Szerző: Bodnár Ádám

2014. január 6. 14:49

Gartner: idén 3800 milliárd dolláros lesz az IT-piac

A vállalati szoftverek növekedése húzza idén az IT-piacot, a távközlésre viszont a korábban becsülnél kevesebbet költenek a piac szereplői, derül ki többek között a Gartner friss előrejelzéséből, amely a 2014-es IT-költések tendenciáit próbálja megjósolni.

A tavalyi stagnálásközeli állapotot követően idén láthatóan növekedni fog az informatikai termékek és szolgáltatások piaca, adta hírül ma publikált előrejelzésében a Gartner. A vállalat friss becslése szerint 2014-ben összesen 3800 milliárd dollárt költenek világszerte informatikai és távközlési szolgáltatásokra, ami éves szinten 3,1 százalékos növekedést jelent.

Csak kicsit nő a távközlési szegmens

Korábban a Gartner 3,6 százalékos piaci növekedést jövendölt 2014-re, ezt azonban most visszavágta az elemzőcég, mégpedig elsősorban a távközlési szolgáltatások piacán várt kisebb mértékű bővülés miatt. A cég legutóbb még azt várta, 1,9 százalékkal bővül tavalyhoz képest a távközlési szolgáltatások piaca, a friss prognózis szerint azonban csak 1,2 százalék lesz a bővülés. Mivel a teljes IT-piacnak a távközlési szolgáltatások majdnem 40 százalékát teszik ki, ez a kis módosítás is komoly hatásokkal jár a piac egészére nézve.

A Gartner elemzője úgy látja, több ok is utal a távközlési szolgáltatások forgalmának vártnál kisebb ütemű növekedésére. Ezek közül az egyik a csak vezeték nélkül kommunikáló háztartások számának gyors bővülése - sok helyen a mobilok mellett nem tartják meg a vezetékes telefont és az adatkommunikáció is egyre inkább a mobilhálózatok felé tolódik. Emellett fontos tényező a Gartner szerint, hogy Kínában rohamosan csökken a beszédkommunikáció az adatkommunikáció javára, csökkentve a szolgáltatói bevételeket, illetve hogy Nyugat-Európában a vásárlók kegyeiért egyre intenzívebben harcolnak az operátorok, ami lejjebb szorítja a szolgáltatások árát. Összességében a távközlési szolgáltatások piaca 2014-ben 1653 milliárd dolláros lesz a Gartner szerint.

Adatközpont-bővítés, hoszting és kolokáció helyett cloud

Az IT-piac második legnagyobb szegmensét a szolgáltatások teszik ki, 2014-ben 963 millió dolláros forgalom várható ezen a területen, ami éves szinten 4,5 százalékos bővülést jelent a tavalyi 1,8 százalékos emelkedést követően. A Gartner ennek a területnek is "lehúzta" a növekedési kilátásait egyébként, de nem a klasszikus értelemben vett IT-szolgáltatások iránti vártnál kisebb kereslettel indokolt, hanem azzal, hogy a cloudok térnyerése miatt sok szervezet meg fogja fontolni, igénybe vegyen-e hagyományos adatközpont-szolgáltatást (kolokáció, hoszting).

Ugyanekkor az adatközponti berendezések forgalmára vonatkozó előrejelzést is lefelé módosította az elemzőcég a korábbi prognózisához képest, ezt pedig a külső tárolók piacán látható folyamatokkal indokolta. A külső diszkes tárolók eladásai még a válság éveiben is töretlenül meneteltek felfelé, egy pár negyedéve azonban az ütem lelassult, aztán negatívba fordult. Ennek legfontosabb oka, hogy a szervezetek a saját tárolóinfrastruktúra bővítése helyett vagy mellett egyre több publikus felhőszolgáltatást vesznek igénybe, a saját rendszereik kapacitáskihasználtságát pedig olyan trükkökkel (pl. deduplikáció, tömörítés) igyekeznek javítani, amik pár éve még gyerekcipőben jártak, mára viszont megértek az üzleti kritikus alkalmazásra is. Az adatközponti termékek forgalma 2014-ben 143 milliárd dollár lesz, becsli a Gartner, ami 2,6 százalékkal több mint tavaly.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az egyik legnagyobb szegmense az IT-piacnak a személyi eszközöké, ami a Gartner friss elemzése egyszerűen "devices" néven nevez, utalva arra, hogy a PC-k, tabletek, telefonok és más eszközök közötti határ egyre inkább elmosódik, az új típusú eszközök megjelenésével. Ez a szegmens 4,3 százalékkal 697 milliárd dollárosra emelkedik idén a tavalyi 1,2 százalékos visszaesést követően. A piackutató cég úgy látja, hamarosan az eszközök differenciálódása tisztán ár alapján történik, nem pedig az alapján, hogy milyen feladatra szánták őket.

Mindent átsző az analitika

A legnagyobb növekedést 2014-ben a vállalati szoftverek piaca mutatja fel a Gartner előrejelzése alapján, mégpedig 6,8 százalékos éves szinten, ezzel a szegmens forgalma 320 milliárd dollár lesz. A piacot a CRM és SCM, vagyis az ügyfélkapcsolat-menedzsment és az ellátásilánc-menedzsment megoldások húzzák az elemző- és tanácsadócég, ezeket a területeket pedig az egyre fejlettebb analitikai eszközök emelik új szintre a közeljövőben, teljesen átalakítva a cégek marketingtevékenységét akár B2C, akár B2B környezetben. "A fókusz az ügyfélélmény fokozása a presales, sales és post-sales szakaszokban" - mondja Richard Gordon, a Gartner kutatási vezetője.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról