Bizonyíték van az Autonomy-csalásra - állítja a HP
A harmadik könyvvizsgáló végre megtalálta az Autonomy könyvelésében azokat a csúsztatásokat, amelyekkel a brit szoftvercég akkori vezetése mesterségesen felpumpálta a pénzügyi adatokat, ezzel messze piaci érték fölött tudta eladni a vállalatot a HP-nak - állítják az amerikaiak.
Súlyos könyvelési visszásságok találhatóak az Autonomy 2010 és 2011-es évre vonatkozó könyvvitelében - jelentette be a HP. Mint emlékezhetünk rá, a brit szoftvercéget a HP 2011-ben 11,1 milliárd dollárért vásárolta fel, majd egy évvel később, 2012 novemberében 8,8 milliárd dolláros értékvesztési leírást könyvelt el, mivel a felvásárolt cég ennyivel kevesebbet ért az eredetileg kifizetett összegnél.
A bejelentés szerint a HP módosítja az Autonomy 2010-re vonatkozó pénzügyi jelentését, az új dokumentum már a helyes adatokat fogja tartalmazni. Eszerint az Autonomy-t alkotó két entitás nagyobbika, az Autonomy Systems éves bevétele 54 százalékkal, mintegy 154 millió dollárral alacsonyabb a korábban bejelentettnél, az üzemi nyereség pedig 81 százalékkal kisebb, mint amit a vállalat korábban kiszámolt. A HP szerint a 2011-re vonatkozó jelentésekben is hasonló hibák vannak, mivel azonban az évet az Autonomy már a HP kebelén zárta, a hatóságoknak egyéni pénzügyi jelentést már nem küldött, így nincs mit helyesbíteni.
Apotheker, a felvásárló.
Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.
Korábbi cikkünkben már részletesen leírtuk, hogy milyen káosz közepette zajlott le a felvásárlás. A HP vezetése, köztük az előző elnök-vezérigazgató Léo Apotheker valószínűleg már a felvásárlás előtt megneszelte, hogy a brit cég könyvelésével nincs minden rendben, a tranzakciót azonban a vezérigazgató döntése alapján (és a pénzügyi igazgató ellenkezése ellenére) így is véghez vitte a cég. Az már a sors fintora, hogy a HP igazgatótanácsa két héttel a felvásárlás hivatalos lezárása előtt menesztette Apothekert, aki a HP szoftvercéggé válását szerette volna előkészíteni a bevásárlással és a PC-s üzletág leépítésével.
A téves pénzügyi adatokon nyugvó értékelésért és a túlárazott felvásárlásért nem csak saját előző vezetésének inkompetenciáját okolhatja a HP Az Autonomy könyvelését két könyvvizsgáló is igen alaposan átnézte a felvásárlás előtt, a Deloitte és a KPMG is mindent teljesen rendjén valónak talált. A felvásárlás után azonban a HP súlyos könyvelési visszásságokat jelentett be és újabb auditot rendelt meg, ezt már az Ernst&Young végezte el. Az újabb vizsgálat szerint az Autonomy felfújt bevételeket és profitot jelenített meg a könyvelésben, ezzel pedig valós súlyánál sokkal nagyobb szereplőnek tüntette fel magát a vállalati ismeretkezelési és keresési rendszerek piacán - így a HP-tól számottevően magasabb vételárat tudott kialkudni a vezetés.
Az Autonomy korábbi vezetői, köztük Mike Lynch korábbi elnök-vezérigazgató továbbra is tagadják a HP által felhozott vádakat - nyilatkozta a csoportot képviselő szóvivő.