Szerző: Dojcsák Dániel

2013. december 19. 14:22

2014 az Ultra HD éve?

A Netflix bejelentette, hogy a House of Cards című sorozatának következő évada már 4K felbontással jelenik meg, de Magyarországnak sem kell szégyenkeznie, itthon az MTVA indít kísérleti 4K adást.

A Netflix termékfejlesztési vezetője, Neil Hunt azt nyilatkozta, hogy nem hagynak az Amazonnak előnyt a következő generációs felbontások terén és hamarosan elindítják az Ultra HD, vagyis 4K felbontású streamjeiket. A House of Cards második évada már előkészítés alatt van, de az már most biztos, hogy a teljes évad 4K felbontásban lesz rögzítve és a megfelelő sávszélesség esetén a lejátszáskor is megmarad ez a minőség. A sajátmárkás sorozaton kívül lesznek természetesen egyéb tartalmak is, de kezdetben nem érdemes komoly választékra számítani. A 4K felbontású streamek indítása első körben inkább egy technikai teszt és egy igényfelmérés lesz, de néhány éven belül várhatóan elterjed az átlagos készülékeken is a 2160p, érthető, hogy senki nem akar lemaradni a hullámról.

Pixelverseny

A Netflix bejelentése egyébként nem váratlan, körülbelül egy hete az Amazon tálalt ki és jelentette be, hogy az Instant Video szolgáltatáson belül 2014-ben érkeznek a teljes sorozatok, amik UHD felbontásban lesznek elérhetőek. A streaming szolgáltatók ezúttal megelőzték korukat, ugyanis ma még alig van az otthonokban olyan készülék, ami támogatná a 4096x2160 pixeles felbontást. Viszont a január első hetében rajtoló Las Vegas-i CES-en a Samsung, az LG, illetve várhatóan a Sharp is megfizethető 4K-képes modellekkel rukkol majd elő, így a jövőre készüléket vásárlók már döntési helyzetben lesznek. Az idei kínálatban egy 55 hüvelykes Sony 4K tévé még 5000 dollárba került, ami még az amerikai piacon is erős.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A tesztelés és a felkészülés hazánkban is elindul, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a napokban döntött arról, hogy az MTVA jövőre egy kísérleti csatornát indít 4K Ultra HD felbontású műsorsugárzás tesztelésére. A csatorna neve “M4K” lesz, és várhatóan Budapest környékén lesz fogható a DVB-T platformon keresztül. Egyelőre nem tudni, hogy a tesztadás milyen műsorokat hoz majd, de elképzelhető, hogy a 2014-es FIFA világbajnokságot már extrém felbontásban is élvezhetjük majd.

Tesztek

A kísérleti adás persze nem jelenti azt, hogy mindenképp lesz folytatása, az MTVA, illetve az Antenna Hungária ezeket a teszteket előzetes technikai próbaként fogja fel, aminek a célja az, hogy a valós igényeket megelőzően felmérjék, hogy milyen problémák jelenhetnek meg, milyen határai vannak a kiszolgáló infrastruktúrának. 2012 nyarán például m3D néven indult 3D-s tesztcsatorna is, ami kuriózumnak jó volt, de valódi termék azóta sem lett belőle. Sőt, világszerte minden nagyobb hálózat is teljesen leépítette a 3D-s csatornákat és a készülékgyártók is abbahagyták a kétségbeesett promócióját a térhatású tévézésnek. A 4K viszont egy természetes evolúció része, a DVD 480 soros felbontása után a 720, illetve az 1080p is megtalálta a helyét, s ha a tartalomgyártók számára nem lesz túl drága és kényelmetlen, akkor a 2160p-nek is van helye, a 2016-os olimpiát már valószínűleg sokan nézik majd Ultra HD-ben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról