Szerző: Hlács Ferenc

2014. március 4. 10:16

Új Chromebookot jelentett be a Samsung

Kétféle méretben kapható új Chromebookkal állt elő Samsung. A vállalat legújabb Chrome OS-t futtató, bőrhatású borítással érkező notebookja ARM-alapú processzort kapott, és egyik verzió ára sem haladja meg a 400 dollárt.

A Samsung hivatalosan is bejelentette legújabb Chromebookját, amelyre a napokban kiszivárgott képeken már vethettünk egy-egy pillantást. A Chromebook 2 a Galaxy Note 3-ból, illetve a gyártó legújabb tableteiből ismert bőrhatású műanyag borítást, illetve az ATIV Book 9-éhez hasonló formatervet kapott, és kétféle méretben, 11,6 és 13,3 hüvelykes változatban is megvásárolható lesz.

Mindkét verziót LED háttérvilágítású kijelzővel látták el, ami a kisebb notebook esetében 1366x768, a nagyobb változatnál pedig 1920x1080 pixel felbontású. A laptopokban a gyártó legújabb nyolcmagos ARM-alapú Exynos 5 Octa processzorát találjuk, ami a találgatások szerint a Galaxy S5 felturbózott “Prime” verziójában is megjelenik majd. A lapka a 11,6 hüvelykes Chromebookban 1,9 gigahertzen ketyeg, míg a másikban az órajelet 2,1 gigahertzig tornázták fel. A memória mérete a két készülékben megegyezik, azok 4 gigabájt 1600 megahertzes DDR3L RAM-ot kaptak.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A belső tárhelyről az új Chromebookokban egy beépített flash meghajtó gondoskodik, amely mindkét esetben 16 gigabájt - ennél többet hasonló notebookokban ritkán látni, hiszen azok jórészt a Google Drive online tárterületére hagyatkoznak. Mindkét eszközre jutott egy-egy 720p felbontású webkamera, továbbá egy HDMI-, egy USB 3.0- és egy USB 2.0-port, microSD-kártyaolvasó, valamint egy kombinált fejhallgató- és mikrofoncsatlakozó is. A kisebb változat 1,1 kilogrammos, de nagyobb testvére sem mondható nehéznek, az 1,4 kilogrammot nyom, cserébe viszont nagyobb akkumulátorral érkezik, így a gyártó szerint akár 8 és fél órán keresztül is dolgozhatunk vele, míg a másiknál ez az érték kereken 8 óra.

A laptopokra értelemszerűen Chrome OS kerül, amelyet a gyártó további 100 dollár értékű szoftverrel és szolgáltatással egészít ki, köztük az AirDroid Premium változatával, amelynek segítségével a böngészőből kezelhetők az androidos telefonon tárolt tartalmak, de akár annak kamerája is vezérelhető. A vállalat mostanában úgy látszik bőkezűen bánik a virtuális ajándékokkal, legújabb okostelefonjához például majdnem 600 dollár értékű szoftvercsomagot ad. A Samsung két új Chromebookja áprilistól lesz elérhető, a 11,6 hüvelykes készülék 320 dollárért, fekete vagy fehér változatban, a 13,3 hüvelykes notebook pedig 400 dolláros áron, szürke színben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról