Szerző: Bodnár Ádám

2013. október 21. 16:38

Megjelent a NetBeans 7.4

Megérkezett az Oracle által gondozott nyílt forrású integrált szoftverfejlesztői környezet, a NetBeans legújabb, 7.4-es verziója. Leginkább a webes és mobilos alkalmazások fejlesztői örülhetnek neki.

A NetBeans eredetileg Java fejlesztői környezetként indult, mára azonban számos nyelvet (pl. C/C++, Fortran, PHP) támogat, illetve az alkalmazásfejlesztéssel kapcsolatos elvárások miatt mára a webalkalmazások elkészítéséhez is megpróbál minden segítséget megadni. Az új verzió éppen ezen a téren lépett nagyot előre, a fejlesztők célja láthatóan az volt, a legteljesebb kiszolgálást kapják a webre fejlesztők.

A Java és PHP nyelven készült webalkalmazásokban a HTML5 összes fejlesztői lehetősége rendelkezésre áll a NetBeans 7.4-ben. Az elkészült kódot változatos böngészőkben lehet tesztelni, az új verzióba bekerült az iOS Safari és az Android Chrome is, vagyis mobilos böngészőkben is ellenőrizni lehet a kód viselkedését és az alkalmazás megjelenését. A mobilos alkalmazások fejlesztését segíti az Apache Cordova támogatása, amely a HTML5/CSS/JavaScript-alapú mobilos platform.

A webalkalmazások fejlesztését azzal is megpróbálja felgyorsítani a NetBeans 7.4, hogy a fő eszköztárban tartalmazza a böngészőválasztó panelt, amivel többféle asztali és immár mobilos böngésző alatt megtekinthető az elkészült HTML5 alkalmazás, Java webalkalmazás vagy PHP alkalmazás. Újdonság a vizuális CSS-szerkesztés és a JavaScript-debuggolás is.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Eredetileg Java fejlesztői eszközként indult a NetBeans, és máig referenciaimplementációként szolgál. Ennek megfelelően megjelent a 7.4-ben a Java SE 8 támogatás, és egy új, a JDK8-hoz igazított JavaFX-tervezőt is kapott a program. A JavaFX a Sun/Oracle megkésett válasza a Flashre és a Silverlightra, viszonylag mérsékelt sikerrel, de a vállalat láthatóan nem tett le ennek széles körű támogatásáról - a megcélzott közönséget feltehetően azok a vállalatok jelentik, ahol az üzleti alkalmazások Javában készülnek.

A NetBeans továbbra is nyílt forrású, ingyen letölthető Windows, Linux OS X és Solaris platformokra. A 7.4-es verzió újdonságait a kiadási jegyzék részletezi, de a projekt weboldalán elérhető az újdonságokat külön, illusztrálva bemutató dokumentum is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról