Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
>> Hibrid felhőtől a konténereken át, egészen a kvantumprogramozásig - 6 klassz téma a HWSW május 21-i nagy Microsoft Azure meetupján. <<

Hallani sem akar a játékainak mobilos kiadásáról a Nintendo

Bodnár Ádám, 2014. január 31. 07:52
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Január 17-én megvágta idei pénzügyi előrejelzését a Nintendo, a vállalat kénytelen volt beismerni, hogy a konzoljai iránt egyáltalán nincs akkora kereslet, mint amekkorára korábban számított. A három éve veszteséges cégtől a befektetők és elemzők is azt várták, nyisson az okostelefonok és tabletek irányába, Satoru Iwata vezérigazgató azonban továbbra is a saját hardverben bízik.

Szerdán kiderült, mekkora bukás is a Nintendo legújabb konzolja, a Wii U. A készülékből az ünnepi szezonban, azaz a tavalyi negyedik negyedévben kevesebbet adtak el, mint a novemberben bemutatott PlayStation 4-ből és Xbox One-ból. Igazság szerint a Sony és a Microsoft konzolja majdnem akkora volument produkált néhány hét alatt a boltokban, amennyit a Wii U egész évben (5,8 millió darab).

A japán cég gépei és szoftverei a hazai piacon jól szerepelnek, mondta el csütörtökön Satoru Iwata cégvezető, de a tengerentúlon nem hozták a várt eladási számokat, annak ellenére, hogy ősszel a Wii U ára csökkent. A pocsék negyedéves hardvereladási adatok ellenére a Nintendo meglepetésre némi profitot tudott felmutatni a negyedik naptári negyedévben, azonban ennek szinte kizárólag az árfolyamváltozás volt az oka. A márciusban véget érő pénzügyi évben a korábban várt 920 milliárd jen helyett azonban mindössze 590 milliárdos bevételt vár a Nintendo, és a friss prognózis szerint 35 milliárd jen (kb. 336 millió dollár) lesz az éves mínusz, szemben a korábban a cég által előrejelzett 100 milliárdos profittal.

A saját hardverben hisz a vezetés

Elemzők és befektetők régóta várják a Nintendótól, hogy a konzoljait közvetlenül fenyegető platformok, az okostelefonok és a tabletek felé fordul és népszerű játékait hozzáférhetővé teszi ezekre is. Satoru Iwata azonban ettől mereven elzárkózott, véleménye szerint a vállalat erőssége pont a házon belüli hardvergyártás és szoftverfejlesztés kombinációjában rejlik. Ezért a Nintendo - egyelőre legalábbis - nem fordul a rivális platformok felé, a közeljövőben nem érdemes androidos Zeldára vagy iPaden futó Pokémonra számítani. "Egyáltalán nem vagyunk pesszimisták a dedikált játékkonzolok jövőjével kapcsolatban" - mondta a vezér.

Iwata ugyanakkor elismeri, az okos eszközök nagy hatással vannak a fogyasztók életére és a Nintendónak is építenie kell ezekre, hogy megragadja a potenciális vásárlóinak figyelmét, megmutassa számukra, milyen előnyökkel jár a saját hardver és saját szoftver kombinációja. Részleteket erről a Nintendo-vezér nem osztott meg tegnap, de nem elképzelhetetlen, hogy a japán vállalat a mobil platformokra olyan alkalmazásokkal jelenjen meg, amelyek saját gépeit és játékait hirdetik valahogy. A játékokat pedig akár ki is lehetne próbálni.

"A tévéhirdetések önmagukban már nem elegendők arra, hogy meggyőzzék a vevőket arról, a mi termékeinket kell választaniuk. A felhasználók több információt akarnak, miközben egyre több dolog versenyez a figyelmükért" - mondta a Nintendo vezére. "Egyre nehezebb a vásárlókkal észrevetetni a termékeinket." Iwata azt is mondta, a Nintendo licencelni fogja népszerű karaktereit partnerek számára, részletekbe azonban nem ment bele. A cél valószínűleg itt is az ismertség növelése lesz.

Egészséges játékok

Iwata arról is beszélt a vállalat tegnapi eseményén, hamarosan érkezhetnek azok az eszközök a cégtől, amelyek a felhasználók egészségi állapotát követik és ezzel vonják be őt a játékba. Pontos részletek még nem világosak erről, a Nintendo vezetője idénre ígért további tájékoztatást, a megjelenést pedig a 2016 márciusában záródó pénzügyi évre tette. A mottó: "az életminőség javítása szórakoztatás révén". Emlékezetes, az eredeti Wii a mozgásérzékelős kontroller segítségével dobott nagyot és számos olyan játék készült rá, amely a mozgásra, tornára, az egészség megőrzésére vagy javítására "játszott rá".

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
6 klassz téma, 6 jó előadó a HWSW május 21-i nagy Microsoft Azure meetupján.