Szerző: Hlács Ferenc

2013. október 8. 13:27

Hajlékony mobilkijelzők tömeggyártásába kezdett az LG

Elsőként kezdi meg a hajlékony okostelefon-kijelzők sorozatgyártását az LG. A hathüvelykes OLED panel hajlékonyságából adódóan nemcsak esztétikus, de strapabíró is, a gyártó szerint egyenesen "törhetetlen". A technológia a viselhető elektronika terén is számos új kaput nyithat meg.

Az LG kezdi meg a világon elsőként az okostelefonokba szánt hajlékony OLED kijelzők tömeggyártását. Az új típusú panelek hosszú idő óta először jelenthetnek tényleges innovációt a területen, hiszen eddig legfeljebb a méret és a felbontás terén láthattunk fejlesztéseket. A hathüvelykes, műanyag szubsztrátokra felvitt kijelző mindössze 0,44 milliméter vékony és 7,2 grammot nyom, ezáltal amellett hogy hajlékony, ebben a méretben a világ legkönnyebb OLED kijelzője is egyben. A kijelzőt alkotó érzékeny komponenseket beágyazásos technológiával és egy speciális filmréteggel védik a párától és egyéb külső behatásoktól.

A vállalat szerint az újfajta panelekkel már jövőre változatos formatervű készülékek lephetik el a piacot. Az új kijelzőnek azonban nem csak esztétikai funkciója van, hajlékonyságából adódóan jóval strapabíróbb mint a társai. A gyártó szerint a panel egyenesen “törhetetlen”, noha a készülékek amelyekben hamarosan találkozhatunk velük, a többi alkatrész miatt - egyelőre - merevek maradnak. A kijelző hosszanti irányban lesz ívelt, 700 milliméteres sugárral, felbontásáról azonban az LG egyelőre nem nyilatkozott.

A Reutersnek nyilatkozó források szerint azonban 2014 januárját sem kell megvárni, az LG már idén novemberben előállhat egy, az új kijelzőtípussal felszerelt okostelefonnal. A meg nem nevezett források szerint G Flex névre keresztelt készülék a hathüvelykes hajlékony HD panel mellé Snapdragon 800 processzort és 2 gigabájt RAM-ot kap. De korántsem az LG az egyetlen, aki hasonló megoldást ígér, ugyancsak a Reuters forrásai szerint ugyanis a Samsung is dolgozik saját ívelt készülékén, noha az oldalirányban lesz hajlított. A gyártó, amely januárban bemutatta hajlított okostelefonjának több prototípusát is, már októberben előállhat a termékkel, ezzel megelőzve az LG készülékét. Ívelt kijelzőkkel már most is találkozhatunk a két gyártó nagyképernyős OLED televízióiban, amelyek nagyjából 9000 dolláros áron vásárolhatók meg.

Jön a hajlékony akkumulátor is

Az LG novemberi készülékbejelentésének valószínűségét az is növeli, hogy a vállalat akkumulátorgyártó részlege, az LG Chem nem sokkal az új típusú panelekről szóló nyilatkozatot követően közölte, a hajlított akkumulátorok sorozatgyártását is megkezdték, amely a cég új generációs okostelefonjának energiaellátásról lesz hivatott gondoskodni. A vállalat szerint a "Stack and Folding" technológiával készült termékek nemcsak a telefonoknál, de a viselhető készülékeknél is alkalmazhatók. Az LG Chem emellett "kábel-akkumulátorának" prototípusát is bemutatta, amely mint neve is mutatja, egy vezetékbe költözteti az akkumulátort, így sokkal jobb helykihasználást biztosíthat a hagyományos daraboknál. Utóbbi megoldás néhány éven belül érheti el végleges formáját.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az egyre több alkatrészt hajlékonnyá tevő technológia számos fejlesztés előtt nyithat meg új kapukat, például az egyre jobban terjedő, viselhető készülékek terén. Az okosóráknál például hagyományos panelekkel igen korlátozott kijelzőméret valósítható meg úgy, hogy a kütyü kényelmesen elférjen egy átlagos ember csuklóján, hajlékony kijelzővel azonban nagyobb lehet a megjelenítő felülete. A hajlékony, vagy kábel-akkumulátorral pedig akár annak szíja is szolgáltathat energiát.

Az okostelefonok terén viszont az esztétikumon kívül egyelőre kérdéses, hogy a módszer milyen tényleges funkcióbeli többletet kínál, amíg maguk a telefonok nem hajlíthatók, noha az már látható, hogy a hosszában ívelt készülékek több helyet foglalnak majd a zsebekben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról