:

Szerző: Gálffy Csaba

2013. június 21. 10:54

Olcsóbb lesz az NVIDIA Shield

Versenyképesebbé tette kézikonzolját az NVIDIA. A hónap végétől kapható termék árát 350 dollárról 300 dollrára csökkentette a gyártó, így már közelebb kerül a Sony és a Nintendo konzoljához.

Számottevően alacsonyabb áron kerül végül forgalomba az NVIDIA androidos kézikonzolja. Az eredeti bejelentés szerint a Shield 350 dollárba került volna, a gyártó azonban hirtelen döntéstől vezérelve ezt 50 dollárral mérsékelte. A Shield a tervek szerint június 27-től kerül forgalomba, az Egyesült Államokban azonban már most számtalan helyen előrendelhető.

A Shield teljesértékű androidos eszköz, tehát futtatja a Google-féle alkalmazásokat (Gmail, Maps, stb.) és hozzáfér a Play Store-hoz is. Ez azt jelenti, hogy az NVIDIA bevételt csak a konzol eladásából szerez, a disztribúció feladatát a Google és a Play Store látja el, így a játékeladásokból keletkező profit is ott csapódik le. Részben ennek köszönhető, hogy a két rivális kézikonzol, a PlayStation Vita és a Nintendo 3DS olcsóbb lehet, a Sony terméke 250 dollár, a 3DS pedig 160 dolláros listaárral rendelkezik, a platformtulajdonos ugyanis a hardveren kieső profitot később a játékok eladásaival tudja keresztfinanszírozni.

Shield, az NVIDIA-ökoszisztéma középpontja.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az NVIDIA a Sonytól és Nintendótól eltérő üzleti modellje ugyanakkor azt is jelenti, hogy egy-egy konzolgeneráció a zöldeknél nem tart majd fél évtizedig. A bevétel szinten tartásához így sűrűbben, évente vagy kétévente új terméket kell majd piacra dobni, ami viszont a Shield 1 hosszú élettartamát kérdőjelezi meg.

A Project Shield a Tegra 4-re épül, amely a gyártó szerint jelenleg a világ leggyorsabb mobilprocesszora. A Shield összesen 38 Wh akkumulátoros kapacitással rendelkezik, ez a gyártó szerint mintegy 5-10 órás játékidőt engedélyez, de videolejátszásra akár 24 órán keresztül is képes az eszköz. A kijelző felbontása 720p (1280x720), a felhasznált technológia IPS. A konzolon helyet kapott HDMI-, microUSB- és audioport is, illetve támogatja a Miramax vezetéknélküli videós átviteli szabványt, a WiFi 2x2-es konfigurációjú n-es szabványú. A konzol HDMI-n keresztül képes 4K felbontású videó továbbítására is, játékokat azonban csak 720p-ben és 1080p-ben renderel. A rendszer tömege 579 gramm a gyártó szerint - könnyűnek tehát cseppet sem nevezhető.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.