Szerző: Bodnár Ádám

2013. október 16. 08:33

A vártnál picit jobb negyedév az Intelnél

A PC-piac csökkenése ellenére stagnált az Intel bevétele a harmadik negyedévben, aminek legfőbb oka a szerverprocesszorok iránti kereslet növekedése. A nettó nyereség és a részvényenkénti eredmény terén sem volt érdemi változás, ami némileg meglepte a rosszabb számokra számító Wall Streetet.

Némileg az elemzői várakozások felett tudott teljesíteni a harmadik negyedévben az Intel. A világ legnagyobb chipgyártója 13,5 milliárd dolláros árbevétel mellett 2,95 milliárdos nettó profitot könyvelhetett el, a bevétel éves szinten stagnált, a nyereség nagyon enyhén, 0,6 százalékkal csökkent. Az elemzők átlagosan 13,47 milliárdos bevételre számítottak, az egy részvényegységre jutó profitot pedig 53 centre várták - a tényleges eredmény 58 cent lett. A 62 százalékos bruttó eredményhányad 1 százalékponttal felülmúlta a cég saját várakozásait.

Brillírozott a szerverrészleg

Brian Krzanich elnök-vezérigazgató az elemzők részére rendezett konferenciahíváson elmondta, a PC-eladások csökkentek a negyedévben, de az Intel PC-processzorainak forgalma a piacnál kisebb mértékben apadt. Az IDC és a Gartner is 8 százalék körüli csökkenést jelentett az időszakra, az Intel PC-részlegének bevétele ezzel szemben csak 3 százalékkal maradt el a tavalyitól. A vállalati kereslet némi élénkülése miatt jól fogytak a drágább desktop processzorok.

A vállalat szerint a frissen bemutatott Bay Trailre a felhasználók számára vonzó számítógépek épülnek. Az új generációs tabletes Atomra körülbelül 50 különféle modellt alapoznak a gyártók, ezek egy része Windowst, egy része Androidot, egy része pedig Chrome OS-t futtat. Ezeknek a készülékeknek egy része már a karácsonyi szezonban a boltokban lesz, megfizethető áron. A konferenciahíváson az is elhangzott, egyre csökken az érintőképernyők felára, ami azt jelenti, az érintőkijelzős, adott esetben tabletté is alakítható notebookok a megfizethető kategóriába kerülnek, az Intel várakozásai szerint év végén már 200-300 dollár körül lehet majd ilyeneket vásárolni, a legolcsóbb Intel-alapú tabletek pedig 100 dollár környékén érkeznek az üzletek polcaira.

Rekordbevételt könyvelt el a szerverchipekkel foglalkozó részleg, részben az új Xeon E5 (Ivy Bridge-EP) sorozat megjelenésének köszönhetően. Az Intel tájékoztatása szerint a Data Center Group bevétele éves szinten 12 százalékkal növelte bevételét, különösen erős volt a kereslet a szerverekbe és tárolókba szánt új Xeonok, valamint a mikroszerverekbe szánt Avoton lapkák iránt. A vállalat előrejelzése szerint a közeljövőben folytatódni fog a Data Center Groupnál a kétszámjegyű százalékos növekedés. Az Atom vonalat is tartalmazó "other Intel architecture" vonal bevétele 9 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, elsősorban a netbookok teljes kihalása miatt.

Késik a Broadwell

Az elemzői konferenciahíváson az is elhangzott, a vállalat kénytelen egy negyedévvel elhalasztani a 14 nanométeres eljárással készült processzorainak tömegtermelését. Krzanich elmondta, a defekciós ráta túl magas volt, a csökkentéséhez szükséges lépéseket már megtették az Intel mérnökei, azonban ezek implementálásához időre van szükség, ami késést okoz a sorozatgyártásban. Amint az ismert, a chipek egy félvezetőgyárban heteket töltenek a gyártósorokon, a gyártástechnológia módosításainak eredményére sokat kell várni. Krzanich a szeptember végi Intel Developer Forumon egy Broadwell-alapú géppel demonstrálta a fejlesztés állapotát.

Brian Krzanich a Broadwell-alapú laptoppal az IDF-en

Szoftvertesztelés: ütött az óra

A tesztelői szakmát rengeteg friss hatás éri, kifejezetten nehezített pálya ez mostanság.

Szoftvertesztelés: ütött az óra A tesztelői szakmát rengeteg friss hatás éri, kifejezetten nehezített pálya ez mostanság.

"Biztos vagyok benne, hogy a problémát megoldottuk, mert vannak adataink, amik ezt igazolják, úgyhogy haladhatunk előre, de ez megesik néha a fejlesztés ezen időszakában, szóval ezért van egy negyedévnyi csúszás" - mondta az elemzői konferencián Krzanich. A cég korábban arra számított, 2013 negyedik negyedévében beindul a Broadwell-generációs lapkák tömegtermelése, a legfrissebb információk alapján azonban erre csak 2014 elején kerül majd sor. Hogy ez a kereskedelmi megjelenést hogyan befolyásolja, arról nem esett szó.

A konferenciahíváson az is elhangzott, az Intel bezárja hudsoni (Massachussetts) félvezetőgyártó üzemét. A fabot 1994-ben még a Digital Equipment Corporation építette, amely aztán 1997-ben felhagyott a félvezetőgyártással és a tevékenységet az Intelnek adta el. A gyárban jelenleg 130 nanométeres technológiával, 200 milliméteres szilíciumszeletek felhasználásával zajlik a termelés, vagyis a technológia az Intel mércéjével mérve elavultnak számít (a 130 nanométeres eljárást 2000-ben vezette be a cég). Az üzemet korszerűsíteni nem lehet, mivel a létesítmény túl kicsi a fejlettebb gyártósorok fogadásához, a bővítés pedig helyszűkébe ütközik. Az Intel az itt alkalmazott 700 dolgozóját megpróbálja áthelyezni.

Csatlakozz partnerprogramunkhoz, mi pedig ajánlunk ügyfeleinknek, ezenkívül egyedi kedvezményeket is adunk webhosting csomagjainkra. Próbáld ki ingyenesen az Aruba Cloud-ot, most 40 ezer forint értékű vouchert adunk!

a címlapról