Szerző: Bodnár Ádám

2013. július 18. 13:05

Csökken a Nokia bevétele, de a vesztesége is

Tovább csökkent a Nokia bevétele a második negyedévben, ahogy a telefoneladásból származó bevétel harmadával visszaesett és a Nokia Siemens Networks is rosszabb eredményeket ért el mint egy éve. A Lumiák eladásai azonban javulnak.

5,7 milliárd euróra csökkent a Nokia árbevétele a második negyedévben, ami 24 százalékos zuhanás éves összehasonlításban. Ehhez 115 milliós üzemi veszteség társult, ami lényeges javulás az egy évvel korábban felmutatott 840 millió euróhoz képest. A nemzetközileg elfogadott számviteli szabályok (International Financial Reporting Standards, IFRS) szerint a Nokia Siemens Networksön kívül minden részleg veszteséget termelt, de az átszervezésekkel és egyebekkel kapcsolatos egyszeri kiadásokat figyelmen kívül hagyva már biztatóbb a kép: így 303 milliós eurós profitot tudott kimutatni a Nokia.

7,4 millió Lumia fogyott

A Nokia legnagyobb részlege a mobiltelefonokat gyártó Devices and Services. A divízió 2,7 milliárd eurós bevételt ért el, ami 32 százalékos zuhanás a megelőző év azonos időszakához képest. A vállalat mindössze 61 millió telefont adott el az időszak során, ez 27 százalékkal kevesebb mint tavaly a második negyedévben. Az egy telefonra jutó átlagos eladási ár 45 eurót tett ki csupán, ami 3 euróval kevesebb mint tavaly ugyanekkor (a butatelefonok esetében 26 euró ez az érték). A telefoneladások csökkenéséből kivette a részét a Vertu eladása is, ezek a készülékek volumenben ugyan elhanyagolhatók, azonban a rajtuk elért árbevétel több tízmillió euró egy negyedévben, ami már a Nokia léptékével mérve is tétel.

Lumiából 7,4 milliót tudott eladni a Nokia, ami majdnem kétszer annyi mint egy évvel korábban és az első negyedéves 5,6 millióhoz képest is erőteljes növekedést mutat. A Lumiák átlagos eladási ára 157 euró volt a negyedévben, ami enyhe, de látható növekedés a tavalyi 151 euróhoz képest, viszont visszaesés az első negyedévvel összevetve: ennek oka, hogy a piacon megjelentek és elterjedtek az alacsonyabb árkategóriás új Lumiák (pl. 520, 620). A gyorsjelentésből kiderül, hogy a most lezárt negyedévben a Nokia már nem adott el symbianos telefonokat, a Smart Devices részleg volumene kizárólag Windows Phone-t futtató készülékekből áll.

AI az IT-ban: ennek már fele sem tréfa

Június 16-án érkezik az idei első kraftie meetup!

AI az IT-ban: ennek már fele sem tréfa Június 16-án érkezik az idei első kraftie meetup!

A Lumiák eladásai már majdnem akkora árbevételt hoznak a Nokiának mint az 53 millió "butatelefon" és Asha összesen - az első soron 1,1 milliárd eurós, a másodikon pedig 1,4 milliárd eurós forgalmat könyvelt el a cég. A telefongyártás azonban összességében 33 millió eurós veszteséget hozott a Nokiának könyv szerint, ami lényegesen alacsonyabb az egy évvel korábban elkönyvelt 473 millió eurónál. Itt viszont már nem zavarják a képet egyszeri tételek, a nem iFRS szerinti veszteség is 32 millió euró. A cég az első negyedévben üzemi szinten nyereségessé tudta tenni a készülékgyártást, most azonban veszteségre romlott a mérleg, köszönhetően a csökkenő bevételnek.

Nem mentette meg a céget a Networks

Továbbra is "fekete ló" a cégnél a HERE, amely lényegében a korábban felvásárolt NavTeqet takarja. Az üzletág bevétele 18 százalékkal 233 millió euróra csökkent, amihez 89 millió eurós üzemi veszteség társult - ennek java a NavTeq-akvizíció egy részének leírása, ami 87 millió eurós költségként került be a könyvelésbe. Az egyszeri tételeket figyelmen kívül hagyva azonban a részleg szerény, 8 milliós profittal zárt.

Az első negyedévben a Nokia Siemens Networks mentette meg a Nokiát profitjával, most azonban ez a részleg sokkal kisebb árbevételt és ennek megfelelően kisebb profitot tudott realizálni. A Nokia által nemrég megvásárolt, hamarosan már csak Nokia Networks néven működő üzletág forgalma 17 százalékkal apadt éves összehasonlításban, üzemi eredménye pedig 8 millió eurót tett ki (szemben az egy évvel korábbi 226 milliós veszteséggel). Az egyszeri tételek nélkül az NSN üzemi profitja 328 millió euró volt.

Csatlakozz partnerprogramunkhoz, mi pedig ajánlunk ügyfeleinknek, ezenkívül egyedi kedvezményeket is adunk webhosting csomagjainkra. Próbáld ki ingyenesen az Aruba Cloud-ot, most 40 ezer forint értékű vouchert adunk!

a címlapról

Hirdetés

AI az IT-ban: ennek már fele sem tréfa

2025. június 16. 08:01

Az AI technológiai és munkaerőpiaci hatásai az informatikában (2025) címmel érkezik az idei első kraftie meetup június 16-án.