kívül gyakorlatilag már minden adott, hiszen a Qualcomm, az NVIDIA és a Marvell is jelentett be 64 bites chipeket - igaz, azok még nem férhetők hozzá a piacon.

A Linaro vezérigazgatója George Grey szerint a 64 bites processzorral felszerelt androidos eszközök még idén megérkezhetnek, a Linaro megoldása pedig igen könnyűvé teheti az átállást, hiszen már a rendszer megjelenése előtt elkészülhetnek a szükséges szoftverek és driverek. Iparági szakértők már a Google júniusi I/O konferenciáján számítanak a 64 bites Android bejelentésére. A Linaro havonta ad ki új frissített változatot saját a 3.14-es Linux kernelre épülő rendszerből, amelyet a fejlesztők szabadon letölthetnek, stabil verzió pedig minden harmadik hónapban érkezik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról