:

Szerző: Dojcsák Dániel

2013. augusztus 21. 11:21

Átszivárognak a Waze adatai a Google Mapsbe

Korábban divat volt összehasonlítani, hogy a Waze vagy a Google Maps forgalmi információi pontosabbak, jobbak vagy frissebbek. Mostantól ez a kérdés egyre kevésbé lesz érdekes, ugyanis az izraeli startupot nemrég felvásárló Google elkezdte beépíteni saját rendszerébe a Waze adatait.

Nem meglepő fordulat, hogy a Google nem hagyja érintetlenül a két párhuzamos navigációs szolgáltatást, a Google Mapset és a júniusban felvásárolt Waze-t. Ahogy az várható volt, a Google szép lassan átvezeti a Waze közösségi alapokon gyűjtött adatait a Maps adatbázisába, a jövőben várhatóan a két szolgáltatás teljesen egybeolvad, majd a végén minden bizonnyal a Waze felszívódik a rendszerben. A Waze csapata egyelőre függetlenként működik tovább, így a Google Mapsbe való integráció egy partneri kapcsolathoz hasonlóan működik, igaz a Maps és a Waze fejlesztői egyre több ponton kapcsolják össze napi munkájukat, hogy a navigáció egyszerű és pontos legyen bármelyik klienst is használja valaki.

A mostani bejelentés lényege, hogy a Waze-ben a közösség által bejelentett és a rendszer által elfogadott forgalmi események átkerülnek a Google Maps forgalmi adatai közé is - természetesen a Waze-ben ugyanúgy elérhetőek maradnak. A balesetek, lezárások, terelések, útfelújítások eddig csak következtethetőek voltak a rutinos Google Maps felhasználók számára, amennyiben ismerték az adott környék szokásos forgalmi viszonyait, illetve az ezekhez tartozó színezéseket. Mostantól ezek az esetek külön jelölve lesznek a Map-en is és a tervezőalgoritmus is figyelembe veszi őket. Egyelőre arról nincs szó, hogy ugyanilyen jelentéseket a Google Maps felhasználói is tudnának felvinni, de a következő logikus lépés ez lenne. Az integráció egyelőre nem minden országban jelenik meg, kezdetben csak Dél-Amerika, Mexikó, az USA, az Egyesült Királyság, Franciaország Svájc és Németország autósai élvezhetik a közös adatbázis előnyeit.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A két fejlesztőcsapat viszont nem csak a Maps és a Waze összedrótozásán fáradozik, egy most megjelenő frissítéssel az iOS és az Android kliensekben is megújul a keresés funkció, ami szintén a Google-höz, annak webes keresőjéhez köthető. Ezzel a funkcióval az appon belül, navigáció közben kezdeményezhetőek keresések az útvonal mentén vagy a célállomásnál, így egyszerűbben megtalálhatóak a keresett üzletek, boltok, címek. Emellett a Waze webes alkalmazásban ezentúl elérhető a Street View nézet is, aminek segítségével sokkal egyszerűbb lesz felvinni a hibajelentéseket, javításokat.

Hosszú távon az összeolvadás valószínű, bár egyelőre ennek még semmilyen egyértelmű jele nincs, egyelőre a kölcsönösség elve alapján integrálják oda-vissza a szolgáltatásokat és képességeket a fejlesztők. Miután a Google Maps nemrég váltott új dizájnra, ezért nem valószínű, hogy a közeljövőben ezt cserélné vagy érdemben módosítaná a Google, de további technológiák átvitelére van esély. Az viszont már most igaz, hogy a Google jól járt a felvásárlással, hiszen újra jelentősen a konkurensek elé ugrott a Maps, sem Androidon, sem iOS-en nincs értelme másik navigációs szoftvert használni, kivéve ha valakinek nincs vagy korlátozott az adatkapcsolata (például külföldön).

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.