:

Szerző: Hlács Ferenc

2014. május 12. 16:17

Jövőre érkezhet az olcsó Nintendo konzol

Olcsó játékkonzol piacra dobását tervezi a Nintendo, amellyel elsősorban a Kínához hasonló feltörekvő térségeket venné célba. Hogy a Wii U kudarcát ellensúlyozza, a vállalat már jövőre előállhat az új termékkel, és még idén okostelefonos alkalmazást is kiad.

Új, kifejezetten a feltörekvő piacokra szánt játékkonzolon dolgozik a Nintendo. A Ruters szerint az olcsó játékgépek már jövőre megjelenhetnek, miután a vállalat igyekszik minél hamarabb új termékkel előállni, a hűvös fogadtatást kapott Wii U konzolok után. Vélhetően a befektetők is ebben az irányban gyakorolnak nyomást a cégre, miután a konkurens Sony és Microsoft készülékei egyre nagyobb részt hasítanak ki maguknak a piacból. A Nintendo ráadásul a mobil készülékek elől is elzárkózik, játékait nem hajlandó átvinni okostelefonokra és tabletekre, a platform virágzásának ellenére.

A gyártó inkább a Kínához hasonló feltörekvő területeket célozza meg, ahol a kisebb a potenciális vásárlók jövedelme, illetve a videojátékok terén is kevésbé tapasztaltak. A létező termékeket, mint az említett Wii U-t vagy a 3DS kézikonzolt a vállalat nem tervezi piacra dobni ezeken a területeken. Satoru Iwata, a cég vezérigazgatója szerint nincs értelme egy a fejlett piacra készült terméket bevezetni a térségben, ezért nem követik majd a Microsoft stratégiáját, amely szeptembertől a sanghaji szabadkereskedelmi övezetben árulja Xbox One konzolját, miután a kormány itt feloldotta az ország többi részére érvényes kereskedelmi tilalmat.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A márciussal lezárult üzleti évre a Nintendo mintegy 452 millió dolláros veszteséget jelentett. A cég a januártól márciusig tartó időszakra tervezett 3DS-eladásoknak csak harmadát tudta hozni, és a teljes üzleti év alatt elkelt 2,7 millió Wii U is messze elmaradt a várakozásoktól. Utóbbiból 2012 novemberi megjelenése óta összesen 6.2 milliót sikerült eladni - viszonyításképpen a Sony a Playstation 4-ből az első öt hónapban adott el 7 millió darabot.

A Wii U-nak ezzel az eddigi legrosszabb második évi eredményeket produkáló konzolként sikerült beírni magát a történelemkönyvekbe. Ennek fényében, különösen azt figyelembe véve, hogy már a 3DS is túl van fénykorán, a cégnek komoly váltásra lesz szüksége, ha a közeljövőben meg akarja a törni az elmúlt évek veszteséges sorozatát, főleg ha ilyen mértékben elzárkózik az okostelefonok és táblagépek elől. A vállalatnak mindenesetre a Wii sikeréből még vannak tartalékai, március 31-ével nagyjából 7,82 milliárd dollárt tudhatott magáénak.

Újításra Iwata szerint számíthatunk is, a vezérigazgató elmondta, a cég termékeinek következő generációja nem pusztán a szórakoztatást, de a felhasználók életminőségének növelését is célozza majd, azokban különböző egészségügyi funkciók is feltűnhetnek - ezzel kapcsolatban azonban nem árult el több részletet. Mindezek mellett, ha tényleges játékokkal nem is, egy kiegészítő alkalmazással a vállalat azért elmerészkedik az okostelefonokig: a várhatóan még idén megjelenő app kiegészítőként szolgál majd egyes játékokhoz, valamint az új címekről is tájékoztat.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.