Szerző: Gálffy Csaba

2014. január 10. 14:56

Skálázódó telefon, kétrendszeres hibrid tablet az ASUS-tól

Nagy győzelem az Android számára, hogy az ASUS úgy érzi, immár "téphető" számítógépeiben is elegendhetetlen a Google rendszerének használata. Ennek megfelelően az ASUS Transformer Book Duet a Windows mellett az Androidot is futtatja, a váltás szinte azonnali.

Windroid vagy Androwin?

Két kialakításban és két operációs rendszerrel is használható az ASUS új "kettétéphető" eszköze, a Transformer Book Duet (TD300). Az inteles számítógépen ugyanis Windows 8.1 és Android (4.2.2) is fut, a két rendszer között egyetlen gombnyomással válthat a felhasználó, illetve nevének megfelelően noteszgép és tablet kialakítással is használható. A megközelítés előnye lehet, hogy tablet üzemmódban a Windows metrós felületi alkalmazásai mellett az Android ökoszisztéma is elérhető, miközben az asztali windowsos alkalmazások futtatásának lehetőségéről sem kell lemondani.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az ARM-os és atomos tabletekkel ellentétben a TD300 Haswell generációs, Core i3-i7 chipet használ, fixen 4 gigabájt RAM társaságában. A gép 13,3 hüvelykes kijelzővel rendelkezik, ami némileg behatárolja a tabletként való használat lehetőségét, de legalább Full HD felbontású, IPS pane került bele. Érdekes a gép háttértára is, amely 128 gigabájtos SSD-ből és maximum 1 terabájtos merevlemezből áll, előbbi a tabletben, utóbbi a billentyűzet-dokkolóban kapott helyet. Az akku mérete 38 wattóra, ez a gyártó szerint mintegy 5 órára elegendő Windows és 6 órára Android alatt. Az előzetes információk szerint a gép Európában az első negyedévben lesz elérhető, 600 dolláros induló áron.

ZenFone család: minden méretben, erős középosztály

Az ASUS bemutatott egy vadonatúj telefonos vonalat is, a középkategóriát erősítő ZenFone családot. A telefonok három méretben, 4, 5 és 6 hüvelykes kiadásban érhetők el, így nem kell azon keseregni, hogy a telefon túl nagy vagy túl kicsi lenne, mindenki választhat neki megfelelő méretet. A három telefont összeköti az ipari formaterv (műanyag hátlap, üveg és fém előlap), valamint az ASUS saját fejlesztésű ZenUI nevű felülete. A kisebb modell 800x480, a két nagyobb pedig 720p felbontású kijelzőt kapott, a hátlapi kamera szintén a mérettel skálázódik, a kicsi "csak" 5 megapixeles, a két nagyobb 8, illetve 13 megapixeles érzékelőt kapott - persze ez semmit sem mond a készített képek minőségéről, jó eséllyel a nagyobbakban az optika és az érzékenység is jobb. Szintén érdemes megemlíteni, hogy a kijelzővel együtt az akku is nő, rendre 1170-2050-3240 mAh kapacitású.

A telefonokban sajnos az Intel előző generációs (kétmagos) Atomjai dolgoznak, nem az új, Saltwell magokat használó Valleyview, hanem a lassan öt éves múltra visszatekintő Clovertrail rendszerlapkát szereli az ASUS a telefonokba, minden bizonnyal költségcsökkentési okokból. A 4 hüvelykes modell az 1,2 GHz-es Atom Z2520-at, a középső és a legnagyobb pedig az 2 GHz-es Atom Z2580-at használja, egységesen 1 gigabájt memória társaságában. A tavalyi Mobile World Congressen bemutatkozott processzorok még 32 nanométeren készülnek, teljesítményben és fogyasztásban versenyképesek a konkurens ARM-processzorokkal - az Intel tavaly ősszel bejelentett újabb lapkáival azonban nem.

A telefonok pozicionálásában segít, hogy mindegyik két SIM-kártyát fogad, a konstrukció rendkívül népszerű a délkelet-ázsiai országokban, azonban szolgáltatók kínálatában jellemzően nem kapható, ami gátat szab majd például a hazai népszerűségnek is, ha megjelenik itthon a készülék. Jó hír, hogy a telefonok háttértára SD-kártyával bővíthető, és bár LTE-t illetve ac szabványú Wi-Fi-t nem tudnak, 42 megabites DC-HSPA+ azért van.

UHD monitor, akár játékra is

A CES-en bemutatkozott az ASUS immár második UHD (2160p) felbontású monitora, a PB287Q, amely 28 hüvelykes kijelzővel rendelkezik. A gyártó specifikációja szerint a panel válaszideje mindössze 1 ms, így kiválóan használható játékra (vagy épp filmnézésre) is. A monitor HDMI és MHL csatlakozók mellett DisplayPortot kapott, az UHD tartalmak lejátszásához ez utóbbira van szükség.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról