:

Szerző: Hlács Ferenc

2014. május 6. 09:00

Váratlan csavar a merevlemezgyártásban

Bizonyos esetekben meghajtótálcáikat is kénytelenek lesznek lecserélni azok, akik a 6 terabájtos merevlemezre váltanak. Az új, nagy kapacitású tárolók kialakítása miatt a gyártók több helyen megváltoztatták azok rögzítőpontjainak helyét, amely egyes házaknál problémákat okozhat.

Nem várt kompatibilitási hibába üktöznek az új generációs nagy kapacitású, 6 terabájtos merevlemezek. A bosszantó problémára a Storage Review hívta fel a figyelmet: az új meghajtókat egyes platformok nem képesek befogadni, miután a gyártók áthelyezték rajtuk a rögzítésre szolgáló csavarbemeneteket.

Ez a lépés annak köszönhető, hogy a vállalatok a tárterület növelése érdekében egyre több tányért igyekeznek bezsúfolni a HDD-kbe, amelyekben így rohamosan fogy a hely: annyira, hogy a kétoldalt eddig megszokott három-három rögzítőpont helyett az új modellekre már csak kettő-kettő került, a középsőtől több helyen megváltak. Emellett a merevlemezek alján, a csatlakozóktól távolabb lévő bemenetek is kicsúsztak a meghajtók szélére - új elrendezéssel pedig sok korábbi foglalat használhatatlanná válik.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Ez azt jelenti tehát, hogy egyes meghajtótálcák, amelyek a korábbi, a 3,5 hüvelykes hajlékony lemezek korából megmaradt csavarelrendezéssel érkeznek, már nem használhatók az új merevlemezekkel. Az adatközpontokban használt, egyszerűen, szerszám nélkül eltávolítható tálcák jó része például a középső csavarbemenetre támaszkodik, de a meghajtók alján lévő rögzítőpontokat használó darabok jelentős részénél is felmerülhetnek kompatibilitási gondok. A módosítások jelenleg a HGST és a Seagate termékeit érintik. A belső alkatrészek sűrűsödése mellett továbbá más szempontok is közrejátszanak a rögzítés tervezésénél, annak elsődleges célja ugyanis a lemezek rezonanciájának minimális szinten tartása, miután az intenzív rezgés károsíthatja a meghajtókat.

A hasonló problémák lehetőségével mindenesetre valószínűleg kevesen számolnak, a 6 terabájtos lemezeknél viszont mindenképp érdemes azokat figyelembe venni és vásárlás előtt meggyőződni róla, hogy a meghajtók működnek-e majd az adott platformon, pontosabban hogy egyáltalán felszerelhetők-e rá, vagy használatukhoz új tálcákba kell fektetni. Otthoni felhasználás esetén a  bátrabbak persze házilag barkácsolt megoldásokkal is próbálkozhatnak, ezeknél azonban az esetleges garanciavesztés feltételeit se felejtsék el megvizsgálni.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.