:

Szerző: Bodnár Ádám

2013. november 7. 14:45

Nagyot ugrott a Lenovo profitja

A várakozásoknál jobb negyedéves eredményekről számolt be a Lenovo, a cég bevétele és nyeresége is növekedett. A vállalat jól tartja PC-piaci pozícióit és sikeresen terjeszkedik a tabletek és okostelefonok irányába.

Megközelítette a 10 milliárd dollárt a Lenovo bevétele a harmadik negyedévben, ehhez 220 millió dolláros nettó profit társult. A cég bevétele egy év alatt 13 százalékot nőtt, a nyereség azonban több mint harmadával emelkedett ugyanezen idő alatt. Mindkét adat meghaladta az elemzők várakozásait.

Kínából jön a profit, Amerikából és Európából a bevétel

9,77 milliárd dolláros árbevételt ért el a harmadik naptári negyedévben a Lenovo. A hongkongi PC-, és immár szerver-, okostelefon- és tabletgyártó hazai piacán, Kínában kimondottan jól teljesített, a Lenovo tovább növelte előnyét a PC-piacon, már az eladások majdnem 34 százalékát tartja kézben, miközben javított nyereségességén a profitábilisabb okostelefonok és tabletek eladásainak felfuttatásával. Utóbbiak árbevétele majdnem 45 százalékkal ugrott meg egy év alatt, így a hazai piacról származó bevétel és nyereség egyaránt növekedett éves szinten, az üzemi eredményhányad 6,8 százalékra emelkedett.

Amerikában az erőteljes reklámhadjáratnak köszönhetően hatalmas növekedésben van a cég, a bevételei majdnem 40 százalékkal emelkedtek egy év alatt, igaz, a profit itt a legkisebb, az üzemi eredményhányad mindössze 1,4 százalék volt, ami alacsonyabb a tavalyinál. Hasonló növekedést ért el a cég az EMEA régióban is, bevételei 28 százalékkal múlták felül a tavalyit, de az üzemi eredmény itt is csökkent, 1,6 százalékról 1,5 százalékra. A távol-keleti bevétel alig nőtt, azonban a nyereségesség javult.

PC plusz

A Lenovo a harmadik negyedévben csak 2 százalékkal tudta növelni eladott PC-inek számát, azonban egy 7-8 százalékkal csökkenő globális piacon, így a vállalat piaci részesedést nyert. Az IDC és a Gartner szerint is a Lenovo volt a legnagyobb PC-gyártó a világon, az IDC szerint a részesedése 17,7 százalékot tett ki. A PC-kből származik a vállalat forgalmának majdnem 80 százaléka, az okostelefonok és tabletek adnak 15 százalékot jelenleg, a fennmaradó részt pedig szerverek, szoftverek, valamint az EMC-vel közös vegyesvállalat takarítja be.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A vállalat "PC+" stratégiája arra épül, hogy megőrizze PC-piaci pozícióit és innen indulva hódítsa meg az új területeket, az okostelefonokat és a tableteket. Ez a stratégia eddig jól működik, a Lenovo az egyetlen vállalat a világon, amely mindhárom piacon az öt legnagyobb gyártó között van. A most lezárt negyedévben a cég 78 százalékkal 12,3 millió darabra növelte okostelefonjainak eladásait és ezzel a negyedik legnagyobb gyártó a Samsung, az Apple és a Huawei mögött, megelőzve az LG-t. A tabletpiacon a cég 4,8 százalékos részesedést tudott kiharcolni, ami szintén a negyedik helyre volt elég. A Lenovo már több tabletet és okostelefont ad el összesen mint PC-t.

A vállalat a negyedév során jelentette be, hogy következő generációs okostelefonjai Vibe néven érkeznek, az első példányok még az idén elérhetők lesznek. A Vibe X a cég új csúcsmodellje négymagos processzorral, full HD kijelzővel, 2 gigabájt RAM-mal, 13 megapixeles fényképezővel, Android (Jelly Bean) operációs rendszerrel. A telefon érdekessége, hogy csupán 6,9 milliméter vastag.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.