Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Ultrahangos bejelentkeztetést fejlesztő céget vett a Google

Hlács Ferenc, 2014. február 17. 10:46
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A Google felvásárolta az ultrahangos bejelentkeztetési technológiával foglalkozó SlickLogint. A kevesebb mint fél éve alapított startup megoldásával kényelmesebbé válhat a kétlépcsős azonosítás, de akár teljesen ki is válthatja a jelszavakat.

Újabb ígéretes startupot, ezúttal egy hangalapú bejelentkezési technológiát fejlesztő céget vásárolt fel a Google. Az izraeli SlickLogin megoldása nem az ember hangját figyeli: egy-egy, a vállalat beléptető rendszerét alkalmazó weboldal az emberi fül számára nem hallható, magas frekvenciás tartományban bocsát ki hangokat, amelyek alapján a felhasználó okostelefonja dönti el, hogy valóban az arra jogosult személy próbál bejelentkezni az adott weblapra, vagy egy távoli számítógép előtt ülő hacker. Az akvizíció összege egyelőre ismeretlen.

A SlickLogin megoldásával a jövőben nem lenne szükség jelszavakra, a bejelentkezéshez elég lenne odatartani telefonunkat a számítógéphez, így nem csak kényelmesebb, de biztonságosabb is lenne az azonosítást igénylő oldalak látogatása. A Google, hogy az esetleges illetéktelen behatolások kockázatát csökkentse, már jó ideje használ kétlépcsős bejelentkezést, ez azonban az újonnan megvásárolt startup módszerénél, illetve a hagyományos belépésnél is jóval macerásabb folyamat, ugyanis miután megadtuk a jelszót, az SMS-ben kapott azonosítót is be kell pötyögni. Ráadásul az is előfordul, hogy az üzenet nem érkezik meg belátható időn belül, olyankor a felhasználónak a Google robothangja telefonon diktálja be a számokat, ami ismét nem a legkényelmesebb megoldás.

A SlickLoginé viszont annál inkább, bár itt is elő kell kotorni a telefont zsebünk mélyéről, de azon nem kell számsorokat olvasgatni vagy éppen hallgatni, elég a készüléket a PC hangszórója közelébe tenni. A startup technológiáját alkalmazó weboldalak ezután ultrahanggá fordított kódolt adatokat küldenek az okostelefonnak, amely a SlickLogin szervereinek továbbítja azokat. A kód természetesen minden belépésnél más, így az adott felhasználónak - de legalábbis a telefonjának - a számítógép közelében kell lennie.

Az izraeli cég öt hónapja a TechCrunch Disrupt konferencián mutatkozott be, és fenti, a kutyatulajdonosok körében várhatóan osztatlan sikert arató megoldása mellett, NFC, Wi-Fi, Bluetooth, QR kód és GPS alapú azonosítással is foglalkozik. Sajnos az ultrahangos beléptetést egyelőre nincs lehetőség kipróbálni és azt sem tudni, a Google tervezi-e, hogy belátható időn belül bevezeti technológiát. Addig is marad az SMS és a barátságos robothang, vagy a telefonra telepített szoftveres token.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.