Szerző: Hlács Ferenc

2014. február 25. 14:59

LTE-s és két SIM-es Fonepadek az ASUS-tól

Fonepad 7 táblagépének két új verziójával állt elő az ASUS a 2014-es MWC-n. A telefonként is működő tablet hamarosan LTE-s és két SIM-kártyát kezelő változatokban is elérhető lesz. A gyártó emellett új felhasználói felületet és kameraszoftvert is bejelentett.

Két középkategóriás Fonepadet, valamint új felhasználói felületet és kameraalkalmazást mutatott be az ASUS barcelonai MWC-n. A Fonepadeket a gyártó phabletként emlegeti, de ehhez a kategóriához már kicsit túl nagyok, ezért inkább sorolnánk be azokat olyan táblagépekként, amelyekről hagyományos telefonhívás is indítható.

Az LTE-s verzió nem csak a feltörekvő piacokon tűnhet fel

A nagyobb teljesítményű verzió, a Fonepad 7 LTE magától értetődően 4G hálózatokra is képes kapcsolódni. A táblagépet egy kétmagos, 1,6 GHz-es Intel Atom Z2560 processzor hajtja (ez még nem a legújabb, Merrifield-generáció), ami mellé 1 gigabájt RAM került. A belső tárterület mérete 8 gigabájt, ami microSD-kártyával bővíthető. A héthüvelykes IPS kijelző felbontása 1280x800 pixel, az eszköz akkumulátora pedig 3950 mAh-s. A Fonepadet előlapi és hátoldali kamerákkal is ellátták, előbbi 1,2, utóbbi pedig 5 megapixel felbontású.

A másik Fonepad 7 modell dual-SIM kialakítású, így egyszerre két SIM-kártyát is képes befogadni. Ez a verzió ugyanakkor legfeljebb 3G hálózatokra tud kapcsolódni, és processzora is lassabb valamivel, miután egy 1,2 gigahertzes Intel Atom Z2520 chipet kapott – mentségére legyen mondva, hogy ez jótékony hatással lehet az akkumulátoros üzemidőre. A Fonepaddel eredetileg a feltörekvő piacokat vették célba, ehhez igazodik az áruk is, az LTE-s verzió azonban vélhetően az Egyesült Államokban és Európában is feltűnik majd, ahol már kiépültek a 4G hálózatok.

Új szoftveres megoldások okostelefonokra és tabletekre

A gyártó nem csak hardveresen újított, jövőbeni mobil készülékeinek felhasználói felületét is teljesen átszabta. Az új külső a ZenUI nevet kapta, és a manapság népszerű “flat” dizájntrendet követi: az ikonok ennek megfelelően “laposak”, nem próbálnak térbelinek tűnni, ráadásul a szoftver új csengő- és értesítési hangokkal is kiegészül. A felület színei általában élénkek, és az átvezető animációk is frissültek. A vállalat saját alkalmazásai tartalomfüggő színsémákat kaptak, ikonjaiknak megfelelően.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az ASUS másik szoftveres újítása a PixelMaster, ami a kamera képességeit hivatott felturbózni. A szolgáltatás a ZenFone, Padfone mini és az új Padfone készülékeken található meg. Olyan funkciókat ad a gyári kamera apphoz, mint a 2014-ben szinte már elengedhetetlen Selfie Mode, vagy a Depth of Field Mode, amivel a mélységélesség hangsúlyozható ki. A cég szerint az új szoftver előnytelen fényviszonyok között is jól teljesít, és azáltal, hogy összevonja a szomszédos pixeleket, akár négyszer jobb fényérzékenység, illetve kétszeres kontraszt érhető el.

A PixelMaster emellett egy Time Rewind funkciót is kapott, ami a fénykép “elsütése” előtt és után is csinál képeket, így kiválasztható, hogy melyiket csíptük el legjobban. A szoftveres újítások a most bejelentett Fonepadeken még nem lesznek jelen.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról