:

Szerző: Gálffy Csaba

2013. október 18. 12:30

Kiszállna a szabadalomháborúból a Samsung

Benyújtotta javaslatát a Samsung az Európai Unió által kilátásba helyezett antitröszt-per elkerülésére. A domináns okostelefon-gyártó ebben vállalja, hogy nem indít kitiltási céllal pert a versenytársai ellen a mobilos szabványokhoz elengedhetetlen szabadalmai alapján.

Egyoldalú tűzszünetet vállalna a Samsung az általa indított szabadalmi perekben - áll az európai versenyügyi hatóságokhoz benyújtott ajánlatban. Az Európai Unió felhívására a Samsung javaslatot készített a potenciálisan törvényellenes állapot megszüntetésére, ebben öt éves moratóriumot vállalnak a mobilos szabványokhoz elengedhetetlen szabadalmak alapján indított, kitiltást célzó perekre. Amennyiben az EU és a Samsung megegyezik, a vállalás nyomán leállnak a Samsung által indított perek, a felek pedig közös megegyezésre törekednek, ennek kudarca esetén pedig békéltető testület dönthet a licencdíjakról.

Nem opcionális a vállalás betartása

Az EU most a javaslatot nyilvánosságra hozta és konzultációt indít a kérdésben, az érintett felek és az állampolgárok válaszai alapján pedig vagy elfogadja a javaslatot, vagy további vállalásokat igényel a gyártótól. Amennyiben az EU és a Samsung között nem születik egyezség, a dél-koreai gyártót az európai versenyjogi hivatal akár éves árbevételének maximum 10 százalékára, 18 milliárd dollárra is büntethetné. A jelen helyzet nyilván nem indokol ilyen szigorú bírságot, a pénzbüntetés azonban várhatóan elegendően nagy lenne ahhoz, hogy a Samsungnak is fájjon és a jogkövető magatartást kikényszerítse.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az Európai Unió hagyományosan rendkívül agresszíven lép fel az antitröszt-esetekben, az Intelt és sorozatban többször a Microsoft is kapott már igen jelentős büntetést versenyellenes magatartása miatt. Ahogy most a Samsung, a Microsoft is tett vállalásokat arra, hogy megszünteti a domináns Windows és a Media Player, valamint az Internet Explorer árukapcsolását. Hogy az ilyen vállalás kötelező érvényű, azt a Microsoft már megtanulta, a Windows 7 SP1-be ugyanis a vállalás ellenére nem került be a böngészőválasztó képernyő, ezért a cég 561 millió eurós bírságot kapott, és elképzelhető, hogy hasonló bírság jár majd a Windows 8 és a Windows 8.1-ből szintén kimaradó képernyő miatt is.

Nem tilthat ki a Samsung

Az Európai Bizottság még tavaly decemberben vádolta meg formálisan a Samsungot azzal, hogy visszaél szellemi tulajdonával és törvényellenesen próbálja kiszorítani az Apple-t az európai piacról. A Bizottság az ellen emelt kifogást, hogy a Samsung a telekommunikációs szabványok implementáláshoz elengedhetetlen szabadalmakat (standard essential patents, SEP) használt fel jogi fegyverként az Apple eszközeinek kitiltására az európai piacokról. E szabadalmak nélkül lehetetlen olyan mobileszközöket építeni, amelyek a szabványos telekommunikációs hálózatot használják, ezért a szereplők hagyományosan egyoldalú FRAND-deklarációt tesznek, ebben vállalják, hogy bárki számára licencelik szellemi tulajdonukat, korlátozás nélkül és ésszerű áron.

Az Európai Bizottság által most nyilvánosságra hozott dokumentum szerint a Samsung vállalná, hogy 5 éves moratóriumot hirdet a mobiltechnológiához kapcsolódó SEP-ek kapcsán indított kitiltási perekben. A moratórium olyan cégekre vonatkozna, amelyek vállalják, hogy maximum 12 hónapos tárgyalást folytatnak a Samsunggal, ennek sikertelen zárásával pedig kötelező független békéltető testületre bízzák a FRAND-licencek díjainak megállapítását. A Samsung kikötné azt is, hogy pert csak akkor indíthatnak a felek egymás ellen, ha mindkettő azt preferálja a békéltető testülettel szemben.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.