:

Szerző: Vörös Péter

2000. szeptember 11. 00:05

A UPC nemet mondott a Microsoft-nak a késlekedések miatt

Valóra váltak a korábbi lapértesüléseink: Európa legnagyobb kábel TV társasága, a holland United Pan-Europe Communications szombaton bejelentette, hogy bécsi hálózatának digitális interaktív TV szolgáltatásához a Liberate Technologies szoftverét választotta. A Microsoft a UPC 8%-os tulajdonosa így elesett a szerződéstől az egyik legnagyobb (480 ezer felhasználós) UPC rendszerrel kapcsolatban, ennek oka az volt, hogy az MS nem tudta időben leszállítani a szoftverét.

A Microsoft közel két éve dolgozik már együtt a UPC-vel interaktív TV vonalon, és sok százmillió $-t fektettek számos európai és amerikai kábel TV társaságba, pl. a UPC-be és a brit Telewest ill. NTL-be. A Microsoft ezenkívül megvette az interaktív TV területen úttörőnek számító WebTV-t azért, hogy kifejlessze saját Windows platformját e piacra.

A Microsoft augusztus eleje áll támadások össztüzében, miután két fontos digitális set-top box bevezetését kellett elhalasztani az MS késlekedése miatt: az egyik a UPC-é, a másik az amerikai AT&T-é volt. A Microsoft állítása szerint 15 millió set-top box-hoz rendelkezik TV szoftver megrendeléssel, azonban a mai napig egyetlen hálózatnál nem alkalmaznak MS TV szoftvert, leszámítva a kísérleti projekteket.

Az Amszterdamban élő Orosz Gergővel, a globális szoftverfejlesztői közösség egyik legismertebb szerzőjével beszélgettünk.

a címlapról

DMA

0

Az adatvédelem kártyát lebegteti a Google az EU-val szemben

2026. június 30. 12:34

A versenyélénkítés vs. adatvédelem a fő vita tárgya a Google és az Európai Bizottság közt, mielőtt várhatóan egy hónap múlva újabb kötelességek terhelhetik a kapuőrnek minősített keresőóriást az EU-ban.