Szerző: Gálffy Csaba

2013. november 6. 08:26

Elérhető a beágyazott Windows Server 2012 R2

A beágyazott Windows szerverek ütemesen követik az októberben megjelent Windows Server 2012 R2 megjelenését, így a célgépeket építő Microsoft-partnerek is használhatják a rendszer legfrissebb kiadását.

Blogbejegyzésben jelentette be a Microsoft a friss beágyazott Windows Server széleskörű elérhetőségét (general availability), e mérföldő elérését követően a rendszer bármely partner számára korlátlanul hozzáférhető. Az új rendszer alapját (nevéből is adódóan) a Windows Server R2 adja, attól elsősorban licencelési feltételeiben tér el.

A bejegyzés szerint a fejlesztés egyik iránya a teljesítmény növelése volt mindennapi feladatok alatt. A VM-költöztetés (live migration) levezénylésének ideje felére csökkent, a támogatott hálózati adatátvitel sebessége pedig 10 gigabitre nőtt és megjelent az USB perifériák közvetlen elérése a vendég virtuális gépekben. A legfontosabb újítás, hogy a Server R2-höz hasonlóan a beágyazott rendszerben is elérhető a Storage Tiering, azaz az automatikus tárolórétegzés. A Storage Spaces-en alapuló technológia pont azt tudja, amit a nagyvállalati tárolókban már évek óta láthattuk, a legsűrűbben elért adatokat a legnagyobb teljesítményű tároló egységekre (pl. SSD) mozgatja. A Storage Tiering kiválóan passzol a beágyazott rendszerekhez, így windowsos alapokon is építhető olcsó, de gyors irodai adatbázisszerver például.

Licencfeltételek, tömören.

A beágyazott szerveres operációs rendszereket a Microsoft nem közvetlenül a felhasználó szervezetnek adja el (mint az a nem beágyazott rendszerek esetében szokásos), hanem a megoldásszállítónak. A gyártó a hardvert, az operációs rendszert és bizonyos alkalmazásokat egységes (és a licencfeltételek szerint szét nem választható) célgéppé gyúr, amelyet így értékesít a vásárlók felé. Ilyen célgép lehet a Microsoft szerint egy vírus- vagy emailszűrő, hálózati forgalomfigyelő szerver, telekommunikációs szektorban pedig PBX, call center irányító, telekonferencia-szerver, de a rendszer ideális egy egyszerű irodai fájlszerver működéséhez is. A beágyazott rendszer egyik első felhasználója a Lufthansa, amely a repülőgépek fedélzeti szórakoztató szervereit építi Server 2012 R2-vel. A hardverhez kötés mellett másik fontos licencfeltétel, hogy a beágyazott rendszereken nem futtatható üzleti (line of business) alkalmazás.

A beágyazott Windows Server egyébként azonos képességekkel rendelkezik mint a "sima" szerver, így megkapta a rendelkezésreállást javító failover képességeket, adatdeduplikációt, vagy például a ReFS fájlrendszert is. A beágyazott Windows Server licence számos verzióban vásárolható meg a processzorfoglalatok számától, a szükséges virtualizációs képességektől függően, az adatbázist is igénylő feladatokhoz pedig az SQL Server beágyazott kiadása is elérhető.

a címlapról