Szerző: Bodnár Ádám

2013. október 1. 11:43

Megjelent a GNOME 3.10

Menetrend szerint, hat hónappal az előző verzió után érkezett meg a GNOME legfrissebb kiadása, amely a 3.10 verziószámot viseli.

A GNOME 3 éles váltást képvisel a GNOME 2-höz képest, nem véletlen, hogy még a rajongótábort is megosztotta a fejlődés új iránya és a korábbi paradigmához ragaszkodó fejlesztők egy csoportja új ágat hozott létre belőle. A GNOME 3.8 ennek jegyében egy klasszikus módot is kapott, amiben visszatér a korábban megszokott asztal.

A GNOME 3.10 a fejlesztői közösség tájékoztatása szerint több mint 34 ezer változtatást tartalmaz. Ezek túlnyomó többsége persze kis módosítás, hibajavítás, de azért látható újdonságokból is van bőven, bekerült a népszerű asztali környezetbe több új alkalmazás is például.A gépháztető alatt talán a legfontosabb változás a Wayland kezdeti, előzetes támogatása. A Wayland egy új fejlesztésű megjelenítő- és input keretrendszer, amelynek célja még finomabb grafikus effektek megjelenítése. A GNOME 3.10 már támogatja a Waylandet, maga az asztali környezet és annak alkalmazásai is képesek ezen futni.

Sok új alkalmazás

A GNOME 3.10 elsőként tartalmazza a Music alkalmazást, amely a jövőben a GNOME alapértelmezett zenelejátszója lesz. A mostani verzióban egyelőre technológiai előzetesként található meg a Music, amely a fejlesztői szerint egy letisztult, átlátható felületet kínál a zenelejátszáshoz, előadó, album és számcím szerinti keresési lehetőséggel. Az olyan fejlett funkciókat, mint például a Universal Plug and Play eszközökről történő lejátszás, a későbbi verziókba ígéri a közösség.

Hasonlóan új debütáló az asztali környezetben a Maps, amely nem meglepő módon egy térképprogram - az adatbázist az egyre bővülő OpenStreetMap szolgáltatja. A Mapsben lehet különböző földrajzi nevekre keresni (országok, városok, utcák, terek, stb.), illetve részletes lekérdezéseket indítani (pl. szállodák Budapesten, éttermek Berlinben). A Maps hátterét egy új geolokációs keretrendszer adja, amely szintén a GNOME 3.10-ben  debütált, és amely lehetővé teszi az alkalmazás számára a felhasználó helyének lekérdezését például.

Még a GNOME 3.6-ban volt először látható a Photos fényképkezelő szoftver, amely a 3.10-ben átvette az alapértelmezett képnézegető szerepét. A Photos immár integrálódik az online szolgáltatásokkal, képes azokból elemeket megjeleníteni - egyelőre a Flickr támogatott, a későbbiekben a többi hasonló albummal is megtörténhet a kapcsolódás. A Photos másik újdonsága, hogy külső megjelenítőkkel, például tévékkel is együttműködik, képes azokra közvetlenül fotókat küldeni.

Az új szoftverek telepítését, a meglevőek frissítését és eltávolítását a Software nevű alkalmazásból intézhetik a GNOME-felhasználók. A csomagba frissen bekerült app egyelőre csak a legszükségesebb funkciókat nyújtja egy pofás felületen, de a fejlesztőknek komoly tervei vannak vele, a jövőben például értékelni lehet majd a különféle alkalmazásokat, a felhasználók akár szöveges ajánlásokat is fűzhetnek hozzájuk, meg lehet tekinteni a képernyőmentéseket is - a Software lesz a GNOME integrált alkalmazás-piactere.

Frissítések

A Notes a GNOME 3.8-ban érkezett meg, akkor még csak tesztelési célzattal, a 3.10-re azonban elérte a stabil, élesben is bevethető állapotot. Az újdonság, hogy az alkalmazás képes a jegyzeteket ownClouddal szinkronizálni. Szintén ownCloud-integrációval bővült a Documents, a névjegyalbum (Contacts) pedig kisebb, a felhasználói felületet érintő változásokat kapott, például egy jobban áttekinthető névjegyzéket.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A GNOME alapértelmezett böngészője, a Web helytakarékosabb megjelenítésre váltott, ahogy összeolvadt a címsor és a felső menüsor, több helyet engedve a tartalomnak. A keresőmező pedig "globálissá" vált, nem csak az előzmények és weboldalak, hanem a gépen tárolt tartalmak között is képes keresni. Az alapértelmezett kereső szerepét a DuckDuckGo vette át, amelyre a fejlesztők szerint a magánszféra védelme miatt volt szükség - persze ez szabadon változtatható.

A virtuális gépeket összefogó Boxes végre lehetővé teszi a hoszt és a VM-ek közötti fájlmásolást drag and drop módszerrel. Ugyanitt érdemes megemlíteni, hogy a szoftver többféle fájlrendszer-képet is tud már importálni (.cow, .qcow, .qcow2, .img, .vdi, .vmdk, .vpc, .cloop) és apróságok megváltoztak a kezelőfelületén is. Említésre érdemes még a Tweak Tool, amely alapos ráncfelvarráson esett át, a konfigurációs lehetőségeket átnevezték és át is csoportosították, a fejlesztők szerint az új verzióban könnyebben eligazodnak a felhasználók.

Letölthető

Az újdonságokról részletesen a GNOME weboldalán és a kiadási jegyzékben lehet olvasni. A GNOME 3.10 letölthető forráskódként, de a fejlesztők azt javasolják a felhasználóknak, várják meg a saját Linux-disztribúciójukhoz készített csomagokat. A GNOME 3.10 már nem kerül bele a következő (13.10) Ubuntuba alapértelmezettként, persze az Ubuntu Gnome-ot választó felhasználók a telepítést követően frissíthetik az asztali környezetet a legújabb verzióra. A Fedora decemberre ígért 20-as verziójában azonban már megjelenhet a GNOME 3.10

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról