Szerző: Hlács Ferenc

2014. március 21. 11:37

Itthon is kapható a strapabíró CAT okostelefon

Hazánkba is megérkeztek az extrém körülmények közötti munkára szánt CAT telefonok. A leginkább munkagépekről ismerős felirat két hagyományos mobil mellett egy androidos okostelefonon is feltűnik, a masszív borítás alatti hardver azonban jóindulattal is csak belépő kategóriás

Már hivatalosan is kaphatók Magyarországon a munkagépeiről ismert CAT nevével fémjelzett strapabíró telefonok, amelyek között már egy androidos modell, a CAT B15 is helyet kapott. Az okostelefonról külsőre is jól látszik, hogy nem viseli meg különösebben ha néha leesik az asztalról, netán a markoló vezetőüléséből.

Nagyon masszív, de nem túl okos

A négyhüvelykes kijelzővel felszerelt készülék, akárcsak a többi CAT telefon, vastag gumi- és alumíniumborítást kapott, vízálló záródással a fülhallgató- és az USB-csatlakozóknál, így már kézbe fogva is érződik, ez nem az a kütyü amit félteni kell munka közben. Az eszköz emellett IP67-es behatolás elleni védettséggel rendelkezik, azaz a por meg sem kottyan neki, vízbe ejtve pedig egy méter mélyen akár fél órát is kibír - illetve vizes ujjal is vezérelhető. Az okostelefon emellett ütésálló is, 1,8 méterről leejtve sem esik baja, sőt, extrém hőmérsékleti viszonyok között is megállja a helyét, a gyártó szerint akár -22 vagy +55 Celsiuson is üzemképes marad.

A készülék ugyanakkor motorháztető alatt már nem ilyen erős, azt egy kétmagos, 1 GHz-es Mediatek MT6577 processzor hajtja, ami mellé 512 megabájt RAM került - ez ma már a belépő kategória alján is alig fér el. A belső tárhely mérete 4 gigabájt, de ezt microSD-kártya segítségével akár 32 gigabájttal is bővíthetjük. A TFT-kijelző felbontása 480x800 pixel, ám a HWSW tapasztalatai szerint erős napfényben nem teljesít igazán jól, noha némi hunyorgással azért olvasható marad, ettől függetlenül ennél többet várnánk egy elsősorban kültéri használatra szánt telefontól.

CAT B15

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A B15 hátoldalára egy 5 megapixeles kamera került, ami 720p videó rögzítésére képes, a vaku viszont lemaradt mellőle, az előlapon pedig egy VGA felbontású szenzort találunk. Az akkumulátor 2000 mAh-s, ami bár elsőre kevésnek tűnhet, de a négyhüvelykes panelhez elegendő lehet: a gyártó szerint 16,3 óra beszélgetési időt biztosít. A készülék legfeljebb 3G kapcsolatra képes, továbbá 4.1-es Jelly Bean Androiddal érkezik, ami jócskán elmarad a legfrissebb, 4.4-es verziótól.

A magas ár sokakat visszatarthat a vásárlástól

A CAT B100 és B25 már hagyományos, vagy “buta” telefonok, amelyek a B15-höz hasonlóan masszív borítást, illetve IP67-es védettségi besorolást kaptak, ugyancsak kibírják az extrém hőmérsékletet, vagy a vízbe merítést is. A B25 képességei strapabíróságán kívül igen szerények: csak a 2G hálózatokat tudja használni, 2 megapixeles hátlapi kamerát kapott, ami vakuval is kiegészül, valamint egy microSD-kártyahelyet, ami maximum 8 gigabájtos bővítésre ad lehetőséget, továbbá Bluetooth-on is kapcsolódhatunk hozzá.

CAT B25 (jobbra) és a CAT 100

A B100 már valamivel okosabb, a 3G hálózatokra is csatlakozhatunk vele, Bluetooth-t itt is találunk, a kamera már 3 megapixeles és a microSD-kártya legnagyobb mérete is 32 gigabjátra nőtt. Mindezek mellett aránylag nagyméretű billentyűzete kesztyűben is kényelmesen kezelhető. Az valószínűleg senkit nem ér hideg zuhanyként, hogy a CAT a telefonokat elsősorban az építőiparban dolgozóknak, netán extrém sportolóknak szánja, ahol jól jöhet egy olyan készülék ami a sárba ejtés után, nem csak működőképes marad, de egyszerűen lemosható a csap alatt.

Az elektronika ilyen mértékű védelme azonban nem olcsó, az androidos CAT B15 ára hazánkban 90-100 ezer forint között mozog, ami még a strapabíróságot tekintve is túlzónak tűnik egy hasonló képességű eszközhöz. A B100 nagyjából 50 ezer forintért vásárolható meg, a B25 pedig 25-30 ezer forint körüli áron kapható, egyelőre csak a kiskereskedőknél, noha a gyártó szerint a szolgáltatók kínálatába is tervezik eljuttatni a termékeket.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról