Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Az Amazonnál keres kiutat a HTC?

Gálffy Csaba, 2013. október 16. 10:21
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Közös telefon piacra dobásán dolgozik a HTC és az Amazon - jelenti a Financial Times. Az értesülések szerint jövőre piacra kerülő új modell nyomott áron lesz elérhető.

Hosszú ideje pletykálja az amerikai sajtó, hogy az Amazon saját okostelefon piacra dobásán töri a fejét, a Financial Times friss értesülései szerint ezt a HTC-vel közösen tenné. A londoni lap információi szerint három modell áll fejlesztés alatt, az első pedig közel áll a végleges, piacra dobható állapothoz. A források szerint ugyanakkor az Amazon okostelefonos üzleti stratégiája még igen képlékeny, a piaci rajtot a cég már korábban is elhalasztotta, és továbbra sem biztos, hogy a készülő telefonok valaha a felhasználók kezébe kerülnek.

Vásárlógép

A korábban kiszivárgó információk szerint az Amazon valamilyen 3D-s telefonos felülettel kísérletezik. Ezt a hírek szerint nem 3D-s kijelzővel oldaná meg a cég Lab126 fejlesztőstúdiója, hanem az előlapi kamera követné a felhasználó pozícióját és parallax-hatással mozgatná az interfész egyes elemeit. A szoftver egyébként az Android erősen módosított változata lenne, ahogy az Amazon Kindle Fire-sorozatú tabletjei is a Google operációs rendszerének átalakított változatát használják.

A pletykák szerint az okostelefon egyébként az Amazon üzleti modelljében egy kézben tartható "vásárlógép" lenne, amelynek kameráját egyes termékek felé fordítva beindul a fejlett képfelismerés és az adott tárgy meg is vásárolható az Amazon online boltjából. Értelemszerűen ahhoz, hogy egy ilyen eszközt az emberek maguknál hordjanak, szükséges, hogy egyéb funkciókkal is rendelkezzen, ezért kvázi mellékesen okostelefonként is használható lesz. Szintén az üzleti modell része, hogy az eszközöket az Amazon rendkívül nyomott áron, önköltségen vagy az alatt értékesítené, profitra pedig az online vásárlás nyomán tenne szert.

Amazon Kindle - virágzik a cég tabletje.

Az okostelefonok piaca mára olyan szinten kommoditizálódott, hogy lassan tere nyílik az alternatív üzleti modelleknek, ezt igyekszik kihasználni az Amazon is. Ma már minden gyártó (talán az Apple-t leszámítva) hasonló áron hasonló hardveres alapokat használó, hasonló operációs rendszert futtató és hasonló méretű telefonokat dob piacra, érdemi megkülönböztető erő a marketingtevékenység tud lenni - amely a Samsungot magasra emelte. További fontos szempont, hogy a piac egészen hatalmasra nőtt, csak androidos telefonból kétszázmilliót adnak el negyedévenként, egy ilyen szegmensben egy viszonylag alacsony részesedésű, kísérletező kedvű gyártó is egészségesen tud működni.

A Financial Times értesüléseit sem az Amazon, sem a HTC nem kommentálta, a gyártó marketingizgazgatója, Ben Ho ugyanakkor elmondta, hogy "A saját márkánk felépítésére fókuszálunk, de nyitottak vagyunk co-branding és együttműködési megállapodásokra szolgáltatókkal és más tech-cégekkel." Az Amazon korábban kommentálta az okostelefonos terveivel kapcsolatos pletykákat, eszerint a cég idén biztosan nem dob piacra ilyen eszközt, és egészen biztosan nem ingyen fogja azokat osztogatni jövőre sem. A cég nem tagadta, hogy a tabletnél kisebb eszközök piacra dobásán dolgozna, ezen kívül azonban semmilyen információt nem kívánt adni.

Nem idegen üzleti modell

A HTC eredetileg bérgyártóként kereste kenyerét, noteszgépeket, majd telefonokat gyártott megrendelésre. A cég saját fejlesztésű, tervezésű és gyártású Windows Mobile-alapú készülékeit világszerte számtalan operátor értékesítette saját márkaneve alatt, de a HTC készítette a HP iPaq és a Palm Treo sorozatának egyes darabjait is. Ebből nőtt ki a HTC saját márkás telefonjainak sorozata, amelyekkel a vállalat néhány év alatt a legnagyobb androidos mobilgyártóvá vált, majd ezt a pozíciót rövid úton el is vesztette, és mára csak a fennmaradásra futja az erejéből.

A tajvani gyártó az elmúlt években gödörbe került, az elmúlt negyedévben pedig működése során először veszteséget is kénytelen volt elkönyvelni. A rohamos ütemben zsugorodó eladásokat egyelőre sem a tavalyi, sem az idei One sorozat nem tudta megállítani. A hajdan messze legnagyobb androidos gyártó HTC mára piaci részesedését tekintve irrelevánssá vált, kérdés, hogy új üzleti modell (például kooperációk) adoptálásával sikerülhet-e a visszatérés a nagyok közé. A Facebookkal korábban készített közös telefon, a HTC First katasztrofális bukás lett az Egyesült Államokban, az amúgy jó képességekkel rendelkező modellt ezután más kontinensen piacra sem dobták.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.